Orwell duplagondolnak nevezte azt a műveletet, amellyel a diktatúra szellemi vazallusai részben megsemmisítik, részben módosítják, azaz valamilyen módon kitörlik a nép kollektív emlékezetéből a régmúlt és közelmúlt valódi történelmét, majd a saját memóriájukból is eltüntetik a históriamódosítás, a történelemátírás tényét is. A duplagondol, a dupla törlés, más szóval a tudatos felejtés, a mesterséges amnézia gyakorlati megvalósítását a Kádár-korszak tökélyre vitte. A Magvető, a Szépirodalmi, a Móra vagy az Akadémiai Kiadó szuperlektorai, főszerkesztői, felelős szerkesztői jól fizetett főállásban operálták ki a Szovjetuniót, a kommunizmust, a szocializmust, a baloldaliságot bíráló vagy szidalmazó, a Tanácsköztársaság valódi, kegyetlen arcára és a trianoni országcsonkításra közvetlenül utaló részleteket magyar klasszikusok életművéből. A szocialista könyvkiadók abban is egyedülállók voltak, hogy a tényközpontú inventáriumokat is képesek voltak tartósan és eredményesen meghamisítani, átírni. Vegyük példának a hatkötetes Új magyar lexikont, amely 1972-ben ötödízben látott napvilágot az Akadémiai Könyvkiadó gondozásában változatlan utánnyomással az elsőhöz, az 1959-eshez képest, bár 1972-ben és 1981-ben is hozzátoldottak egy-egy kiegészítő kötetet. Csak egy markáns példa: Bibó István író, filozófus, politológus az 1981-es kiegészítő kötetben kapott tíz sort. Nem maradt ki a forradalom hamis minősítése: „Az 1956. évi ellenforradalom idején a Nagy Imre-kormány államminisztere volt.” E lexikon számos használható információt tartalmaz, ám benne a kötelező hazugságok, a féligazságok oly ügyesen vannak összekeverve a korrekt információkkal, hogy ember legyen a talpán, aki eligazodik bennük. Ez az igazság-hamisság elegy még az 1988-as Kortárs magyar kislexikon 1949–88 című Magvető kiadós kötetre is jellemző. Ebben már számos „problémás” magyar író szerepel, de a főszerkesztők előírták, kinek hány sornyi ismertetés jár.
Hiába reméltük, hogy a rendszerváltozás után szerkesztett lexikonok és a ki kicsodák visszatérnek klasszikus rendeltetésükhöz. Pozitív példa a Széphalom Könyvműhely gondozásában megjelenő, Mezey Katalin költő által szerkesztett, A magyar irodalom évkönyve című, évente megjelenő adattár. Kevésbé dicsérhetjük az Új magyar irodalmi lexikon szerkesztőit. A kiadványban nemegyszer hiányosan szerepelnek az írók rendszerváltozás után megjelent munkái, névelírás és hibás vagy pontatlan adatok is előfordulnak, például egy férfi női nevet kapott. Komoly hiányosságokat tapasztalhatunk Markó László Ki kicsoda a magyar történelemben? című kötetében, amelyet a Helikon Kiadó rendezett sajtó alá először 1997-ben, majd 2005-ben. Mazsolázgassunk. Nagy Imréről, az 1956-os forradalom törvénytelenül kivégzett miniszterelnökéről a 214. oldalon szinte azonnal a neve után azt olvashatjuk: kommunista politikus. Kegyeletsértő ezt a látszatigazságot leírni legfontosabb jellemzőként arról az emberről, akit kommunisták ítéltek halálra egy abszolút törvénytelen perben, éppen azért, mert leszámolva kommunista múltjával, a magyar nép forradalma mellé állt. Az utolsó szó jogán undorral kimondta: ugyanazok akarják majd először rehabilitálni, akik halálra ítélték. Azért is méltatlan dolog, mert ugyanezt a jelzőt kapja a könyv 170. oldalán Korvin Ottó is, aki az 1919-es, Tanácsköztársaság néven elhíresült vérvörös puccs hónapjaiban Kun Béla után szinte második számú felelős volt parasztok, lelkészek, egyetemi hallgatók, katonatisztek, kisemberek tömeges lemészárlásáért, törvénytelen rekvirálásokért, a Lenin-fiúk minden bűnéért. Kádár Jánosnál (146. oldal) viszont elmarad a látványos, az első mondatból kiüvöltő „kommunista” minősítés – enyhén szólva eufemisztikus minősítést kap a könyvben a korrektség látszata kedvéért. Mert ki a kommunista, ha ő sem az?
