(mi a beton…)

Én nem tudom, vádolható-e azzal a kereskedelmi TV2, hogy pozitív diszkriminációt gyakorol az ellenzék iránt. Azonban mintha az utóbbi időben csökkent volna az a vehemencia, amellyel az adó hír- és politikai műsoraiban az úgynevezett szociálliberális eszmék (és kormányzó pártok) mellett tört lándzsát a maga bájosan elfogult, kiegyensúlyozottságot mímelő, a kozmetikázott tényeket mindenekfölött valónak tekintő módján.
2005 tavaszán két alkalommal is megesett, hogy a Napló Mérlegen a valóság című, a nézők sms-szavazataira épülő közvélemény-kutató játéka olyan eredményt hozott, amely nem az SZDSZ–MSZP páros által favorizált álláspontot erősítette. Az egyik a gazdatüntetéssel volt kapcsolatos: az sms-ező nézők szűk többsége jogosnak ítélte a gazdák fellépését, s így közvetett módon elmarasztalta a kormányt. Ez számomra némi meglepetést okozott, ugyanis eddigi tapasztalataim szerint a TV2 törzsközönsége általában a kérdés kiötlőinek rejtett szándéka szerint szavaz. Kissé a műsorvezető is meghökkent, szinte kiült az arcára, hogy nem erre számított, ám készségesen meghajolt a nézők döntése előtt.
A másik eset kapcsán talán a szavazási aktus egész történetének legnagyobb egyetértése jött létre: az sms-ezők több mint 97 százaléka vélte úgy, hogy a polgármestereket (a törvény előtt) felelősségre kellene vonni és megbüntetni a közlekedés biztonságát veszélyeztető kátyúk ügyében. A „polgármesterek” megfogalmazás mögött természetesen ott rejtőzik az SZDSZ legsikeresebb politikusának, Demszky Gábornak az arca. Ugyanis kátyúkérdésben a főváros – ahogy általában illendő is, azért nevezik főnek – élen jár, és ez a kissé szigorú tél aztán végképp betett neki. Ha Demszky nevét kimondjuk, száz ember közül kilencvenhétnek egy ocsmány gödör jut az eszébe, s ez a kép most egyáltalán nem absztrakció.
Teljesen egyértelmű, hogy a kátyúk sora nem csupán zökkenést, esetleg durrdefektet okoz, hanem a városvezetés teljes csődjét fizikai valóságában jeleníti meg. Itt némi áhítattal kell emlékeznünk arra, hogy Demszkyt eddig négy alkalommal választotta a „bús, pesti nép” főpolgármesterének. Ez azt jelenti, hogy a pesti nép Kosztolányi fentebb idézett szavát cáfolva nem is annyira bús, inkább vígságra hajló, s talán jelenleg is depresszió helyett abban reménykedik, hogy 2006-ban, az ötödik alkalommal Demszky Gábor meghálálja a belé vetett bizalmat.
Állítsanak meg bárkit az utcán, s kérdezzék meg tőle, mit köszönhet Demszkynek a főváros. Az utca embere hebegni-habogni fog, és a szemén látszik, hogy a főpolgármester úr egyetlen kézzel- fogható érdeméről tud (túl Isztrián), a túlszaporodott kátyúkról. Ez azonban a budapesti adófizető és szavazó polgár tudatának csak a felszíne. Ha mélyebbre ásunk, kiderül, hogy ott – bár erre semmiféle ok vagy magyarázat nincs – az a szándék lapul, hogy legközelebb az illető lény ismét Demszkyre szavaz. Eszébe sem jut senkinek, hogy a szocializmus hőskorában a mi Gáborunknál sokkal jobb, törődőbb és hozzáértőbb tanácselnököket nevezett ki a puha diktatúra, s a korhoz viszonyítva a város jobb állapotnak örvendett, mint manapság. Ezért tartom döbbenetesnek azt, hogy a TV2 szavazása során 97 százalék igent mondott, többek között Demszky büntethetőségére, annak ellenére, hogy eme kilencvenhétből minimum hatvan 2002-ben rohant a szavazófülkébe beikszelni becses nevét. Szerintem a Demszky-sikertörténet rendszerváltozás utáni politikai életünk legnagyobb bornírtsága. Most már bizonyos, hogy a főpolgármester úr közemberként tehetetlen, magánemberként telhetetlen. Valami ismeretlen erő ennek ellenére bebetonozta a hatalomba.
Hogy mikor tér végre észre a (mégiscsak) bús pesti nép, én nem tudom…