Take me down to the Paradise City – énekli Suzanne (Aleksandra Balmazovic) érdekes feldolgozásban már valahol félúton a szürke valóság és színes álomvilág közti autóúton, a mindenkinek piros, ám Ratkónak kizárólag szürke kamion anyósülésén. Menekülne oda, ahol zöld a fű és szépek a lányok. Ratko (Srdjan Todorovic ismerős lehet az Underground, a Macskajaj című filmekből), a mellette ülő, kamionokra, Mercedesekre bukó, egy eldugott bosnyák faluból származó, színvak sofőr meg csak hallgat, nyomja a gázt. Az útjuk közös, jellemük teljesen más, ám az egy cél – menekülni innen – összefogja őket, egy kis fű a maradék gátlásokat is feloldja, s bimbózhat a szerelem is, valamint színeket is hoz Ratko szürke világába.
Elhagyott, homályos környezet, itt csak rosszfiúk találkozhatnak. Érkezik is egy piros kamion, tele fegyverekkel, a limóból két szekrény száll ki. Az üzlet szinte már meg is köttetett, de ekkor előkerülnek a bökők, négy rosszfiú négyfelé hullik. A pénzt transzvesztiták, a van, akinek piros, van, akinek szürke kamiont pedig Ratko sajátítja ki, s nekiindul a nagyvilágnak. A művészi hajlamokkal és gyermekkel megáldott Suzannét Ratko először elüti, majd felveszi frissen szerzett járművébe. És indul a közös nagy utazás, keresztül az erőszakon, az átalakuló Balkánon. Ahol a parasztok kapa helyett uzikkal művelik a földet, ahol a pap szó helyett golyószóróval teremt rendet, ahol minden nagy kanyarban valakinek a valakije áll, s csak jelszóval lehet továbbmenni, ahol bármikor elsülhet a soklövetű. Ahogyan forog a kamion kilométer-számlálója, az együtt átélt kalandok nem meglepő módon bontják le a falat a színes, művészi hajlamú, kicsit elvont lány s a világot egyszerűbben, fekete-fehérben látó – így például faji előítéletektől is mentes – Ratko közt. Közben a „helyzet fokozódik”, az út egyre veszélyesebb, de segítenek a kamionban megbúvó fegyverek. Majd érkezik egy tank, és…
Koljevic filmje nem tartalmaz meglepő fordulatokat, s a balkáni lőporos hordó mélyebb elemzésére sem vállalkozik. Se a szerelmi, se a háborús szál nincs túlgombolyítva, éppen ezért könnyen megtippelhető, hogy mi is lesz a kamionfülkében lassan összemelegedő, mégis két, teljesen más világban élő emberpár sorsa. Mivel vígjátékról van szó, nem maradnak el a komikus, abszurd, kétértelmű helyzetek, ám valahogyan mégis mindenütt ott a félelem, a halál árnya. Keserédes szerelem, fegyverropogás, képeslapboldogság. (Szürke, Mercivel, 2004, színes, feliratos szerb-montenegrói–német–szlovén vígjáték, 95 perc. Rendezte: Srdjan Koljevic. Forgalmazza a Szimpla Film.)
origo.hu
77 éves lenne Cserháti Zsuzsa – fia elárulta, miért nem jár a sírhoz
