„Honnan jött ez a víz?”

A mátrakeresztesi panoráma most szinte minden átalakítás nélkül hollywoodi katasztrófafilm díszletéül szolgálhatna: hasonlót csak Kárpátalján lehetett látni a kilencvenes évek második felében történt nagy árvizek idején. A település felé vezető, a patakmederrel párhuzamos úton tövestől kidőlt fák, a talpon maradtakon nejloncafatok lógnak, görgetegkövek, a víz által kimosott roncsok. Milliárdos kár. De lesz százmilliónyi kamatmentes kölcsön.

Rögtön a határban öltönyös férfiak ácsorognak a ház előtt, amelyet szabályosan kettévágott az áradat. Köztük Juhász Gábor, a térség országgyűlési képviselője, a belügyi tárca államtitkára: ő már az alkalomhoz illő gumicsizmában, katonai nadrágban van. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök érkezésére várnak. Mint mondja, ez a legsúlyosabb kárt szenvedett ingatlan, ezért szeretnék, ha a miniszterelnök és Lamperth Mónika belügyminiszter itt állna meg először. Hiába: a kormányfői konvoj megállás nélkül repeszt a felvég irányába. Az első állomás az áradat által lerombolt híd. A szintén alkalomhoz illően gumicsizmát öltő miniszterelnök és Lamperth Mónika lendületesen száll ki az autóból. Körös-körül munkagépek, holdbéli táj:
– Azt kérték tőlem, hogy hozzam el a napot. Hát elhoztam… – fordult szívélyes mosollyal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a mátrakeresztesi notabilitásokhoz a megáradt Kövecses patak romba dőlt hídja fölött. Az idő valóban kiderült, s hogy a helyiek feje fölül tényleg eltakarodjanak a viharfellegek, Sisák Imre polgármester nagy lendülettel magyarázta a fontos vendégnek, mi s hogyan történt. A miniszterelnök értő arccal bólogatott, és kérdéseket is feltett: „És honnan jött ez a víz?” Hát, onnan fentről – szólt a válasz.
Ezen a környéken nem ez az első eset, hogy a lezúduló áradat komoly gondokat okozott, bár az öregek szerint ilyen iszonyatos pusztításra még nem volt példa. A nyugdíjas erdész, Hegedűs György a Zöld Sas presszóban azt mondja: a felelőtlen tarvágásnak is köszönhető, ami történt.
– Viszik Barcikára, az erőműbe a fát, idén a maszekoknak nem is adtak. Olyan mérvű kitermelés, mint az idén, négy éve nem volt. Tizenhét fakitermelő brigád dolgozott a Mátrában. Ennek negyede se szokott lenni. Ötven hektárakat vágtak ki. Régen, az ötvenes években is, külön erdészeti minisztérium volt. Most meg összecsapták a mezőgazdaságival, és mindenki azt csinál, amit akar. Kell a pénz. Pedig ennek nem lesz jó vége. Az erdőt először csak megbontjuk. Ez azt jelenti, hogy meghagyjuk a magszóró fákat, egymástól két három méterre. Aztán majd öt év múlva, ha a csemeték megnőnek, lehet újra vágni. A templom fölül most akarnak kitermelni kétezer köbméter fát. Mi lesz itt? Ami most folyik, és nemcsak nálunk, de a Börzsönyben is, felelőtlenség – vélekedik az idős erdész. A tarvágás szerepét sokan másképp ítélik meg a faluban, de Gyurcsány Ferenc látogatásának esetleges hasznáról is megoszlottak a vélemények, legalábbis addig, míg el nem mondta, mi is az, amit a kormány meg tud ígérni. A tönkretett, romos, lakhatatlan házak között, a főutcán gyalogosan vonuló kormányfő látogatása sokakat töltött el reménnyel. Merthogy a víz valóban az életüket vitte el. A kenyeret adó műhelyt, a házat, egy élet munkáját. És az elmúlt napok azt mutatták: leginkább csak egymásra, a saját helyi vezetőikre számíthatnak a bajban.
A katasztrófasújtott térség lakói példát mutattak az összetartásból. A romba dőlt házak lakóit a szomszédok fogadták be, látták el ruhával, élelemmel. Mátrakeresztes két napig szinte magára hagyottan küzdött az elemi csapás ellen.
