Ötvenöt évig uralkodott III. Rainier a „sziklán”, ahogyan a városállamot nevezik. Ez az idő már önmagában is rekordnak számít. Nyolcvanegy éves korában érte a halál. A miniállamnak mindössze harminckétezer lakosa van, közülük csak 6600 született monacói. A Vatikán után Monaco a világ második legkisebb területű állama: eredetileg csupán 197 hektáron terült el, viszont világrekordot állított fel népsűrűségben, ami a Földközi-tenger melletti monarchiában négyzet-kilométerenként 16 435 fő. Vajon melyik állam vezetője nem írná be a nevét népe aranykönyvébe, ha országa területét a korábbinak az ötödével megnöveli? Monaco az elmúlt évtizedekben terjeszkedett. Nem szomszédos területek elcsatolásával, nem elrettentő hadseregével, hanem a tengertől vett hódításaival sikerült ezt elérnie III. Rainier-nak. A neve elé a monacóiak már rég odaillesztették az „építő” jelzőt.
Monaco élén több mint 700 éve a Grimaldi-család áll. A felmenőik között, bizony, voltak olyanok is, akik kalózkodásból éltek, de ki firtatja ma már a régmúltat! A korábbi uralkodó hercegek – I. Albert, a „hajós” vagy II. Lajos, a „katona” – nem is éltek egyfolytában Monacóban, az 1923. május 31-én született III. Rainier azonban szakított ezzel a hagyománnyal. Nagyapja, II. Lajos halála után – akivel nem is volt beszélő viszonyban – trónra lépése (1949) korántsem volt egyszerű. Rainier édesanyja, Charlotte, aki elvált férjétől, 1944-ben gyermekei javára lemondott a trónról, ám a 26 éves fiút megelőzte az uralkodásra esélyesek sorában nővére, Antoinette, akinek viszont a német megszállás alatt viszonya volt egy snájdig náci tiszttel. Ebbe kapaszkodott bele az ifjú herceg, és a testvére végül – egy kis zsarolás után – átengedte neki az uralkodást.
Rainier kemény nevelést kapott. Sokadik volt az utódlási sorban, így valójában nem is készítették fel a kicsiny állam vezetésére. Nagyon nem szerették dél-angliai iskolai évei alatt, az akkori bulvársajtó csak „kis dagadt monacói” jelzővel illette. Tizennégy éves korában az apja átküldte Svájcba tanulni, ott már jobban érezte magát, beleszeretett a síelésbe. A franciaországi Montpellier-ben érettségizett, majd a háború kitöréséig egy évet elvégzett a párizsi Politikai Tudományok Intézetében. A pirospozsgás, kerek fejű, alacsony növésű herceg inkább banki alkalmazottra emlékeztetett, mint majdani uralkodóra. Nem is jártak olyan messze az igazságtól, akik ilyesféle jövőt jósoltak neki.
A háború vége a francia fővárosban érte, ahol külföldi önkéntesként jelentkezett a francia hadseregbe, két évet megszállóként a Rajna keleti oldalán töltött. Szolgálatából kitüntetéssel szerelt le. Talán épp ezzel tette meg az első lépést a trón felé; mégiscsak van különbség aközött, ha valaki a győztes hadsereg katonája volt, vagy „együttműködött” az akkor még gyűlölt ellenséggel, mint azt nővére tette.
Uralkodása első évei katasztrofálisak voltak. Monaco a francia forradalom óta mindig is pénzhiánnyal küszködött; 1955-ben csődöt jelentett az a magánbank, amely különös módon a monacói államkincstár felét kezelte. Ekkoriban sokat beszéltek arról, hogy Rainier magánvállalkozásaiban kell keresni a pénz nyomait. Egyre hangosabbak lettek a bírálatok, hogy az uralkodó összekeveri a magán- és a hercegség érdekeit, aminek hatására Rainier valóságos puccsot hajtott végre: felfüggesztette a monacói nemzeti tanács előjogait. Ezzel súlyosan sértette Franciaország érdekeit, amely a független Monaco gyámja. (A két fél közötti megállapodás értelmében Párizs jelenleg is úgy tekint a Monacói Hercegségre, mint saját területére, tehát ha támadás éri szomszédját, akkor a rendelkezésére álló minden eszközzel megvédi. Ennek fejében franciák tölthetnek be bizonyos monacói államigazgatási posztokat.)
