A kapitány és a hitvallás

Lapszéljegyzetek

Talán senki sem tett olyan sokat a XVI. században Lengyelország és Kelet-Poroszország katolikus hitben való megtartásáért, mint Stanislaw Hozjusz (1504–1579) – Magyarországon ismertebb, latinosított nevén Stanislaus Hosius bíboros. Hosius Krakkóban született, és felsőbb tanulmányait is itt kezdte meg a Jagelló Egyetemen. 1529-ben pártfogója jóvoltából már Itáliában tanult, Bolognában és Páduában, ahol jogi doktor lett, majd Lengyelországba visszatérve 1538-ban királyi titkár. 1543-ban szentelték pappá, 1550-ben püspökké, és a poroszországi Kulm püspökségét kapta meg, egy évvel később pedig az ermelandi püspökséget.
Hosius példás életű és rendkívül sikeres főpap volt. Felismerte, hogy csak akkor tud gátat szabni a protestantizmus terjedésének, ha olyan eszközöket használ, mint a hitújítók. Ezért iskolákat alapított, templomokat épített, könyveket adott ki. Hatása messze túlmutatott püspöksége keretein. 1551-ben részt vett a petrikovói egyházmegyei zsinaton, és annak kérésére összeállított egy hitvallást, a híres Confessio catholicae fideit (A katolikus hit megvallása), amelynek első, 1553-as krakkói kiadása után a további edíciók egymást érték Párizstól Kölnig. 1561-ben IV. Piusz pápa – Hosius vonakodása ellenére – bíborossá kreálta. Jellemző Hosius szerénységére, hogy a magas méltóságot semmiképpen sem akarta elfogadni. Először Draskovich György pécsi püspök igyekezett meggyőzni a köznemesi származású Hosiust arról, fogadja el a kitüntetést, ám ez nem vezetett eredményre. Ekkor maga Ferdinánd király agitálta, és végül a pápa sürgetésére utazott Rómába… A bíborosi kalapot a bécsi Stephansdomban kapta meg Oláh Miklós esztergomi hercegprímástól, aki a pápa képviselőjeként a császári udvar jelenlétében tette azt a lengyel püspök fejére. 1561-től 1563-ig Hosius pápai legátus volt a tridenti zsinaton. 1569-től a római egyházmegye munkájában vett részt, de gyenge fizikuma miatt egyre többet betegeskedett, és 1579-ben meghalt Capranicában. Rómában, tituláris templomában, a S. Maria Trastaverében temették el.
Hosius összefoglaló munkája kimutathatóan hatással volt a reformáció után megújuló egyház számtalan kiemelkedő képviselőjére; Canisius Szent Péter éppúgy használta a Confesio catholicae fideit, mint Oláh Miklós vagy Lépes Bálint. Lépes, aki maga is sokat tett a rekatolizációért, különösen nagyra értékelte Hosius munkásságát, szentbeszédeiben is gyakran idézte gondolatait. Bizonyára ajánlotta és ajándékozta is a Confessiót papjainak.
Ez természetes is. Az azonban talán különlegesnek mondható, hogy nyitrai püspökként Hosius fő művének egy 1573-as, a kölni Maternus Cholinus nyomdájában készült példányát nem valamelyik papjának küldte, hanem a füleki várkapitánynak, Bosnyák Tamásnak (meghalt 1634-ben). Sajnos dátum nem szerepel az ajándékozás tényét megörökítő könyvbejegyzésen. A szövegben említett titulusokból legföljebb arra következtethetünk, hogy valamikor 1608 és 1619 között küldhette Lépes Bálint püspök Hosius munkáját a füleki várba, amely 1613-tól egész Heves vármegye közgyűlésének is otthont adott.
Fülek tehát jelentős központ volt, és Bosnyák Tamás is fontos személyisége a kornak. Talán némi óvatosságot is érzékelhetünk Lépes részéről e könyvajándékban, hiszen Bosnyák Tamás mint Bocskai kapitánya foglalta el a füleki várat 1605-ben, és 1621-ig, a nagy elpártolások idejéig Bethlen Gáborral is jó kapcsolatokat ápolt. Ekkor Bethlen – akinek udvarában 1620-ban Lépes Bálint is megfordult követként – fogságba is vettette a füleki kapitányt rövid időre. Ugyanakkor Lépes Bálint mindig jó kapcsolatot ápolhatott a Bosnyák családdal, hiszen 1615-ben Formika Máténál Bécsben, majd még ugyanebben az esztendőben Prágában is megjelent imakönyvét, Az mi Urunk Iesus Christusnak, kegies meg valtonknak tellyes eleteröl valo röuid imadsagokban foglaltatot aitatos elmelkedeseket nekik, „Bosnyak Tamas és Kenderesij Mária magzatinak”, vagyis az ifjabb Tamásnak, Istvánnak, Zsófiának, Juditnak és Katalinnak ajánlotta.
Bátor, emberséges katona volt, a füleki, galgóci, szakolcai ferencesek sokat köszönhettek Bosnyák Tamásnak. 1605-ben például alighanem ő akadályozta meg, hogy Bocskai csapatai felkoncolják a szakolcai rendházba menekült szerzeteseket. Egy fennmaradt leveléből még azt is tudjuk, hogy igyekezett megakadályozni a végvárakból elszéledt keresztény katonák török elleni partizánakcióit, hiszen ezek a váratlan és „műsoron kívüli” rajtaütések előbb-utóbb az ártatlan lakosság ellen irányuló török retorziókat eredményeztek.
Bosnyák Tamást Wesselényi Ferenc, a későbbi nádor követte a füleki kapitányi poszton. Wesselényi Bosnyák Tamásnak és hitvesének, Kenderessy Máriának Zsófia nevű – addigra megözvegyült – leányát vette feleségül. A házasság létrejöttében még Pázmány Péternek is volt némi szerepe. Két gyermek született a frigyből. A szépséges fiatalasszonyt, Zsófiát azonban hamarosan megcsalta az ura a „Márssal társalkodó murányi Vénusz”, Széchy Mária kedvéért. Zsófia, a szegény nép jótevője egyre többet imádkozott, jelenései voltak, és ura hűtlensége fölött érzett bánatába harmincöt éves korában belehalt. A nép szentként tiszteli, természetes úton mumifikálódott holtteste Vágtapolcán (Teplicka nad Váhom) ma is látható a templom kápolnájában.
S hogy mi lett „Valentinus Leepes Episcopus et Comitus perpetuus Nitriensis” Bosnyák Tamásnak küldött ajándékának későbbi sorsa? Hosius Confessiójának e példányába a következő bejegyzett tulajdonos a gyöngyösi ferences rendház. Továbbajándékozhatta Bosnyák Tamás vagy valamelyik leszármazottja közvetlenül a gyöngyösi ferenceseknek is, hiszen a mátraalji kisvárosban élő barátoknak is sokat segített a füleki kapitány. De az is lehet, hogy előbb a füleki rendházba került a kötet, s csak később szállították a rendtartomány központjába, Gyöngyösre. Mindenesetre jó helyre került, hiszen ma is megvan.