– Pásztóról kaptunk homokzsákokat hétfőn, azt mondták, tegyünk bele, amit akarunk. Nézze, mindben iszap van. Hát, Gyöngyös felől azért be lehetett volna jönni, lehetett volna segíteni. Itt mindent a falu csinált a védekezésben – magyarázza egy középkorú férfi, aki egy romeltakarító kalákában éppen szomszédjának segít.
Gyurcsány Ferencet egy idős férfi invitálja teljesen lakhatatlanná vált portájára. A konyhából már kitakarították az iszapot, a falon a háziáldás és a feszület ott maradt. Nem ért fel addig a víz. A miniszterelnök komoly arccal nézi a pusztítást. Az idős férfi mutatja a műhelyt is, a járda mellett még ott van az iszapba fulladt szerszámosláda, szanaszét szórt csavarok.
– Biztosítása van? – kérdezi rögtön.
– Hát, van valamiféle háztartási, de az a műhelyre nem érvényes – magyarázza a porta tulajdonosa. Gyurcsány Ferenc nyugtázza: az jó, hogy van biztosítás…
– Biztosítás? Hát rendeset nem is kötnek az emberrel… Olyanokat követelnek, meg ilyesmi ellen mit kössön az ember? – válaszolja egy idős asszony kérdésemre.
A miniszterelnöki terepszemle során Gyurcsány és Lamperth Mónika még egy-két „objektumot” megtekint. Majd a művelődési házban a térség vezetőivel megkezdődik a zártkörű eszmecsere. A helyiek nem sok ügyet vetnek a magas delegáció látogatására: takarítanak, szedik a szemetet, mentik, ami még menthető…
A tárgyalás befejeztével a ház előtti, utcai sajtótájékoztató láttán az arra járók megállnak. Lehetnek vagy tizenöten. Gyurcsány méltatja a katasztrófavédők, a helyiek, a helyi vezetők érdemeit, köszönetet mond mindenkinek, majd elmondja azt is, mit tesz a kormány a károsultak, a térség megsegítésére. Kiderül: ötmillió forint a szociális kiadásokra, 30 millió forint a lakhatási feltételekre, valamint 100 millió forint kamatmentes kölcsön, amire az emberek számíthatnak. Gyurcsány azt is kifejti, a térség nem minősül katasztrófasújtott területnek, és ennek „örülhetünk”. „Akkor most kapjak röhögőgörcsöt?” – kiabál be egy helyi lakos, akinek az autóját vitte el az ár. A biztonságiak rögtön igyekeznek elszigetelni az elkeseredett embert. Egy fiatal asszony a távozófélben lévő miniszterelnöknek szegezi a kérdést, arcán látszik, hogy a sírás határán áll:
– De mégis, mennyi pénzt kapnak majd az emberek? Mire lehet számítani?
Gyurcsány hárít: ez az önkormányzat dolga lesz – mondja, majd a menet elindul visszafelé. Ahogyan a Hír TV riporterének kérdésére is kitérő választ ad, nevezetesen hogy mit kíván tenni a kormány a veszélyes erdőirtások megakadályozásáért? Az a minisztérium dolga… – szól a válasz. Egy idős asszony viszont útközben leszólítja a miniszterelnököt. Emberei igyekeznek elhessegetni, de nem hagyja magát lerázni:
– Miniszterelnök úr, tessék megnézni az én portámat is, tavaly meghalt az uram, egyedül élek, mindenem odavan – sorolja a keserveit.
– Na, jöjjön, angyalom, nézzük meg! – mondja az idős, szepegő asszonynak Gyurcsány, és bevonul a romba dőlt tanyára. „Tessék elmenni az önkormányzathoz, ott mindent elintéznek!” – karolja át a vállát megnyugtatólag. Elmenőben megkérdezem az asszonyt, mit szól a kamatmentes hitelhez. – Jaj! Hát hogyan tudnám én azt felvenni? Miből fizessem vissza? – válaszolja. Körülbelül ez a véleménye a falubelieknek is. „Dolgozni sem tudunk, odalett a műhely. Hát mire vegyünk fel hitelt?” – mondja az a fiatalasszony, aki már Gyurcsányt is megkérdezte a kilátásokról. „Fiatal öregasszony vagyok. Nem lesz itt semmi. Ennek a falunak vége” – mondja elmenőben. Két gyermeket nevelnek, jövedelmüket a műhelyük adta, amit elvitt a víz.
A Zöld Sasban délután az összes vendég a látogatásról tárgyal: – El lesz minden intézve, megmondta a Gyurcsány – szól az egyik férfi. – Kölcsön, meg ilyesmi? Te nem vagy normális – jön a válasz.