Vegyes vágott

A pártkatona kiskátéja
Először is legyen pozitív attitűdünk, bármi legyen is az. Az van nekünk, és kész.
Sose panaszkodjunk, mert azt utálják a párttagok (is).
Érdekeljen bennünket valami saját magunkon kívül is. Legyen egy hobbink (mondjuk a pártmodellezés), és arról beszéljünk sokat. Egy hobbi az bizalmat kelt.
Nagyon tudjuk gyűlölni az ellenfelet, ha kell. Mert kell.
Hallgassunk. Aztán megint. Amíg csak tudunk. Az emberek azért jönnek egy pártba, hogy végre meghallgassák őket.
Álljunk készen arra, hogy alkalomadtán (a tagnak elment az influenzától a hangja) megosszuk véleményeinket a párttársakkal. Nekünk olyanból több is van. Egyenes, őszinte beszéd, ez kell a párttagnak. Hogy az mi, senki se tudja.
Meg humor is kell. Tartsuk meg a vidámságot az összejöveteleken. Ne féljünk a szótól: néha bohóckodjunk. Erre emlékezni fognak.
Legyenek meg a polcunkon Khamu Leon Összes művei. Ajánljuk másnak is, de ne vehemensen.
Kerüljük a komoly témákat, mint a halálbüntetés, meg nemzet, meg hasonlók, ez nem szül jó vért egy taggyűlésen.
Mosolyogjunk, hogy mások is mosolyogjanak.
Keltsünk jó érzést az emberekben, egy párt élete erről szól és nem másról.
Legyünk a jó hírek hozói mindenáron. Mindig legyen valami kis örömhírünk, ha a tagokhoz beszélünk.
Tudjunk magunkon nevetni. Azt komálják.
Tegyük magunkat nélkülözhetetlenné. Ez a legfontosabb.
Bizony, elvtársak!
A levelezős pártkatona
Van, hogy néha megveszek egy hetilapot, melynek a nevét még így sem akarom reklámozni. A levelezési rovata undorító. Megmondom őszintén: sokszor átugrom, bár a vérnyomásommal nincsen baj, istennek hála. A múltkor azt írta „Kovács István Budapest” néven az egyik messziről szagló szerkesztő, aki még egy hihető nevet is lusta kitalálni:
„Rémes belegondolni, hogy a vagyonbevallása alapján semmirevaló, a maga erejéből semmit felmutatni nem tudó, tehetségtelen népség akarja irányítani országunkat. Ahol egy volt miniszterelnök egy használt Golfban kénytelen népes családját – feltehetően több fordulóval – elszállítani, ha eleget kívánván tenni a jócsaládapa-imázsnak, együtt akar velük valamilyen szabadidős programban részt venni! A tanulatlan, primitív ordítozók pedig, ha nem tetszik nekik a »komcsik« gazdagsága, bármikor felhúzhatják az orrukat, és emelt fővel otthagyhatják azokat a munkahelyeket, amelyeket »ezek« biztosítanak számukra.”
Ez már a pöcegödör. A szippantókra még egy évet várni kell.
A necces pártkatona
Nyomulnak ők a hálón is. A weboldalt nem mondom meg, annak örülnének a legjobban. A pápa haláltusáján is tudnak röhögni, belső utazást tesznek bévül a testében, miközben „jó szórakozást és kellemes gyászolást kívánnak” egy másik, szintén a szentatyán gúnyolódó cikkben a „kedves szájba …aszott, hülye magyar testvéreknek”.
Ennyi elég lenne a pitiáner, zsigeri gyűlölködőkről, hiszen minél jobban felbosszantanak valakit, annál boldogabbak a bűzhödt pelenkájukban, melyet már évek óta nem akar kicserélni senki.
Hanem most nagyon melléhúztak. Elindítottak egy oldalt, amelyben csupán a név beírása alapján megtudhatjuk, ki zsidó és ki nem a magyar közéletben. Hogy ki minősül közszereplőnek? Aki szerintük az. Ki minősül „zsidónak”? Az is.
A program tele van hibával, oda és vissza is. Vagyis baromság. Kipróbáltam azt is: régi, netán hülyéskedő vagy kevésbé ismert neveket írtam be, mindegyikre azt írta ki a program, „nem zsidó”. Ha azt írtam be, „zsidó”, arra is azt írta ki, „nem zsidó”. Még az „anyátok”-ra is. A szeméttel szemét módjára kell bánni: a népművészeti cserépedényről megmondani, hogy köcsög. Hol az MSZDSZP följelentőbrigádja, amikor saját szellemi csimotáikat kéne rács mögé dugni? Vagy csak pelenkát cserélni a bűzlő porontyokon. Egyáltalán: hol a törvény?
