(miként lehetünk sztárok…)

Én nem tudom, milyen szempontokat vesznek figyelembe a kereskedelmi tévéadók, amikor kidolgozzák műsorstratégiájukat azzal a nyilvánvaló és becsületes szándékkal, hogy nézettségüket s ezzel reklámbevételeiket növeljék. Csak elképzelésem van arról, hogy egy ilyen ötletbörzén miféle javaslatok születnek. Egy dolog azonban teljes tudatlanságom ellenére nyilvánvaló: korunk és médiánk leglényegesebb eleme, mondhatni sarokköve a sztárképzés, a sztáralkotás, amely leginkább a kertészkedés legelőkelőbb műveletéhez, az oltáshoz hasonlít.
Vegyünk egy példát. A vadrózsatőn ha megfelelő helyen bemetszést végzünk, s abba egy gondosan kitenyésztett színű és illatú nemes ágacskát ültetünk, óvatosan odakötözzük, öntözgetjük és pátyolgatjuk, lám, a tövön a jelentéktelen, apró virágok helyén gyönyörű, vérbő, vázába való, kibomló szirmú bimbók fakadnak. Ily módon a legkülönbözőbb fajták állíthatók elő, hogy egy bevált zsurnalizmussal éljek: szemet, lelket gyönyörködtetők. Szinte nincs olyan vad tő, amelyet beoltva ne lehetne megvalósítani ezt a csodát.
Nos, azt gondolom, a sztárok is így születnek, életerős, vad tövükből hajt ki a pompázatos virág a képernyőn, teszem azt, Győzike, a semmihez sem hasonló és hasonlítható, aki lényének sajátságos színével és illatával a sztárvilágba betekinteni vágyó nézőt úgy vonzza, mint korai barackvirág a méhecskéket.
A sztárképzés nem magyar találmány. Nyugati licencek alapján jönnek létre azok a show-műsorok, amelyek egyenesen a nézők lelkébe plántálják bele a semmiből jött kiválasztottak iránti vonzalmat és kínzó érdeklődést. Most ahelyett, hogy az ír, a belga, az izlandi vagy az angol licencek fölött ámuldoznék, megpróbálok néhány eredeti magyar ötletet a tévéprogram-tervezők figyelmébe ajánlani.
A Megasztár mintájára javasolok kidolgozni egy olyan show-műsort, amely joggal Gigasztár néven hozható forgalomba. Megjegyzem, már maga a giga szó is eredetiséget sugároz, mivel a média sem igen élt vele, s ami igazi különlegesség: magyar jelentése a dolog egy bizonyos részére utal, amely főleg a libáknál jöhet szóba, mondjuk ekként: nehezen ment le a gigáján. Gigasztár volt – bár nem tudott róla – Józsi bácsi, a BEAC sportegyesületének hajdani szertárosa, aki egy alkalommal versenyszerűen huszonöt korsó sört eresztett le a gigáján, majd szálfaegyenesen indult a mellékhelyiség felé. Erre a mintára lehetne megrendezni a gigasztárshow-t, amely egy, szintén sztár státusban lévő játékmester és csupa sztárból álló zsűri közreműködésével, nemes versengés keretében döntené el, ki az a magyar, aki a legmagasabb maligánfokot is elviselve emelt fővel talpon marad. A show szondafúvó vetélkedővel egészülhetne ki, a lilát fújók plazmatévét és wellnessbeutalót, továbbá mentelmi jogot nyerhetnének. A győztesek gyomrában apró tévékamerák biztosítanák a néző számára a legbizalmasabb betekintést.
Valószínűleg a pápaválasztás döbbenetes médiasikere is újabb ötleteket adhat a kereskedelmi tévék gegmanjainek. Például: össze kellene gyűjteni a száz legnagyobb magyar sztárt (bár nem lesz könnyű ötvenezerből százat kiválasztani), és bezárni őket egy nagy kapszulába, amelyet stílszerűen Száz Sztár-tárnak lehetne nevezni. (Jó, mi?!) Ezek maguk közül kiválasztanák a legmegfelelőbbet, aki a sztár-sztár címet nyerné el, mintegy kifejezve a sztárok közösségét. A választás megtörténtét a kapszulából gomolygó, lila füst jelezhetné. Napokig lehetne filmezni a lezárt kapszulát és a köréje csoportosuló hatalmas tömeget, amely a sztár-sztár megválasztására vár. Időnként, felizgatva a kedélyeket, jöhetne a kapszulából spenótzöld, epesárga és encián színű füst is, végül jöhetne tisztán a cián.
Hogy jól szórakoznánk-e, én nem tudom…