Az ötvenes évek elején Monacóban talált jogi és pénzügyi menedékre Arisztotelész Onasszisz görög dollármilliárdos, akinek ekkoriban kellemetlensége támadt az amerikai hatóságokkal. Itt rendezte be főhadiszállását, és részesedést szerzett a Société des Bains de Mer (SBM) nevű társaságban, amely a miniállam szállodáit, kaszinóit üzemeltette, pénzeit forgatta. Onasszisszal jöttek a világ leggazdagabbjai, és öntötték a pénzt a rulettasztalok zöld posztójára. Aztán Rainier és Monaco visszavágott egy pénzügyi trükkel: gyakorlatilag visszaállamosította Onasszisztól az SBM-et, s ezzel az aranytojást tojó tyúk újra Monacóé lett.
Elkezdődtek a jó évek: a monacói herceg nemcsak anyagilag szilárdította meg helyzetét, hanem a magánélete is rendbe jött. Az 1955-ös cannes-i filmfesztiválon megismerkedett az elbűvölően szép Grace Kelly Oscar-díjas amerikai színésznővel, aki bostoni ír arisztokrata családból származott. Szerelem első látásra. „Gyönyörű és okos. Ő lesz az uralkodónő” – így lelkendezett első találkozóik után az egyébként visszahúzódó Rainier herceg. Az ifjú pár 1956. április 18-án mondta ki az igent a monacói székesegyházban. A valóságos hollywoodi történet – amelyben a szépséges színésznő és a fiatal herceg egymásra talál – médiaeseménnyé vált: világszerte 30 millió tévénéző követte az esküvőt. (Ne felejtsük, 1956-ban nálunk még a kísérleti adás sem kezdődött el.) Grace Kelly reneszánsz stílusú ruhát, hozzá 290 méter hosszú valenciai csipkeuszályt viselt. A vőlegény Napóleon császár korabeli marsalli egyenruhában feszített.
Grace-szel beköltözött a boldogság a hercegség palotáiba: a párnak három gyermeke született: 1957-ben Caroline, 1958-ban Albert, 1965-ben Stéphanie. Bálok, ünnepségek, rendezvények sokasága követte egymást. Első lányuk, Caroline félresikerült párválasztását is megemésztette a szülői pár: Caroline hozzáment egy nála majd húsz évvel öregebb playboyhoz. Aztán 1982. szeptember 13-án Rainier-t is elérte a családi átok, amely szerint a hercegek sohasem élhetnek boldog házasságban: Grace Kelly hazafelé tartva Monacóba halálos autóbalesetet szenvedett Roverérel. A mellette ülő 17 éves Stéphanie kisebb sérülésekkel megúszta az ütközést. A temetésen egy megtört, egyik napról a másikra megöregedett Rainier jelent meg, aki nem tudta palástolni fájdalmát. Ezt követően sohasem lett többé a régi, sohasem nősült újra, magányos farkasként élte le az előtte álló negyed századot.
Miben állt III. Rainier tevékenységének titka, amellyel virágzó gazdasággá tette a „sziklát”? Monaco nemzetközi pénzügyi központtá, valóságos pénzügyi paradicsommá válása három pilléren nyugszik. Az egyik az egyedi bank- és pénzügyi rendszer. Jövedelem-, vagyon- vagy többletérték-adózás nem létezik, még örökösödési adó sincs házastársaknál vagy egyenes ági rokonoknál. Mindemellett nem kérnek személyazonosság-igazolást a bankbetétek elhelyezésénél. Csak az 1957 után a miniállamban letelepedett francia állampolgárok fizetnek adót, mégpedig megosztva Franciaországnak és a monacói költségvetésnek.
A második lényeges szempont a biztonság: teljes nyugalmat garantálnak a gazdagoknak, legyen szó akár testi épségükről, akár vagyonukról. A harmadik pedig Monaco imázsa: a tenisz, a Forma–1, a különböző bálok és fesztiválok mind azt sugallják, aki számít, az ott van. Még a Grimaldi-családban történt tragédiák, botrányok is az „üzletmenetet” erősítik.
Monacóban az utóbbi évtizedekben 45 nemzetközi bank nyitott fiókot, húsz körül lehet a pénzügyi menedzselésben jártas társaságok száma. A pénzügyi szektor átlépte a 60 milliárd eurós határt, ebből 70 százalék a külföldi eredetű befektetés. A pénzügyekből származó bevételek Monaco költségvetésének – amely manapság több mint 10 milliárd euró – negyedét adják, harmada pedig az ingatlanágazatból ered. Egy négyzetméter lakóterület ára nyolcezertől 15 ezer euróig terjed. Ha ezek a számok lebegnek a szeme előtt, akkor a következő uralkodónak is az lesz az elemi érdeke, hogy minél nagyobb szabad területeket nyerjen a tengertől.
