időjárás 12°C Jusztina 2022. szeptember 26.
logo

Örmény holokauszt Törökországban

Szentesi Zöldi László
2005.04.22. 23:00

Falusi asszony jellegzetes fejfedővel. Targoncás kereskedő mosolygó segédek társaságában. Imádkozó férfi lehajtott fejjel. Koromfekete szemű, kócos kislány. Sárguló fényképek egy letűnt világról. Emberek, akiknek származásuk miatt kellett meghalniuk. Holnap az 1915-ös törökországi vérfürdő kilencvenedik évfordulójára emlékezik a világ, arra az esztendőre, amely a mögöttünk álló évszázadban megnyitotta a holokausztok sorát.

Metz Yeghern. Nagy Rossz. Így nevezik az örmények a maguk holokausztját. Ha valaki elvetődik a jereváni Népirtás Múzeumába, a következő számadatot találja az áldozatokról: 673 199. Valójában azonban senki nem tudja a választ arra a kérdésre, hány örmény életet követelt az ifjútörök mozgalom esztelen politikája az első világháború esztendeiben. Más számháborúkhoz hasonlóan a felek különböző adatokat hangoztatnak. A megannyi örmény becslés végül is mintegy másfél millió áldozat körül állapodott meg, a mai török kormány 300 ezer ember halálát ismeri el.
Mi is történt valójában? Bár örmények ellen már a századforduló előtt is számos erőszakos cselekmény zajlott az Oszmán Birodalomban – 1892 és 1896 között az állandósult pogromokban mintegy 274 000 örmény vesztette életét, és ugyanennyien elmenekültek lakóhelyükről –, a földi poklot kétségkívül az 1915-ös esztendő hozta el számukra. Mindaz, ami a végzetes év tavaszán történt, mintha a zsidók, kurdok, palesztinok, lengyelek, magyarok és mások ellen elkövetett XX. századi népirtások forgatókönyvét vázolta volna fel. Április 24-én a török hatóságok letartóztattak 200 örmény vezetőt Konstantinápolyban, majd néhány nap alatt valósággal lefejezték az értelmiséget. Anatóliai börtönökben végezték ki a papokat, a tanárokat, mindenkit, aki szóval vagy tollal veszélyt jelentett számukra. A török hadseregben szolgáló katonákat munkaszolgálatra vezényelték. Ezt követően megkezdődtek a tömeggyilkosságok, több százezer embert brutálisan lemészároltak, a szíriai sivatagba elűzöttek útközben éhen haltak, a kimerültség és a járványok egyaránt megtizedelték őket. A törökök ezután a Kaukázusban élő örményeket irtották ki módszeresen, aki életben maradt, azt kitelepítették. A túlélő gyermekeket a legrosszabb janicsárhagyományok szellemében iszlamizálták, a fiatal nőket tömegesen megerőszakolták vagy háremekbe zárták. Nem meglepő, hogy a török belügyminiszter így fogalmazott a tartományi elöljárókhoz írott üzenetében: „maradéktalanul eltöröltük az örményeknek azt a jogát, hogy Törökország területén éljenek és dolgozzanak”.
A Metz Yeghern eredményeként a 20-as évek elejére Kis-Ázsiában hírmondója sem maradt az örmény nemzetnek. Eltűntek, mintha soha nem léteztek volna. Így köszöntött be arrafelé a diadalittasnak, civilizáltnak, népjóléti intézkedésekben gazdagnak remélt huszadik század: a szó szoros értelmében kiirtottak egy népcsoportot, olyan brutális eszközökkel, amelyhez fogható kevés akad a történelemben.
Mindezek után joggal vetődik fel: mi volt az örmények bűne? Volt-e egyáltalán? Mint oly sokszor, a választ a gyilkosok indítékai között találjuk meg. A kiválasztottság mítosza vezette a hóhérok kezét, amint a holokausztok során azóta is oly sokszor. A korabeli török kormány rendületlenül hitt a kizárólag török népekből álló, Anatóliától egészen Közép-Ázsiáig terjedő faji birodalom megteremtésében. Nagyra törő terveikben az örmények nem szerepeltek. Ezért kellett meghalnia csecsemőnek és aggastyánnak, férfinak és nőnek.
Kik a felelősek a földi pokolért? Talat nagyvezér, Enver és Dzsemál pasa. A beszédes nevű Egység és Haladás Bizottságának vezetői, vagyis az 1908-ban uralomra jutott ifjútörök mozgalom korifeusai. Ők rendelték el, majd hajtották végre különös kegyetlenséggel a XX. század első nagy Endlösungját. Ők adták meg a kezdő lökést a „végső megoldásoknak”, a sokszoros Metz Yegherneknek, amelyek a történelem során oly sok népet sújtottak porba, kortól, politikai berendezkedéstől, környezettől függetlenül.
