Rendkívüli intézkedésre volt szükség délután a Mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikum épületében, miután erős, szúrós szagot észleltek. A tanítást azonnal megszakították, az intézményt kiürítették, az udvaron és az iskola környékén összesen 558 diák és pedagógus várakozott – írta meg a Boon.

A helyszínre a katasztrófavédelem is kivonult,
miközben 24 embert, 23 diákot és egy felnőttet kórházba szállítottak megfigyelésre. Az érintettek torokkaparásról és rosszullétről számoltak be.
Még nem tudni, mi okozhatta a tüneteket. Információk szerint az épületben nincs gázszolgáltatás, a fűtés nem földgázzal működik, és az intézményben főzőkonyha sincs, így ezek a lehetőségek első körben kizárhatók.
A riasztás negyed kettő körül érkezett, a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók teljes körűen átvizsgálták az épületet, de sem a szúrós szag forrását, sem veszélyes anyagra utaló nyomot nem találtak.
Az épület átvizsgálása jelenleg is tart, a kollégák nem tapasztalták már a korábban jelzett szagot
– nyilatkozta Dojcsák Dávid, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A helyszínre a katasztrófavédelmi mobil labor is megérkezett, amely speciális műszerekkel vizsgálja az iskola levegőjét.
A hatóságok továbbra is keresik a szúrós szag forrását és a rosszullétek okát.
Nem zárható ki, hogy egy régi klímaberendezésből szivárgott el a hűtőközeg,
ennek a lehetőségét szakemberek bevonásával vizsgálják. Az épületet a gázszolgáltató szakemberei is átvizsgálták, gázszivárgás sem történt.
A Boon folyamatosan beszámol a fejleményekről.
Borítókép: Rendkívüli helyzet miatt kiürítették a mezőkövesdi gimnáziumot (Forrás: Facebook)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!