Komoly európai tradíció szigorú szabályokkal

Felelőtlen tájékozatlanság összekeverni az európai tradíciókban mélyen gyökerező hagyományőrzést az értelmezhetetlen és tulajdonképpen nem is létező dilettáns „szerepjátékkal” – derült ki Udovecz Györgynek, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum hadisírgondozó és hagyományőrző irodája előadójának szavaiból. Kifejtette: a bejegyzett, nemzetközi tekintélyű magyar hagyományőrző egyesületek a szigorú törvényes előírásoknak megfelelően működnek. Nemcsak a fegyvereiket, de még öltözéküket is kizárólag hivatalos rendezvényeken hordhatják. Történelmi korok bármiféle anakronisztikus keverése tiltott és elképzelhetetlen.
A hagyományőrző egyesületek és alapítványok szigorú szabályok, törvények szerint működnek, csakis bejegyzett szervezetek kaphatnak működési engedélyt – jelentette ki lapunk kérdésére Udovecz György. Felvetésünkre – miszerint a médiában meglehetősen összekeverték a hagyományőrzést az úgynevezett szerepjátékkal – elmondta: már a megfogalmazás is érthetetlen, mivel semmilyen szerepjátéknak nincs helye a hagyományőrző szervezetek között. Szerinte maga a feltételezés is abszurd, és csak olyasvalakiktől származhat, akik teljesen tájékozatlanok az ügyben. Ilyen alapon bárki, aki vett egy szamurájkardot a kínai piacon, szerepjátékossá léptethetné elő saját magát és baráti társaságát, ha összevásárol mindenféle szedett-vedett holmit. A hagyományőrzés ugyanis egészen más, az európai tradíciókban mélyen gyökerező civil kezdeményezés, s a mai napig egyre növekvő tisztelet övezi az EU-n belül és kívül egyaránt. Udovecz György, aki a Jász-Kun Magyar Királyi Honvéd Hadikultúra Alapítvány elnöke, kérdésünkre hangsúlyozta: ezernyi szigorú feltételnek kell megfelelnie minden szervezetnek, így nemcsak a bemutató eseményeken, ünnepélyeken történő fegyverhasználatot, de még az egyenruha viselését illetően is. Merthogy a tompa kardot, a lőfegyvert, legyen az történelmi relikvia vagy élethű utánzat, kizárólag a hagyományőrző bemutatókon szabad viselni. Jellemző az akkurátusan pontos szabályozásra, hogy még az egyenruhát sem veheti föl senki, csak a hagyományőrző esemény helyszínén. További fontos kritériuma a hagyományőrző civil szervezeteknek: csakis egy adott kor történelmileg hiteles ruháit és fegyvereit hordhatják, különböző korok és népek szokásrendszerét és viseletét nem ötvözhetik. Az anakronizmus és a dilettantizmus tehát szigorúan tilos.
Megtudhattuk, se szeri, se száma azoknak a biztonsági elemeknek, amelyek gondoskodnak mind az egyesületi tagok, mind pedig a rendszerint népes közönség testi és lelki épségéről. Engedélyt kell szerezni egy esemény előtt az illető település önkormányzatától, rendőrségétől, s ha lőfegyvert is használnak, úgy a helyi tűzoltóságtól is szükséges a pirotechnikai engedélyeztetés. Ez utóbbi esetben – mielőtt bárki holmi lövöldözésre gondolna – is csak ahhoz kell a hatósági jóváhagyás, hogy papírt és lőport tudjanak használni a hagyományőrzők. Éleslőszert ugyanis soha nem alkalmazhatnak. Udovecz György azt is kiemelte, szinte lehetetlen lenne fölsorolni azt a sok engedélyeztetési eljárást, hivatalos kritériumot, aminek mind-mind meg kell felelniük a hagyományőrző bemutatóknak és maguknak az egyesületeknek is. Magyarországon mintegy kétszáz bejegyzett egyesület, alapítvány működik körülbelül négyezer igazolt taggal. Mindenben a törvényes előírások szerint járnak el. Hazai sajátosság: legtöbbjük az 1848–49-es honvédség hagyományait ápolja. Újabban egyre több a honfoglaláskori tradíciókat felkaroló egyesület, ám ezekre – az íjászat miatt – a sporttörvény is vonatkozik, s részben sportegyesületként is funkcionálnak.
A hagyományőrző egyesületeket nálunk nagyrészt a Magyar Huszár- és Katonai Hagyományőrző Szövetség tömöríti. Annak az Európai Fegyveres Hagyományőrző Szövetségnek a tagja, amely szinte az összes európai állam hasonló civil szervezeteit fogja össze. Európa országaiban számos hadijátékot, hagyományőrző eseményt tartanak, s ezeken a magyar szervezetek mindig sikerrel szerepelnek.
S hogy mi a mindennapi életünkre, ismereteinkre gyakorolt pótolhatatlan haszna ezeknek a szervezeteknek? Nélkülük szegényebbek lennének a nemzeti és helyi ünnepeink, elég, ha a március 15-i megemlékezésekre vagy a hősök napjára gondolunk. Udovecz György arra is emlékeztetett, hogy a hagyományőrző civil kezdeményezések elsődleges feladata az oktatás. A hadtörténeti múzeum szervezésében öt éve tartanak élő hadtörténelem-órákat – évente éppen öt alkalommal. Ezeknek az a céljuk, hogy a nemzetközi eseményeken a diákok és érdeklődők megismerhessék a tárgyakat, a történelmileg hiteles fegyvereket és öltözékeket, akár az első és második világháborúról, akár más históriai korszakokról legyen szó. Az ilyen és hasonló megjelenítéseknek a tárgyi tudás bővítésén túl talán éppen az lehet a legfontosabb eredménye, hogy a fiatalabb korosztályok nem válhatnak áldozatává azoknak a történelemhamisítóknak, akik a tudatlanságot kihasználva zavaros múltbeli ideológiák leporolásához toboroznak új híveket.
A Hadtörténeti Intézet és Múzeum történésze kérdésünkre arra is kitért: a korok megjelenítését 1944-gyel lezárják, a hagyományőrzés csak addig terjed, amíg az országot a német csapatok megszállták. Magyarországon ezzel még szigorúbb erkölcsi előírásokat érvényesítenek, mint Nyugat-Európában vagy abban az Oroszországban, ahol nemrégiben Szentpéterváron orosz hagyományőrzők százai játszották el a támadó német katonák szerepét. A magyar hagyományőrzők szigorúan betartják azokat a törvényes előírásokat is, amelyek szerint mindenfajta politikai rendezvényen tilos a részvétel.