Levelek

Sok levél érkezik a szerkesztőségbe, hogy mondjuk már meg a kormánynak, nem jó, amit itt, ebben az országban csinálnak, sőt egyenesen rossz. Időnként telefonon jön a kritika, feldúlt, elkeseredett emberek fogják a kagylót, csak úgy zubognak belőlük a keresett és keresetlen szavak. Ha összegezni kellene az elhangzottakat, azt mondanám: én még ilyen koncentrált panaszáradattal nem találkoztam.
De nem is ezeket a sóhajokat akarom én most itt idézni, hanem a levelezési rovat vezetőjét, aki ezt az egész visszajelzésözönt kezeli az újságnál. Áldja meg érte a Jóisten!
Hát azt mondta ez a kolléga a múltkor, hogy az utókor érdekében lassacskán kötetbe kellene szerkeszteni ezt a sok levelet a kormányzással kapcsolatosan, egyszer még bestseller lehet belőlük. Az írások mögé tennénk a sok hivatalos handabandát, hadd tudja meg a következő generáció, mi történt ebben a szerencsétlen hazában a XXI. század elején!
A kérdés, amivel itt vívódom: érdemes-e sajtó alá rendezni a mostani világ kínjait, vagy szóra sem érdemes az egész, egy múló idő rossz emlékeiről van szó csupán, percemberkék dáridójáról, ahogyan a költő mondta. Az egész csak azért bosszant, mert nem kínálnak megoldást, csak a szöveget nyomják. Dumálnak. Amit hallottunk már évtizedekkel korábban, és amiből már kösz, nem kérünk.
Mondom, jönnek a levelek – némelyiket el lehet olvasni, némelyiket felesleges.