Lehet-e még sztár Mozart, Bach és Bartók?

Fel kellett forgatni a komolyzenét ahhoz, hogy ismét tömegeket vonzzon. Igaz, a nagypénzű tenorok, a világtalan zongoristák vagy az üveghegedűs, lenge zenészlányok iránti rajongásnak semmi köze nincsen már azokhoz a produkciókhoz, amiket nagyszüleink még áhítattal hallgattak, és vitatkoznak épp eleget a szakemberek is arról, meztelenül kell-e énekelni a Lohengrint, vagy lesz rá néző akkor is, ha a szereplőkön van ruha.
A zenészeknek persze igazuk van, amikor meg akarják hódítani ezt a zaj- és ingeráradattól eltompult közönséget, amelyik virtuális valóságnak nézi azt is, ha leszúrnak mellette valakit az utcán. Át kell tehát robbantani az ingerküszöböt. Csak az nem biztos, hogy éppen azon a ponton és úgy, ahogy sokan gondolják. A rockosított cigánydal és operett, az üveghegedűn eljátszott versenymű vagy a világzene szószával leöntött népzene eljut ugyan a közönséghez, csak épp a lényegét veszíti el útközben. Mert egyáltalán nem biztos, hogy mindent át kell dolgozni, hogy érvényes maradjon.
A kereskedelmi rádiók közül egyre kevesebben veszik maguknak a fáradságot, hogy a műsorkészítéssel is bíbelődjenek. A zenefolyamban itt-ott tűnik csak fel néhány értelmes vagy kevésbé értelmetlen mondat, meglehet, a hallgatóság már ezeket sem igényli. Pedig a rádió műsorkészítő, nem zenekibocsátó műhely lenne funkciója szerint. Ilyen például a Rádió Café, amelynek Capriccio című műsorában Zsoldos Dávid komolyzenéről beszél és beszélget. Zsoldos zongoraművész és zenetörténész, ért ahhoz, amivel foglalkozik. Ő az új generáció, aki be tudja bizonyítani, hogy nem csak az eltorzított formák, a rockosított információk és a nagyon lazán és nagyon pongyolán fogalmazott mondatok lehetnek érdekesek. Sőt. A személyes élmény, a hozzáértés és az ifjúság együtt elég ahhoz, hogy megújuljon a zenei ismeretterjesztés műfaja, s az ne valamiféle poros kottaraktár mélyéről kihallatszó zengedelemnek tűnjön.
Azt mondtam, itt az új generáció. Tessék őket felfedezni a média számára! Vasárnap este a közszolgálati rádióban a Petőfin a Befejezetlen requiem című műsorban a szerkesztő Bokor Gabriella vendége volt Fazekas Gergely. Egészen ifjú zenetörténész, még csak most szárítgatják a tintát a diplomáján. A Mozart-titkokról és -legendákról volt szó: megmérgezte-e valóban Salieri, tudatosan a halálra készülve írta-e a torzóban maradt Requiemet, milyen volt a házassága, az apjához való viszonya, az anyagi helyzete, és hogy valóban sztár volt-e a maga korában? Időnként felcsendült a zene, hallhattunk levélrészletet, interjút a levelek fordítójával, de a legmegnyugtatóbb mégis csak Fazekas Gergely imponáló felkészültsége volt, az a könnyedség, ahogy eligazított bennünket a zenetörténet e fejezetében. Ő, Zsoldos Dávid és a többi fiatal zenetörténész tartja bennünk a reményt: nem fog eltűnni a komolyzene, lehet még sztár Mozart, Bach és Bartók is.
(Capriccio – Rádió Café, Fm 98,6, Befejezetlen requiem – Petőfi rádió.)