Húszmilliós fájdalomcsillapító

Amitől eddig féltünk, bekövetkezett: a Délvidék után immár Erdélyből is magyarverésekről érkeznek a hírek. „Paste fericit, bozgorule!” (Boldog húsvétot, hontalan!) – kiáltotta az ünnep második napján két fiatalember Kolozsváron egy magyar nemzetiségű férfinek, majd hátulról fejen szúrták. A huszonhét esztendős férfi éppen be akarta zárni a kincsesváros egyik közismerten magyar szórakozóhelyét, amikor a román fiatalok belekötöttek és megütötték. Védekezni próbált, ekkor került elő az egyelőre azonosítatlan vágószerszám. „Nem a pénzemet akarták, azért kötöttek belém, mert magyarul beszéltünk a munkatársammal” – emlékezett vissza a történtekre a Krónikának az áldozat.
A tetteseket a helyszíntől nem messze megállították a rendőrök, akik nem voltak kíváncsiak az áldozatok verziójára, az egyik rendőr „menjetek már innen” felkiáltással lökdöste tovább őket. A hatóságokat az orvosok sem értesítették, annak ellenére, hogy súlyos vérveszteséget állapítottak meg a megszúrt férfinál, akinek életét a copfba kötött haja mentette meg. A sürgősségi klinika szerint „csak nagyon súlyos esetekben” kötelesek értesíteni a rendőrséget. A fura este után két nappal megverték egy szociális munkás férjét is, aki a munkában lévő felesége elé ment a kolozsvári Magyar Mozgáskorlátozottak Társulata Szent Kamill Szociális Otthonába. „Bozgorok, tűnjetek el az országból!” – mondták neki románul, majd verni kezdték. Véresen, felrepedt ajakkal sikerült az otthonba menekülnie. A szociális intézet munkatársai szerint mostanában egyre gyakoribbak az őket érő incidensek: főként este, a kilenc órás váltás után hazafelé tartó magyar dolgozókat zaklatják és szidalmazzák magyarságukban fiatalokból álló bandák, kővel és tojással dobálva meg őket.
Más jellegű, de a hatóságok által szintén értetlenül nyeglén kezelt dolog történt Csíkszeredában, ahol lapunk külső munkatársát, György Attila írót próbálta leszúrni a város sétálóutcájában egy roma. A kezén súlyosan sérült erdélyi fiatalember az eset után megdöbbenve értesült arról, hogy támadója ellen nem gyilkossági kísérlet vagy súlyos testi sértés, hanem csak „illegális késviselés” váddal indult eljárás. Az ügyek laza, mondhatni cinikus kezelése szintén hasonlít a délvidéki példára: a nemzetközi figyelem ráirányításáig a helyi hatóságok ott sem vették komolyan az etnikai jellegű támadásokat. Érdekes, hogy mind Szerbiában, mind Kolozsváron olyankor szaporodnak el a magyarok elleni atrocitások, amikor a nagypolitika szintjén kedvező, demokratikus változások zajlanak. A kincsesvárosban ugyanis – amióta nem Gheorghe Funar a polgármester – fogynak a román nemzetiszínű lobogók az utcáról, és úgy néz ki, hogy végre betömik a Mátyás-szobor előtt tátongó főtéri gödröket is. Vajon a román nacionalisták a politikai frusztráltság okán lépnek a tettek mezejére?
Az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) nevű szervezet elnöksége közleményben fejtette ki: „a »békés együttélés országában« napról napra veszélyesebb magyarnak lenni. Az erdélyi magyarok az évek során megszokták, hogy rendreutasítják őket anyanyelvük használata okán, ám újabban egyre gyakoribb a magyar fiatalok nemzetiségük miatti testi bántalmazása is, a tendencia pedig vészjóslóan növekszik. A húsvét éjszakáján a kolozsvári Mikó utcában történt gyilkossági kísérlet arra enged következtetni, hogy egy tettleges magyarellenes megnyilvánulási forma van kialakulófélben, amely tragikus méreteket ölthet, ha csírájában nem fojtják el. Mivel délvidéki testvérszervezetünk révén átfogó és hiteles képet kaptunk az ottani, szintén magyarok ellen lefolytatott hadjáratról, megállapíthatjuk, hogy ami ma történik Erdélyben, ugyanazon jegyeket hordozza magán, mint a délvidéki atrocitáshullám, mikor ebben a fázisában volt: hallgatás, majd nem nemzetiség elleni cselekedetnek való minősítés, azután pedig tétlenség és ferdítések sorozata”. Az EMI-sek reményüket fejezték ki arra is, hogy az erdélyi magyar liberális értelmiség ez ügyben is legalább olyan hangosan hallatja majd panaszos hangját, mint ahogyan azt Eörsi Mátyás anyaországi liberális képviselő kolozsvári kifütyülése kapcsán is megtette. Eckstein-Kovács Péter romániai magyar liberális szenátor szerint „nem jellemző az erdélyi közéletre, hogy atrocitás érjen valakit azért, mert nem románul beszél”, de nem szabad bagatellizálni az ilyen eseteket, mert könnyen kialakulhat egy olyan hangulat, miszerint szabad bántani a magyart.
