Kire illik a Szürke Kardigán?

Van úgy, hogy néha születik egy jó ötlet. A Politológus Védegylet kitalálta a Szürke Kardigán-díjat, amely a szakma Citrom-díja kívánna lenni. A védegylet tagjai hosszú, komoly okfejtésben indokolták a díj létjogosultságát. Úgy érzik, szakmájuk alacsony presztízsű ugyan, és a kritika, ami sokszor éri őket, szintén jogos, de akkor is. „A mindnyájunkban meglévő rossz ellen küzdünk, jelentkezzék bár az a nagyravágyás, a hiúság, az intellektuális lustaság vagy a szakmai igénytelenség képében” – foglalta össze G. Fodor Gábor politológus a seszínű ruhadarab lényegét, megtoldva azzal, hogy talán mindnyájunknak van egy szürke kardigános énje. Nagyszerű, mondja erre a szürke médiafogyasztó, hiszen a politológusi szakma 1989 óta hihetetlen karriert futott be. Tudományos szocializmust oktatók, történelmi materializmust vagy dialektikus materializmust tanító egyetemi emberek hirtelenjében politológusokká változtak át, és irányt kezdtek szabni politikai gondolkodásunknak. Szájtátva hallgattuk például Lengyel Lászlót, akinek valószínüleg kikönyökölt hajdani kardigánjai ihlették meg a díj elnevezőit és a vele járó tárgyiasult műszálas szürke csodát. Aztán felsorakoztak mellé a többiek: Ágh Attila, Csizmadia Ervin, Fricz Tamás, Kéri László, Tóth Gy. László, Lánczi András, Bence György vagy a fiatalabbak, Török Gábor, Navracsics Tibor, Stumpf István, Giró-Szász András.
Igazán szép és neves társaság. Törzsvendégei a televíziós csatornáknak, választások előtt aranyvalutát ér minden szavuk. Sőt, amit az újságírók nem mernek leírni vagy kimondani, sokszor nem bátorság, hanem legitimáció hiányában, azt megteszik helyettük a politológusok. A mai magyar demokrácia hivatalos megmondóemberei, legitim jóslói és hatalmas pofáraesői is. Hiszünk nekik? Hittünk nekik? Hát igen, egyszerűbb a Nap-keltében végignézni Lengyel és Kéri okfejtését, mint józan ésszel utánagondolni, vajon kellő munícióval felfegyverkezve mondják-e azt, amit mondanak. A politológus, az elemző, ha ad magára valamit, azt mondja, független.
De tudjuk, hogy ilyen státus ma nálunk nem létezik. Nem létezik, mert független politológus nem bútorozik össze egy szenny- és revolverkönyvgyártó kisiparossal, információk tömegét átadva régi, hajdan talán szeretett tanítványáról. Független politológus nem latolgatja az MSZP 1998-as vereségekor, hogy nagyarányú MSZP-győzelem lesz, csak az a kérdés, kivel kötnek koalíciót. Még szerencse, hogy valaki beszólt a súgólyukon: az a helyzet, hogy a Fidesz győzött. Ne soroljuk a melléfogásokat, volt belőle bőven. A nagyközönség azonban ezt megbocsátja, neki elég, ha azt hallja, hogy kedvenc pártja még él, köszöni, jól van, s ha a csillagok meg a politológusok konstellációja megfelelő, akkor talán még győz is a választáson. Mert végül is mire az egész politológusi jóslás? Ki győz, ha győz, mivel győz? Csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, mondta Giró-Szász András, amikor a Szürke Kardigán-díj átadása után menetrendszerűen kitört a botrány, és ő lett a balhé hivatalos hárítója. A ruhadarabot ugyanis az kaphatta meg, aki 2004-ben a „legnagyobb hülyeséget mondta”. Azaz ellentmondott önmagának, bonyolult és értelmetlen okfejtésekben bocsátkozott, túlságosan kilógatta pártszimpátiája lólábát, s mellesleg nagyot bakizott.
A védegylet internetes szavazásra bocsátotta a témát, ahol névtelenül, szigorú feltételek között, egy ember – egy szavazat szerint zajlott a megmérettetés. A végeredmény? A Politológus Védegylet először kiosztott Szürke Kardigán-díját a nagyközönség szavazata alapján Kéri László nyerte el 477 szavazattal, a második Fricz Tamás 389 szavazattal, a harmadik Ágh Attila 267 szavazattal. Ezzel le is zárhatnánk az egész ügyet, elvégre van külföldön is Citrom-díj, Arany Málna-díj, legrosszabbul öltözött színésznő díja, Czakó Gáborék minden évben kiosztják a Sánta Kutya-díjat, és nem történik semmi. A díjazottak jót mulatnak, vagy titkon megneheztelnek, de nem követi médiabotrány az ilyesfajta eseményeket. Ami, lássuk be, röhejes is lenne. II. Erzsébet, amint sajtóközleményt ad ki, amelyben kikéri magának, hogy ő ugyan rosszul öltözött, de nálánál sokkal slamposabb Tony Blair felesége. Sőt a BBC-n egy külön műsorvezető foglalkozik a felségsértés eme szörnyű tényével.