Hol van már az az idő, amikor a monacói költségvetés 70–80 százaléka a játéktermekben hagyott pénzekből eredt! Ma a kaszinók csupán öt százalékkal járulnak hozzá az állam bevételeihez. Az idegenforgalom vált Monaco meghatározó jövedelemforrásává: több mint kétezer vendégágy várja a Monte-Carlóba érkezőket, ezek nyolcvan százaléka négy- vagy annál több csillagos szállodákban található. A turizmus egyébként a legnagyobb munkaadó.
„Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezte egyszer egy koronás fő a tíz év körüli Albert herceget. „Nekem nincsen választásom!” – felelte a gyermek. Apja kemény követelményeket állított fia elé: amerikai egyetem, francia banki továbbképzések, jártasság a diplomaták világában. A szófogadó és szorgalmas diák minden vizsgán átment. Csak egyen bukott el: a magánéletén. Az apai álmok megvalósítása érdekében ugyanis nem ártott volna megházasodnia és fiúkat nemzenie. Az apja és nagyapja is nőtlenül került a trónra, és ez Rainier szerint magában hordozza azt a lehetőséget, hogy fiú utód nélkül távozik az élők sorából. Albert hiába volt saját elmondása szerint „hússzor vagy harmincszor” vőlegény, az apa esküvőre váró kívánsága beteljesületlen maradt. Három évvel ezelőtt végül Rainier megváltoztatta az alkotmányt, amely most már kimondja, hogy a nőtlen herceg is követheti apját a trónon, ha pedig bármi folytán akadályozva lenne az uralkodásban, akkor nővére vagy annak fiai is örökössé léphetnek elő. Tehát a Grimaldi-vér továbbra is ott csörgedez majd Monaco első számú vezetőiben.
A fentiekben vázolt pénzügyi és idegenforgalmi vállalkozást kell továbbvinnie Albert hercegnek. Egyes borús hangok ellenére a többség szerint igenis képes lesz elvégezni az utódra váró nem csekély feladatokat. A kérdés csak az, vajon végrehajtja-e a nagy tisztogatást, amelyről annyit suttognak a városállamban. Képes lesz-e kieszközölni a nemzedékváltást az államigazgatásban, s lecseréli-e az öreg tanácsadókat hozzá hasonló középkorúakra?
Albert egyszerűsége, természetes udvariassága már kamaszkorától lenyűgözött mindenkit. Kettős, francia–amerikai kultúrában nőtt fel. Az angolon és a francián kívül kiválóan beszél olaszul és németül is. Számos időpontot kijelölt Rainier, hogy még halála előtt átadja a stafétabotot fiának, de ő mindig kitalált valamilyen indokot a halogatásra. A nemzeti tanács ülésein már részt vehetett Albert, ám a vitatott kérdésekben nem nyilváníthatott véleményt.
Apja vagy jó tíz éve rábízta Monaco külső kapcsolatainak kézben tartását, amelyben ragyogóan helytállt, olyan barátokra tett szert a világpolitika felső köreiben, akik alkalomadtán nagyon sokat segíthetnek Monacónak, amelyet 1993-ban felvettek az ENSZ-be, és Albert herceg vezetésével 46. államként tavaly bebocsátást nyert az Európa Tanácsba is. Rainier jól tudta, hogy az ilyen helyeken nem alkalmas az ő tárgyalási technikája.
Albert rengeteg társadalmi funkciót is betölt, ezek közül valószínűleg az AS Monaco futballklub elnöki posztja a legkedvesebb számára. Fiatal korában ugyanis nagyon tehetséges focista volt – nemzetközi jótékonysági találkozókon ma is fellép baráti csapatával –, de hát nem lehetett összeegyeztetni a profi karriert a trónörökösséggel.
Alig egy hete lépett apja örökébe, de a sajtó máris elnevezte „sporthercegnek”, nem is ok nélkül: három olimpián vett részt a monacói bobcsapattal, egy világbajnoki hetedik helye is van a sportágban. De otthonosan mozog teniszben, vitorlázásban, vívásban, atlétikában, kézilabdában is, sőt fekete öves dzsúdós.
Szerénységét, udvariasságát gyakran összetévesztik a döntésképtelenséggel. Az biztos, hogy nem az a fajta államférfi, aki dühkitöréseiben az asztalt verve és kiabálva fogja irányítani Monaco ügyeit. Ő egy másik nemzedék tagja, akit – hála a főnöknek – valóban uralkodásra neveltek.
origo.hu
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal továbbra is zárva tartja a párkányi strandot, a helyiek fellázadtak
