A „mindent a szemnek, aztán bele a kosárba” mohósága mára csillapodni látszik. Főképp, amikor eljutnak hozzánk azok a figyelmeztetések, hogy milyen térfogatnövelő, stabilizáló és színező adalékokkal teszik még csábítóbbá az élelmiszereket és a kozmetikumokat. Nemrégiben egy jeles tudományos intézményből érkezett értesítés azokról a kozmetikai szerekről, amelyeket nálunk gond nélkül kínálnak, ám például triklosant tartalmaznak, amelyet az unióban környezetszennyező vegyületnek minősítettek. A listán tusfürdők, antibakteriális szappanok, hintőporok, krémek szerepeltek. De nem tudhatjuk azt sem, hogy ha egy hivatalos ellenőrzés következményeként eltűnik a standokról a Marokkóból származó, a kelleténél több vegyszert tartalmazó paprika, nem kerül-e ki a raktárakból néhány nap múlva az elfekvő készlet? Azzal a különbséggel, hogy már az importőr sincs megjelölve. Sejtjük-e, hogy a banánt és egyéb déligyümölcsöket hatalmas hajókon érlelik, s az optimális eredmény érdekében vonják be a gyümölcsök felületét különféle kezelő és tartósító permetekkel? Szükséges-e tudnunk, hogyan hat ránk a globális világ élelmezéstechnológiája, miként állítanak elő kevés természetes alapanyagból hatalmas mennyiségeket? Persze, hogy szükséges. Lehet, hogy kevesebb lesz az illúziónk, de legalább arra is ráébrednünk, hogy a földrészeken átnyúló cégóriások és áruközvetítő láncok valójában miben is mesterkednek.
Az Egyesült Államokban az elfogyasztott élelmiszerek 95 százaléka ipari termelésből származik, Németországban ez az arány 75 százalék. A készételt, a porított levest, a pizzát, a joghurtot, a pudingot, a tartós kenyeret azért „találták ki”, hogy megkönnyítsék az életünket – hangsúlyozzák a gyártók. Ám kevéssé ismert, hogy az úgynevezett kényelmi ételek előállítása hatalmas mennyiségben csak úgy lehetséges, ha az alapanyagot „manipulálják”. Különböző technológiai és vegyi eljárások, adalékok használatával, amelyek a termék mennyiségét megsokszorozzák, a semleges vagy rossz ízből élvezhetőt varázsolnak. Vezérelv, hogy a gyártók minél kevesebb, a föld, a háziállatok által adott természetes alapanyagot használjanak fel. Az iparnak szánt zöldségféléket már idejekorán alkalmassá teszik a nagy tömegben történő feldolgozásra. A meghatározó élelmiszer-ipari cégek nemcsak a kereskedelmet tartják a kezükben, hanem a különböző földrészeken hatalmas termőföldeket birtokolnak. Ültetvényeikre eleve olyan növényfajtákat telepítenek, amelyeknek kevés gondozásra van szükségük, gyorsan nőnek, nagy termést hoznak. A bökkenő csak az, hogy eközben elveszítik eredeti ízüket. De a húsfélék sem ússzák meg. Ha még maradt valami, mondjuk a csirke ízére hasonlító massza a művelet elején, az is eltűnik az aprító gépsorok között, mivel granulátum lesz belőle. A zacskós húsleves lényege voltaképp jódozott só és aroma-ízfokozó. Az egészséges joghurtban pedig a kevés gyümölcsöt mesterséges úton előállított eper-, citrom-, mogyoró-, málnaaromával pótolják ki. Ki gondolná, hogy létezik hamburger-, tészta- és marhahúsaroma is? Hogy milyen lombikokban készülnek mindezek a segédanyagok, szó szerint hétpecsétes titok fedi, holott világszerte hatalmas laboratóriumokról, valóságos ízgyárakról van szó. Az ízek előállításához hihetetlenül csekély mennyiségek szükségesek.
