Még nem tudni, mibe kerül ez

A tavaly augusztusi puccsszerű kormányváltás után egy ideig minden alapja megvolt a szocialisták optimizmusának. A lejárt szavatosságú Medgyessy–Kovács tandem helyére tolakodó Gyurcsány–Hiller páros komoly bizalmi tőkével indult, aminek hatására az addig bizonytalankodó baloldali szavazótábor aktivitása is éledni látszott. A dinamikus és cselekvő államférfi arcát felöltő, hatásvadász kommunikátor kormányfő szereplései joggal sugallták azt, hogy egy mélyreható generációs fordulat indult el az MSZP-ben. A Fidesz – különösen a kudarccal végződő december 5-i népszavazás után – sokáig tétlenül szemlélte a szokatlan intenzitású Gyurcsány-attakot. Az utóbbi két hónap azonban bebizonyította, hogy bár korántsem tűnik még behozhatatlannak a Fidesz fölénye, hosszú távon mégsem lesz eredményes a kormányfő harsány és demagóg stílusa.
A 2004 őszén felállt kabinet összetétele több poszton már eleve rossz volt. Az államigazgatás stabil működtetésében döntő szerepet játszó Belügyminisztérium élén az a Lamperth Mónika maradt, akit csak egy, a kormányfő és a pártvezetés közötti alku tartott a helyén. Ráadásul a miniszter asszony férje a brókerbotrányba is belekeveredett, ami tovább ronthatja a tárcába vetett bizalmat. A kormányváltáskor Draskovics Tibor pénzügyminiszter is posztján maradt, holott kinevezése óta képtelen volt számottevő reformokat elindítani. Az áfavisszatartásához vagy a ki nem fizetett 13. havi bérekhez hasonló könyvelési trükkök – miközben csak elodázták az államháztartási hiány apokaliptikus méretű növekedését – jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a kis- és középvállalkozók, illetve a közszféra dolgozóinak körében látványosan romlott a kormány megítélése.
Nem segítik a kabinet munkáját a különböző területfejlesztési célzattal életre hívott miniszteri hivatalok és államtitkárságok sem, amelyek élére ráadásul több esetben a Gyurcsány-puccsban érdemeket szerző pártkatonák kerültek. Félő, hogy a ki nem fizetett agrártámogatások miatti gazdatüntetések csak egy aggasztó folyamat nyitányát jelentik. A gazdasági tárca – annak ellenére, hogy a Medgyessy-kormány idején a szocialista lobbihadosztályok egyik fő célja éppen ennek megszerzése volt – a koalíciós partner kezén maradt. Kóka János nyomulása tovább erősítette azt a trendet, hogy a kormány gerince a koalíciós erőviszonyok ellenére az SZDSZ értékrendjét valló politikusokból áll. Ennek ismeretében hatalmas baklövés volt a főállású pártelnöki székbe átlavírozó Hiller István helyébe a szabad demokraták holdudvarába tartozó Bozóki András kultuszminiszteri kinevezése. Bár a személyét fagyos csönd fogadta, a szocialista talpasok lelkében kavargó SZDSZ-ellenes érzelmeket tovább növelte a személye. Mivel a kormányfő által hangoztatott jelszavak szintén az erősödő liberális térnyerést sugallták, aligha tekinthető meglepőnek az az MSZP tagságában újra felszínre kerülő forrongás, ami köztársaságielnök-jelöltté tette Szili Katalint.
Az egymás után több népszerűtlen és hitelét vesztett miniszterét is menesztő Gyurcsány nyilvánvalóan emiatt választotta az utódokat a parlamenti frakció hangadóinak soraiból. Ahhoz, hogy népszerűségvesztése miatt egyre fogyatkozó bizalmi tőkéje megmaradjon, létfontosságú a frakció lojalitása, márpedig ez nehezen fér össze a párton kívüli szakemberekből lett miniszterek ideájával. A miniszterelnöki kabinetfőnöki tisztségbe kinevezett Szilvásy György személye – aki a Gyurcsányhoz fűződő korábbi üzleti érdekeltségei miatt további támadási felületet nyújthat a kormányfő ellen – szintén a kormányfő elbizonytalanodását jelzi, aki, nyilvánvalóan számolva a politikai kockázatokkal, kénytelen volt maga mellé emelni leghűségesebb bizalmasát, megpróbálva összezárni a sorokat.