Csíkosok
Bizonyára észrevettétek, honjaim, hogy a tévében felbukkanó férfiak egy része önkéntes, fordított vadmalac lett. Mindegyik fekete alapon szürke, széles vagy keskeny csíkos zakót, öltönyt visel. Még Fábry Satya, a nemzet bohóca legendás mellénye is csíkos lett. Ilyen divatkövető férfiakat egészen mostanáig nem láthattunk. Vége egy nimbusznak. A nők is viselik a csíkost: egyenlőség van, vagy mi a fene! Ma, aki ad magára valamit, a harmincas évek divatját követi.
Gabo meg a halál (2.)
Vajon hányszor kell meghalnia egy írónak? Aki él! Ezen merengtem, amikor A Nagy Könyv című, kicsit egyoldalú meccs honlapján García Márquez fényképe fogadott elsőnek. Rosszat sejtve néztem a kísérőszöveget, aztán a latrinaszíntű fordítást.
A felvezető szöveg: „A Nagy Könyv szerkesztőségéhez is eljutott a levél, amely Gabriel García Márquez talán utolsó gondolatait tolmácsolja a világnak. Bár a forrást nem sikerült kiderítenünk (!), közzétesszük az írást, mert reményeink szerint ily csúf tréfát senki se űzne.”
Kivéve A Nagy Könyv szerkesztőit. Mert nagyon is tudják, honnét való A bábu című hamisítvány. A netről. 2001-ben írtam róla, a kamu cikk egy évvel korábban jelent meg. Mivel 1993-ban már valaki megírta, hogy Gabo tüdőrákban meghalt, felkerestem a honlapját, és választ is kaptam Gabo webmesterétől:
„A La Marioneta (A bábu) című vers, amelyről sokan azt hiszik, Gabo hattyúdala, koholmány. Mindazonáltal szomorúan meg kell mondanom, hogy Gabo tényleg beteg, de folytatja a munkát. A legjobbakat: Fürj/Csajszi” (2001. január 21., 18.28).
Azóta megjelent Gabo emlékiratainak első kötete magyarul is. Most 2005 van. Csak nem az ANK szerkesztőségében, ahol ily csúf tréfát űznek a gyanútlanokkal.
Éljen Márquez!
Negyvenhárom új tag
… a Magyar Művészeti Akadémiában. Mind határon túliak, és mind teljes jogú tagjai a testületnek, amelyben számomra az a kedves, hogy sokkal több a képzőművész, építész, zenész, mint az író. Én persze egy írónak, Grendel Lajos barátomnak ajánlottam fel hamuban sült állampolgárságom felét. Képletesen persze. Bár minden magyar szervezet követné az MMA példáját a december 5-i szomorúság után.
Kajla
Tegnap a kezembe került az első magyar–EU kutyaútlevél. Egy Kajla nevű kutyáé, amelynek nemét, fajtáját, korát, színét stb. részletesen leírják. Na meg a veszettség elleni oltást bizonyító pecsét is benne van az úti okmányban. A kutya nyakában meg egy csip. Mindez huszonötezer forint, ami több, mint kétszerese a kétlábúak útlevelének. Pedig nincs is benne fénykép.
Annuska néni
Édesanyám szomszédasszonya volt, idősen is karcsú. Gyermekkoromban az utca legszebb nőjének tartottam (édesanyám után). Mindig adott valami finomat, ha Andris barátommal és a bandával berohantunk az utcáról. Kevés szavú, mosolygós asszony volt, aki azon se csodálkozott, hogy író lett belőlem.
Most elment. Immár kire gondoljak, ha elsétálok a Tündér utcában a házuk előtt? Hát rá. Az utóbbi időben már édesanyám olvasta föl neki, amit írtam. Mostantól nincs kinek.
Végre valami jó
Megnyílt a Művészetek Palotája, ami bentről szép, nem kintről. A. és én Mahler IX. szimfóniáját hallgattuk meg a Chicagói filharmonikusok előadásában. Az új hangversenytermünk nemcsak dekoratív, de lenyűgözően jó akusztikájú is. A tuttinál is hallasz minden hangot külön-külön. A zenekart Reiner Frigyes és Sir Solti György hozta fel erre a szintre, évtizedek munkájával. Ami feltűnő: van vagy egy tucat ázsiai származású zenész és egyetlen afroamerikai trombitás. De ez nem érdekes. Az ember becsukja a szemét, ha igazán odafigyel. A tudatos, önmegvalósító köhögőket én azonosítanám, és örökre kitiltanám a hangversenytermekből.
