Hagyaték

Az Angol Királynő szállodát 1940-ben bontották le. Ott állt a mai Vigadó tér és a Deák Ferenc utca sarkán. Egy meggazdagodott péterváradi cserzővarga, Kemnitzer János építette magának még 1792-ben, aztán a fia, majd három unokája örökölte az épületet. A Kemnitzer-ház sokáig uralta az egész Feldunasort, hiszen a folyam partján állt, csak később épült elé egy újabb házsor, elvéve a kilátást. Így kezdődött… A folytatás már a magyar vendéglátás aranylapjaira kívánkozik. Az 1838-as nagy árvíz után egy bizonyos Bartl János vette bérbe az épületet, s némi átalakítás után 1839. augusztus 20-án megnyitotta éttermét és kávéházát, valamint az Angol Királynőhöz cégérezett fogadóját.
Deák Ferencről még annyit se tud a magyar közvélemény, mint a legelsőnek kiszavazott villalakóról vagy valamelyik sztárbuborékká pumpált műsorvezetőről a tévében, de hogy mégis miféle emberről van szó, elmondom, hogy 1843-ban ismét országgyűlési követté választották, azonban a közteherviselés ügyében történő korteskedés az ország több helyén is vérengzésbe fulladt, emiatt a mandátumot nem fogadta el. Ezek után ötvenkét megye választotta táblabírájává, az Országgyűlésben pedig üresen maradt a széke, mert nem akadt ember, aki Deák helyett hajlandó lett volna elvállalni a Zala megyei követséget.
A haza bölcsének is nevezett államférfi 1854 őszén telepedett le Pesten. Láss csodát, nem épített házat, nem vásárolt lakást, hanem beköltözött az Angol Királynő fogadóba. Két szobát bérelt, az egyik volt a háló, a másik a társalgó. Annyi engedményt kapott, hogy nyáron a hűvösebb északi, télen pedig a déli fronton lakhatott. „Deák lakásának tudvalevőképpen nem volt előszobája. Ha az ajtóban kívül volt a kulcs: akkor fogadott. Ha belül volt: zöröghettek váltig, nem nyitott ajtót. Akárhányszor, amikor az ország díszei voltak együtt nála, takarítottak éppen, s a szobalány, későbbi hű ápolója, miniszterek és egyéb excellenciás urak során furakodott át a partvissal” (Ágai Adolf: Por és hamu, Bp., 1892).
Deák puritánsága és tisztessége köztudomású volt. Gyalog járt vagy omnibuszon, s miután betéve tudta a Corpus Jurist, valamint a Lloyd-naptárt, alig volt olyan kérdés, ami kifogott rajta. Ismerősök és idegenek gyakran megállították az utcán, ugyanis a közhasznú naptár kifogástalan ismerete révén tudta az üzletek címét, az iparosok nevét, sőt az áruválasztékát. Egész életében következetesen viszszautasított minden rangot és kitüntetést, de azért még a kortársak is felfigyeltek arra, hogy milyen egyszerűen rendezte be két szobáját az Angol Királynőben. Érdemes rászánni az időt, hogy az ember felkutassa a részleteket. Tehát: a hálóban vaságy, kis éjjeliszekrény, asztalka, bőrpamlag egy nagyobb asztallal, karosszék, könyvespolc, szekrény, mosdó- és ruhaállvány volt. A szalonban állt a vörös ripszszel behúzott ülőgarnitúra a hozzá tartozó szalonasztallal, az ablak előtt az íróasztal, mellette a szivartartó szekrényke, és tartozott még a berendezéshez egy akvárium és két maga készítette kalitka, benne rigóval és kanárival. A berendezést egy gyalupad egészítette ki, ez a bejárati ajtó mellett állt, ugyanis Deák nagy örömét lelte a famunkában, ez jelentette neki a kikapcsolódást, ráadásul a gyártmányait jótékony céllal árusították. Főként papírnehezéket szeretett készíteni: paliszanderfa talpon álló, ezüst abronccsal övezett fakörtéket. A falakat képek díszítették, többek között ott függött Ferenc József és Erzsébet királyné arcképe is. Ezeket Deák őfelségeiktől kapta a kiegyezés után. Feljegyezték, hogy a díszes kereteket azonnal leszedte, és visszaküldte Bécsbe.
A két szoba berendezése Deák halála után a Magyar Nemzeti Múzeumba került, ingóságait pedig 1878 tavaszán öt egymást követő aukción árverezték el, ugyancsak jótékony célra. A bevétel hatezer forintra rúgott. Utánanéztem, abban az esztendőben ezért a pénzért 40 mázsa gyapjút vagy 515 mázsa búzát lehetett vásárolni. Az ingóság ennél nyilván jóval szerényebb értéket képviselt, de miután Deáké volt, még egy levéltárca is jóval értékén felül talált vevőre.
Nem mese ez, kedves olvasóm! Merengjünk egy kicsit felette.