Ám még ennél is nehezebben magyarázható az a tény, hogy a lexikonból hiányzik számos név, szinte mindegyik SZDSZ-es politikus. Viszont, amint észleljük, hogy nemcsak az 1997-es variánsból, hanem az idei, lényegében szinte változatlan újrakiadásból is kimaradt Orbán Viktor, 1998– 2002-ig Magyarország miniszterelnöke, s egyáltalán, 1989 óta a hazai rendszerváltozás meghatározó, markáns politikusának neve, máris kilóg a lóláb. Orbán Viktor az 1989-es nagy szertartáson egyedül merte kimondani: mit keresnek a törvénytelenül kivégzett miniszterelnöknek és az 1956-os hősöknek méltó temetésén azok az emberek, akik felelősek a halálukért? A másik elképesztő „pontatlanság”: Mádl Ferenc köztársasági elnökről sem szerepel szócikk a 2005-ös új kiadásban sem. A polgári oldalhoz közel álló köztársasági elnök, Magyarország első számú közjogi méltósága – ellentétben elődjével, Göncz Árpáddal, a liberális köztársasági elnökkel, aki viszont szerepel a kötetben. Ennek ellensúlyozásaképpen duplán megérte kihagyni a kötetből például Medgyessy Pétert, az újabb kori történelem egyetlen bukott miniszterelnökét. Kinek áll érdekében eltüntetni egy történelmi ki kicsoda nevet viselő könyvből a puccsal megbuktatott kormányfőt? Azoknak, akik feledtetni akarják a néppel a posztkommunista miniszterelnök különös leváltását és utódjának, Gyurcsány Ferencnek kétes legitimitású „megválasztását”.
Egy író munkája. A Helikon Kiadó igazgatója, Okolicsányi Tamás lapunk kérdésére elmondta, hogy a Ki kicsoda a magyar történelemben? című Markó László-kötet anyagát a kiadó 1997-ben adta ki először. A könyvnek elsősorban a múltra vonatkozó szócikkeit tartották forrásértékű tananyag-kiegészítő útmutatónak iskolások számára. A kiadó egyébként arra törekszik, hogy minél sokrétűbben tájékoztassa olvasóit az újabb kori történelem eseményeiről és a történelemhez kapcsolódó fogalmakról. A Ki kicsoda a magyar történelemben? című könyvet 1997-ben így vásárolták meg a szerzőtől. Mivel ez a könyv nem általános ki kicsoda, hanem egy író munkája, aki a szerzőséget a könyv címlapjára kiírtan is vállalta, nyilvánvalóan az ő véleményét tükrözi, a szakmai felelősség is az övé. Arra a kérdésünkre, hogy ha egy olvasó, aki a címtől felvillanyozva megveszi a könyvet, ám csalódottan visszahozza azt, mit tudnak tenni, az igazgató elmondta: a Helikon Kiadó könyvesboltjában bele szabad lapozni a kötetekbe, az olvasókat nem kényszerítik arra, hogy látatlanban vásároljanak náluk. Ám ha mégis ragaszkodna ahhoz a véleményéhez, hogy nem ilyen lovat akart, visszaadhatja, s a kiadó boltjában található munkákból szabadon kiválaszthat a ki kicsodával azonos értékű könyvet. (P. Z.)