Lajoska drótpostáiból
Ő a mi honolului emberünk, aranyvésnök, de igazából dobos, ám erről írtam volt már. Szóval:

Szia Feri. Vajon hogy löhet a Rókus /rókarudi/? A hosszú élet titka a mindennapos szipka stb. Én möglönnék, úgy-ahogy. Hú, de elárultam most ezt. És té Ferikém? Veled mindön röndbe’ van vazög? Hónap összetöszök égy kis levelet is. Csao, lajos.
U. I. Ez ölég jampisra sikerült......
…de végül is írok. Szia Ferike. Hát e’tűntem, égy kicsit e’tűntem. Ezt én is észre vöttem. Na mög aztán ma már két hónap úgy elszáll /ha nem jól kezelöd/, mint a f…ng. Na most az én esetömbe’ azé’ vó’tak terméköny és kreativ részök, de ez föl van vizezve röndösen a napi gondokkal. Növéröm, Éva, most van égy éve, hogy rákkal /tüdö, máj/ kezelés alatt van. Ez az állapot diktálja a lelkivilágom nagy részit manapság.
Más. Tégnap magyar napokat tartottam a műhelyben, égyedül. Kaptam ugyanis égy szál igazi magyar száraz csípős kóbászt mög égy kis szál házi nagyon finom paprikás szalámit. Csak a kinyér hiányzott. Vagy könyér? Lémöntem a pékhöz. Ft 3.60-as fehérkenyér nem vót, úgyhogy vöttem égy $2.95-ös japán sütésű francia „epi” kenyeret. Nagyon jó ízűt öttem. Bulibul a kaja végin eljátszottam, mintha nagy bétyáros bajuszom lönne. Aztán a bajusztürülgetés közben csak annyit motyogtam, hogy... E’ mán igön.....
Az ízletös táplálkozás után, mint kulturális eksztra, szétvertem a dobot. Itt az a lényög azé, hogy úgy verd a dobot, hogy né fájjon: sé a dobnak, sé neköd. A nap záróeseményeként pedig ünnepélyösen „kiosztottam magamat”. És újjult eröve’ nekiindú’tam a folytatásnak. Tehát, folyt. köv. Ölel éggyenlő szögü háromszög orrú barátod,
lajos.
u. i. Ha hiszöd, ha nem, most is strandpapucs van lábamon, mint mikó’ éröttségiztem... Na szia.

Feri. Mostanában a Délmagyart olvasgatom a netön. Vidéki újság, vidéki gyerök. Aztán rákattintottam a Magyar Nemzetre és örömme’ ó’vastam a Vegyes Vágottat. Ami nagyon möglepött, az az vót, ahogy A Lakky Jóskárú/Jóskabácsi/ írtál. És azt té tudtad, hogy /löhetött az 64 vagy 65-ben, de löhet, hogy 63-ban, amikó még té is gyerök vótá, amint írod/ a Lakky Jóska örökbe akart fogadni? Történt régön, hogy én, mint gyerökszínész /teljes művészi fizetéssel/ dó’goztam a szegedi nemzeti színháznak. Ezt azé’ írom így, me’ mint kilenc évesen /töhetségös takony/ majdnem a dupláját kerestem, mint édösanyám ruhagyári fizetése. Ebbe beleértve a kommunista szombatokat ´és vasárnapokat is. Király Levente, Lehoczki Zsuzsa, Káldor Jenö, hogy csak a fölit a kakaónak… Sosem tudom elfelejteni azt az élményt, amikó’ égy nagysikerű előadás után, vastaps között még égysző’ /vagy többször/ kivonulnak a színészök… Éggyütt, aztán mög égyönkint, és mikó’ én gyüttem mint gyerök sztár, értöd, röndösen mögdobáltak rózsával. Elég a púderbú’,.. Pedig ez igazi színházi púder. Ha van rá időd, mög módod, talán mög is találod. A címe a zenekomédiának az vót, hogy „Szombat délután.” Évökke’ ezelőtt próbáltam a Tibit rávönni, hogy keressük mán mög a képes albumot. De nem lött sémmi belüle.
U. i. Nem tudom jól, irtam-é L. Zsuzsa nevit.
A Skype telefon program neköm is mögvan.
Na, akkó’ most hazahúzom a csíkot.
Ölel,
lajos.

Szia Feri. Kellemes Húsvéti pihenést kívánok. Én mög itten buttyogok /me’ kö’, értöd?/ a műhelybe’. Én vagyok a melós nyuszi, vagy inkább a melós nyúl. A tojások még színözésre várnak, /lásd Boncz Géza gumibotját/, talán estére. Körmölhetsz égy pár sort.
Ja, mög itt van égy magyar újságírólány, /nem ijednék mög/, és szeret bejárni a műhelybe. Írna rúlam. Csak hogy rakok én össze égy tömör sztorit, Feri, mer’ aszondja a csaj!
Ölel, lajos.