Valami ilyesmi történt a mi kis médianyilvánosságunkban. A vasárnapi reggelen megjelent Giró-Szász András mint vendég a Nap-keltében, és szótlanul hallgatta végig Lakat T. Károly szózuhatagát, aki Kéri László nevében – aki nemhogy nem ment el az április 1-jei díjkiosztóra, de azóta is feltűnően kerüli a nyilvánosságot – kikérte magának, visszautasította, inszinuációnak és igazságtalan denunciálásnak nevezte a történteket. Mit is? Azt, hogy egy szavazáson kivételesen a baloldal dédelgetett kedvence szenvedett némi csekély, mondhatni elhanyagolható vereséget. Amennyiben ezt vereségnek lehet elkönyvelni. Ezt a félig tréfás, félig komoly akciót.
De hogy is van ez? Ki az a Kéri László, akinek a személye oly becses, hogy nem kaphat Szürke Kardigán-díjat? Mert nálunk a nevetségességig elfogult baloldali Kéri, aki nem rejti véka alá a Heti Hetesben, hogy Orbán Viktor személye iránt nemhogy ellenszenvet, de kifejezett irracionális gyűlöltet táplál, nem kaphat elfogultsága és hülyesége okán Szürke Kardigán-díjat. Nem tettem volna szóvá ezt, ha hétfőn nem ismétlődik meg a nemtelen cirkusz a TV2 Mokkájában. Havas Henrik Giró-Szász Andrásnak nekirontva kérte ki magának, miképpen merték Kéri Lászlónak odaítélni ezt a díjat? Havas azonban egy lépéssel továbbment, mint Lakat T. Károly. Azt kérte számon, hogy miért nem az elfogult, szellemetlen Fidesz-bérenc Fricz Tamás kapta a díjat? Mert ugye, hogy Kéri László milyen szellemes, hogy bezzeg bejár a Heti Hetesbe, mintha ez bármennyire is pozitívan árnyalná Kéri jellemrajzát. Szerintem csak ront rajta. Havas nem látta át, hogy itt nem a humort, a párthovatartozást vagy a jópofizást – ami adott esetben durva utalásokat jelent a jobboldal felé – díjazták, hanem az illető szakmai melléfogásait. És ha a szavazók többsége úgy vélte, hogy Kéri László bakizta az elmúlt évben a legnagyobbat, akkor ebbe illene belenyugodni Lakat T. Károlynak, Havas Henriknek és Kéri Lászlónak is. Egyébként van ennek az egész Kéri körüli médiacirkusznak egy nagyon rossz üzenete. Ez az üzenet pedig valami olyasmi, hogy itt a vesztes, a rossz, a megbélyegzett, a kirekesztett kizárólag csak jobboldali lehet. Itt a bal- és liberális oldalon érinthetetlen szent tehenek legelnek, akiket csak dicséret illet, és nem bírálat, ami teljesen hazuggá és elviselhetetlenné teszi egész nyilvánosságunkat.
Hogyan? Amúgy minden a helyén van: a Magyar Nemzet hazudik, a Hír TV elfogult, a Magyar Rádió a Fidesz szekértolójaként vergődik az elfogultság mocsarában, a jobboldal publicistái szélsőséges nacionalisták. A szalonképes baloldal persze messze elkerüli ezeket a csapdákat, és a színtiszta minőséget hordozza: lásd ATV, Népszava, Vasárnapi Hírek, 168 Óra, Népszabadság, Klubrádió, egyebek. És ebbe zavart bele egy viszonylag tiszta hang. Egy szigorúan ellenőrzött szavazás. Amelynek végeredményét nem manipulálták, nem változtatták meg, nem befolyásolták, nem gyakoroltak nyomást a szavazókra.
Hát nem Kéri jött ki végeredménynek? Ő jött ki, és vagy demokratikusak vagyunk, és akkor nem sértődünk meg, hanem elgondolkodunk, hogy talán bennünk is van némi hiba. Vagy diktatórikusak, és akkor éljen Kéri, vesszen Fricz, de akkor mindannyian lehúzhatjuk a rolót: beleértve Havas és Lakat T. urakat is.