Postamúzeum

Vigasztalhatatlan vagyok, amiért a Postamúzeum feje fölül elkótyavetyélték a patinás Andrássy úti épületet. Nem tudni pontosan, ki a hunyó, de az a kultúrintézmény maradhat méltó fedél nélkül, amely néhány esztendeje az év legjobb múzeuma címet is elnyerte. Szerintem ez közbotrány. Az én szememben a posta nem holmi tucatvállalkozás vagy egy szolgáltatás a sok közül, hanem a nemzeti kultúrtörténet része. Fölöttébb irritált ugyan, amikor anno, az átkosban, a főpostás nem ült le beszélgetni a tévériporterrel valami kínos ügy kapcsán (Mester Ákos erről az üresen maradt székről lett országszerte világhírű) – de nem gondoltam azt, hogy ilyesmibe a Magyar Posta belerokkanhatna. A pártállam belerokkanhat, de a posta nem. Az éppolyan örök, mint a mécses a templomban vagy Anna szőkesége. Naiv voltam és fiatal.
Pár hete ezen a helyen jegyzetet írtam holmi postai tenderekről. Hogy a tengerikígyó-hosszúságú Trendex-ügyeknek postai elágazásuk is van: a Magyar Nemzetben oly sokat emlegetett cégcsoport úgy nyert meg egy számítógépes közbeszerzést, hogy kétnapos határidőre vállalta olyan komputerek szállítását, amelyek háromszor annyi ideig nem amortizálódnak, mint amúgy a világban mindenütt szokásban van. Szigorú stílusú levelet kaptam a Magyar Postától: igazítsak helyre két dolgot. Mindjárt az első: cégük nem folytat postabezárási kampányt. Aztán szépen, másodikos elemista szinten elmagyarázták a sokat vitatott mobilposta-rendszerüket. Mintha én mondjuk nem is hallottam volna, min törik a fejüket. Vagy mintha ők nem hallottak volna soha mondjuk a zempléni kistelepülések aláírásgyűjtő akcióiról. Nem tehetek róla, én konzervatív vagyok: nekem a falusi posta a település központjában áll, téglából van, és többnyire le van meszelve, s még véletlenül sincs kereke. Azonkívül reggeltől délutánig ott üldögél benne a postás kisasszony (nem mellékesen a helyi értelmiség megbecsült tagjaként), s biztosítja, hogy a vidéki emberek is élhessenek az alkotmányos jogaikkal, meg érvényesíthessék a sokat emlegetett esélyegyenlőséget: akkor mehessenek a postára, amikor a városiak, s akkor, amikor ők akarnak, nem pedig amikor a posta jónak látja.
A másik helyreigazítási pont bonyolultabb: elmagyaráztatik nekem az irányított közbeszerzés lényege. Hogy mivel ez törvénybe van foglalva, a törvényt definíciószerűen nem is lehet áthágni. Elképzelem a levélfogalmazót: neki ott az a dolga, hogy engem helyreigazítson, ezért kapja a fizetését, ami bele van kalkulálva az én adómba meg a bélyeg árába. Úgyhogy én őrá nem is haragszom, még akkor sem, ha bíróságra ráncigál más kisebb-nagyobb hatalmasokkal egyetemben, akik lehetőleg még az alkotmányból is kisatíroznák a szólás- és véleményszabadságot. Voltaképpen köszönetet kell mondanom a derék hivatalnoknak (aki nyilván parancsra cselekszik): a legutóbb talán nem voltam elég világos, de most alkalmat adott nekem a korrigálásra.
Az a bajom Szabó Pál vezérigazgatóval, hogy a buta törvényhozók meg a fatális véletlenek jóvoltából épp az a Trendex nyer gyanús pontozással milliárdos tendereket az ő személyétől teljesen függetlenül, amelynek a vezetői között felbukkannak azok az emberek, akikkel a szép ápiszos időkben ő még együtt tevékenykedett. Újabban pedig a fáma szerint a Trendex kezdi átigazolni a postától azokat a műszaki és informatikai szakembereket, akik megalapozhatják egyes postai szolgáltatásoknak a Trendexhez való kiszervezését. Mester Ákos más irányú elfoglaltságai miatt kénytelen vagyok ezt én feszegetni. Mit mondjak: a közmilliárdok útja még a mobil-postamúzeum réménél is jobban aggaszt…