Az anyaországi politikusok eddig még nem reagáltak a kolozsvári eseményekre. A kormánypártiak közül ketten egészen mással voltak elfoglalva az Európai Parlamentben: miközben a külügyi bizottságban a néppártos képviselők azon dolgoztak, hogy az unió Románia csatlakozását az erdélyi magyar önkormányzat megteremtésének feltételéhez kösse, a bizottság két magyar tagja, Szent-Iványi István szabad demokrata és Tabajdi Csaba szocialista képviselő nem támogatta: előbbi az elnyomott erdélyi romák kérdését fontosabbnak tartotta, utóbbi szerint pedig bőven elegendő lenne egy kisebbségi törvény a magyaroknak.
Az ideiglenesen Budapesten állomásozó szocialisták pedig a határon túli magyarok védelme helyett a pénztárra vetik vigyázó szemüket. Újhelyi István barátja, Sipos József ugyanis bruttó huszonhétmillió forintból (ennek döntő többsége magyarországi közpénz) szervez egy gálaestet Nagyváradon a „népszavazás okozta fájdalom enyhítésére”. Erdélyben az ügy kapcsán igen plasztikusan fogalmaznak, szerintük ugyanis ez olyan, mintha valaki megbecstelenítené a húgodat, majd kedvesen felajánlaná, hogy szervez egy házibulit a lakásodban a fájdalom enyhítésére.
A Transindex erdélyi internetes újság megjegyzi, hogy ebből az összegből meg lehetne rendezni a hagyományos, egyhetes tusnádi tábort, de ennyit fektetett be egy magyarországi vállalkozás a tavalyi ötnapos Félsziget-fesztiválba is, amelyet Marosvásárhely mellett hoztak létre. Sipos a Transindexnek kifejtette, hogy százötven forintból, de húszmillióból is lehet rendezvényt szervezni, és eszerint változik az esemény színvonala. A szervezők a nem nyilvános ORTT-s pályázaton kétmillió forintot kértek terembérre a pályázati ív melléklete szerint, de még nem is látták a helyszínt – ennyi pénzből különben hetekig lehetne bérelni a nagyváradi színház épületéhez hasonló kvalitású termeket Erdélyben. A népszavazás eredményében csalódott és az anyaország által magukra hagyott romániai magyarokat különben Rózsa György fogja vigasztalni (műsorvezetésre négyszázezer forint plusz áfát szántak), a szívüket pedig Richard Clayderman muzsikája andalítja öt és fél millió forintért. Az illusztris anyaországi léleksimogató kommandó összesen hárommillió forintért fog utazni és lakni a román–magyar határtól tíz kilométerre levő Nagyváradon.
A tavasz színei címet viselő gálaműsorra amiatt van szükség, mert (idézzük a pályázatból) „a 2004. decemberi népszavazás a kettős állampolgárság jogállásáról (annak elutasítása) a határon túl élő magyarságot csalódással töltötte el. Gálaműsorunk, amely a Nagyváradi Szigligeti Színházban kerül megrendezésre, ezt a csalódást igyekszik majd feloldani”. A Partium – és ezen belül Nagyvárad – valamiért kiemelt területe a szocialistáknak (talán elég közel van a határhoz). A Medgyessy-kormány alatt egy plázát építhettek Mudura Sándor barát és vadásztárs vezetésével (felügyelőbizottsági tag: Kulcsár Attila), Tőkés helyett egy „megbízható”, tehát Mudura által létrehozott alapítvány építhette meg magyar költségvetési támogatásból az Ady Endre Kulturális Központot (igaz, szálloda lett belőle, és nem Érmindszenten épült fel), most pedig romantikus zongorafutamokkal kenegetik a sérült lelküket. Arra azonban már itt sem jut figyelem és energia, hogy a napokban az ortodox egyházé lett a váradi Ady-múzeum épülete. Az pedig már végképp nem érdekli a jelenlegi szocialista–liberális kormányt, hogy mi történik a Királyhágón túl, ahol a romániai magyarok döntő többsége él. Pedig a válasz egyszerű és félelmetes: Erdélyben elkezdték verni a magyarokat, mert azt tapasztalták, hogy büntetés és nemzetközi visszhang nélkül megtehetik.