Hiba volt alábecsülni a tavaly ősszel kiszorított régi pártvezetés prominenseit. A pártapparátus bürokratikus útvesztőiben mind gyakrabban eltévedő Hiller István képtelen volt háttérbe szorítani a kamarillaharcok nagy veteránját, Szekeres Imrét, és az alapszervezetek körüli botrányokat is csak komoly nehézségek árán sikerült átmenetileg leráncigálni a lapok címoldaláról. A 2004 decemberében még riadtan vergődő Szili Katalin erőre kapott, ugyanazokkal a módszerekkel lázítva fel az MSZP tagságát, amelyeket korábban Gyurcsány is alkalmazott. A házelnök menetelése során érdekes módon éppen abban a Toller Lászlóban és Suchman Tamásban talált szövetségeseket, akik eddig Gyurcsány leghűségesebb fegyverhordozóinak számítottak. A bivalyerősnek tűnő dél-dunántúli lobbi két erős embere még azon az áron is hozzájárult az SZDSZ-szel való viszony elmérgesítéséhez, hogy ezzel alaposan megnehezíthetik a koalíció további működését.
Az államfőjelölés kérdésének szőnyeg alá söpréséért még nagy árat fizethet a miniszterelnök. Gyurcsánynak és Hillernek legkésőbb ez év januárjában lépnie kellett volna, olyan kompromisszumos jelöltet keresve, akit az MSZP vidéki asztalcsapkodói éppúgy elfogadnak, mint a koalíciós társ, és akinek személye iránt az ellenzéki pártok körében is megvan az államfői poszt tekintélyéhez elengedhetetlen támogatottság. A Bihari Mihály nevének elhangzását követő ellenzéki reakciók azt sugallták, hogy lehetett volna találni ilyen jelöltet. Az utóbbi hetek feltűnően negédes és békejobbot nyújtogató hangneme utólag is bizonyítja, mekkora tévedés volt az a durva, konfrontatív és agresszív kommunikációs stílus, amellyel megválasztását követően Gyurcsány próbálkozott. A Szili Katalin konszenzusteremtő készségét bizonygató hízelgések és a pápa halálát követő kormányzati ájtatoskodás köszönő viszonyban sincsenek azokkal a nyilatkozatokkal, amelyekkel a Gyurcsány-agytröszt az ellenzék, a katolikus egyház vagy a gazdatársadalom ellen próbált indulatokat kelteni. Nem beszélve a tavaly decemberi népszavazást megelőző gyűlöletkeltő és szociálisan demagóg, idegenellenes kampányról, ami gyakorlatilag lehetetlenné tette az MSZP hőn óhajtott nemzeti arculatának megerősítését. A fiatal generációt megcélzó Fészekrakó program semmit nem javított a megcélzott korosztály első lakáshoz való hozzájutásának esélyein, a köz- és felsőoktatási rendszert felforgató álreformok elleni tiltakozások erősödését pedig már most borítékolni lehet. A szocialista párt törzsszavazóit egyre inkább már csupán az a tény motiválja, hogy Gyurcsánynak a párton belül – egyelőre – nincs alternatívája a kormányfőjelöltségre.
A közelmúlt minisztercseréi a Medgyessy-féle osztogatástól eddig csak szavakban elhatárolódó gyurcsányi gazdaságpolitika bukását igazolják. A „száz lépés” politikája mögött nincs semmi, az államháztartás hiánya már az első negyedév után ötvenmilliárd forinttal haladja meg a tavalyi, szintén kiugróan magas deficitet. A kormányzat pénzügyi mozgástere megszűnt, az újabb osztogatásra nem maradt fedezet. Az államháztartás válságához rövidesen alkotmányos válság is társulhat, amennyiben nem sikerül időben új államfőt, illetve alkotmánybírákat választani. Ma még nehezen mérhető fel, hogy milyen árat fizet az ország azért a tekintélyvesztésért, amelyet a nemzetközi politikai és pénzügyi körökben szenvedett el 2002 óta, és még kevésbé látható, mekkora hátrányba kerülnek a hazai vállalkozók, illetve gazdálkodók a késve létrehozott és rosszul működtetett hazai EU-intézményrendszer mulasztásai miatt. A felelősök személye mindenki előtt ismert, ám a válságból való kilábalás lehetősége – amennyiben nem kerül sor előre hozott választásokra – alighanem további egy évvel el lesz elodázva.