Az International Flavors & Fragrances (FF) konszern központja New Yorkban található, ebben az agytrösztben milliók étkezési szokásait, ízlését határozzák meg. Nem csupán az illatok gyártásában nagyok, hanem új műételek előállításán is szorgoskodnak. Egyik javaslatuk szerint a mikrohullámú sütőben néhány másodperc alatt húsfélévé varázsolható egy barnás anyag, de a zselés algakivonattal összekevert gyümölcsmaradékból finom édesség készíthető. Az élelmiszervegyészek találmányait, kísérleteit nem kötik az orrunkra, hogy mi kerül az emberi szervezetbe, elfedi a reklám meg a marketing, amelynek árát viszont velünk fizettetik meg. Üzleti szempontból nem tétel, hogy az étkezési szakemberek, az orvosok és az idevágó kutatások szerint nemcsak a kóros elhízás, hanem számos allergiás betegség, köztük a gyerekeké a „megkezelt”, feljavított, átszínezett élelmiszerek fogyasztásával hozható összefüggésbe. Az élelmiszerkonszernek kutatóintézetei hol cáfolnak, hol hallgatnak azokról a hírekről, amelyek a veszélyes vagy éppen betiltott adalékanyagokról tudósítanak. Egyre többen ismerik fel, hogy a globális termelés, termeltetés érdekei és az egyén biztonsága között koránt sincs harmónia. Itt is egyfajta harc dúl, a vásárlóknak világcégekkel, földrészeket összekötő forgalmazókkal szemben kell(ene) saját érdekeiket képviselniük. Németországban például erős a fogyasztói öntudat, s el tudják érni egy-egy gyanús termék bojkottját, ami piacvesztéssel, komoly kártérítésekkel jár. Nálunk ez az önvédelem, a tudatos vásárlói magatartás még nem tudott megerősödni, s ezzel bizony a multik is, a hazai ügyeskedők is visszaélnek.
A termékfelelősség azt jelenti, hogy az élelmiszerek minőségét bizonyító vizsgálatokat a gyártónak kell elvégeztetnie. Így, ha a piaci viszonyok között talpon akar maradni, saját érdekében is be kell tartania az élelmiszer-technológiai és higiénés szabályokat. (A legújabb élelmiszerbotrány – a hamisított cégnévvel jelzett, szalmonellával fertőzött disznósajt forgalmazása – csak sejteti, hogy még messze vagyunk e felismeréstől.) A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal főigazgatója, Biacs Péter a közelmúltban a Szabadalmi Hivatal Garibaldi Klubjában azokra a változásokra világított rá, amelyek hazánkban és az Európai Unióban az élelmiszer-biztonság kérdésköréhez kapcsolódnak. Nem szépítette, hogy az élelmiszer-fogyasztás során bizonyos kockázatokkal számolnunk kell, százszázalékos biztonság nincs. Magyarországon 2004-ben kilenc riasztás volt „gyanús” termékkel kapcsolatban, az unióban évente több száz esetről tudunk. Európában a nem megfelelő minőségű vagy ártalmas élelmiszerrel összefüggésbe hozható cégeknek az jelenti a legnagyobb büntetést, ha a nevüket közzéteszik. A hazai élelmiszer-biztonsági hivatal létszáma mindöszsze 25 fő, de az egyes kérdések megvitatásában 15-20 fős szakmai grémiumokra támaszkodnak. Tavaly 180 alkalommal kérték ki véleményüket. Új helyzetet teremtett az országba beözönlő árumennyiség, ám az élelmiszerek ellenőrzését végző hatóságok évente mindössze harmincezer termék vizsgálatát tudják elvégezni. Az átszervezések, létszámcsökkentések sem segítették munkájukat. (Nem beszélve a földművelésügyi tárca terveiről, amely a működő, nemrégiben korszerűsített laboratóriumok egy részét magánkézbe adná – a szerk.) Mint említette, régen tízszer is megvizsgálták ugyanazt a terméket, ma már csak abban bízhatunk, hogy a termelő betartja a higiénés és technológiai előírásokat. Ez a gyártási folyamat, a felhasznált anyagok, adalékok rögzítését jelenti. Hogy mit jelent a biztonságos élelmiszer fogalma, mutatja, hogy évente 15 ezer élelmiszer-mérgezés történik nálunk, amelyből két-három ezer esetben kórházi kezelésre van szükség.
origo.hu
Orbán Viktor: Az Európai Bizottság ne avatkozzon be a tagállamok rendvédelmi ügyeibe