Talat nagyvezér, Enver és Dzsemál pasa. Mindmáig Hitlerek, Sztálinok a világ első keresztyén népének szemében. Ótestamentumi Hámánok, akiknek még az emlékét is el kell űzni kereplővel, imával. És az örmények aligha felejtik el a történteket. Mégsem hallunk róluk minden áldott nap: rokonaik nem változtattak nevet, nem kértek bűnbocsánatot, nem körözték őket a nagyvilágban, nem számoltatják el őket és utódaikat, közmegvetés, kiközösítés sem sújtja őket. A genocídium után elmenekültek Konstantinápolyból, s bár távollétükben elítélték őket, tetteikért soha nem kellett felelniük. Már legalábbis a földi igazságszolgáltatás előtt nem. Életpályájuk rendhagyóan alakult: Talatot és Dzsemált örmény merénylők ölték meg, míg Enver pasa 1922-ben a mai Tadzsikisztán területén esett el a Vörös Hadsereg ellen vívott ütközetben.
Az igazság felderítésében az örmények mindmáig csak magukra számíthatnak. Megtapasztalták már nemegyszer, hogy léteznek a világban ellenérdekelt erők. Ankara például kilencven év alatt mindössze arra jutott, hogy ami történt, „egy hanyatló birodalom megtorló akciója volt, az orosz ellenséggel együttműködő vétkes nép ellen, háborús körülmények között”. Vétkes nép – hallottuk eleget a saját XX. századi történelmünkben. Sajátos persze, ha a többségi nemzet következetesen vétkesnek nevezi kisebbségeit, akiket megtizedelt, megnyomorított, akiket el akart törölni a föld színéről. Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök minapi bejelentése – miszerint vegyes bizottságot kell alakítani a kilenc évtizeddel ezelőtt történtek felderítésére – egyelőre nem változtat érdemben a több évtizedes patthelyzeten. Ugyanakkor fontos üzenetértéke van a török állami levéltár kutatásainak, amelyek nyilvánvalóan egyfajta figyelemelterelésként szolgálnak. Szerintük 1910 és 1922 között az Oszmán Birodalom területén csaknem 524 ezer törököt öltek meg a felfegyverzett örmény bandák, és éppen ezért a népirtás egyfajta válaszlépés lett volna.
Hogy az örmények holokausztja a maga nemében egyedülálló, azt az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága 1985-ben elismerte. 1987-ben az Európai Parlament is megtette ugyanezt. Azóta több ország is törvényben rögzítette az örmény genocídium tényét, köztük Svájc és Franciaország. A világpolitika két fontos szereplője, az Egyesült Államok és Izrael ugyanakkor nem ismeri el az örmény holokausztot. Igen fontos, hogy az idei megemlékezésen George Bush milyen módon fogalmaz a Metz Yeghernnel kapcsolatosan: ha genocídiumnak nevezi, akkor az ügy megítélésében Washington radikálisan változtatott álláspontján, ha pedig – tavalyi beszédéhez hasonlóan – megsemmisítésről beszél, akkor a török NATO-szövetséges mellett tör lándzsát.
Az örmény holokauszt megítélése azért évről évre változik a világban. Nemrégiben nagy vihart kavart a francia külügyminiszter, aki felszólította Ankarát, nézzen szembe múltjának e sötét epizódjával. Németországban is vannak új fejlemények: az ellenzék hagyományosan ellenzi Törökország uniós tagságát, és az örmény genocídium tényét a többi kifogás közé sorolja. Bár az egykori népirtás elevenen tartása sok európai politikus számára csak ürügy az EU-csatlakozás megtorpedózására, nem kétséges, hogy a Metz Yeghern egyoldalú török megítélése nem tartható beláthatatlan ideig. Annál is inkább, mert – amint arra oly sok példát látunk a világban – az emberiesség elleni bűnök nem évülnek el. Márpedig az örmény holokauszttal kapcsolatosan sok még a közös tennivaló, hiszen politikai, erkölcsi szempontból páratlan, az emberiség történelmében már-már egyedülálló gaztett volt. Az ismert történet szerint Adolf Hitler Lengyelország lerohanása előtt cinikusan megkérdezte aggodalmaskodó vezérkarát: „Ki emlékszik ma már az örmény népirtásra?” Klasszikus recept ez a tömeggyilkosok számára; az észak-amerikai indiánok kiirtását, a ruandai vérfürdőt, az esztelen délszláv háborút egyazon szándék irányította: eltüntettünk egy népet, az utókor véleménye nem számít. „Ki emlékszik ma már az örmény népirtásra?”
Már csak ezért is közös felelősségünk az igazság felderítése.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.