A következő kormány pénzét költik

Őszintén megmondom, hangosan kacagtam akkor, amikor olvastam a lapban Csontos János cikkét a miniszterelnök úr ígéretéről, hogy az arra rászoruló családok 5000 forintnyi segélyben részesülnek (Ötezer forint, Magyar Nemzet, június 16.). Az ígéretek szintjén rendben is lenne minden, hiszen nem ez az ígéret volt az első. Hahotázni akkor kezdtem, mikor Gyurcsány úr másnapi rádióinterjújában megmagyarázta, hogy kell ezt érteni. A magyarázat szerint az ötezer forintos juttatás csak 2006 nyarán járna úgymond beiskolázási segélyként. Majd ehhez jött az újabb ígéret, miszerint a miniszterelnök úr 2007-től 2009-ig alaposan átalakítaná a magyar adórendszert. Egy gond van csupán. 2006 tavaszán, azaz jövőre országgyűlési választás lesz. Vagyis Gyurcsány úr már a következő kormány pénzét költi. Vajon ezt nem tudja? Ha tudja, akkor micsoda kincstári optimizmussal bír a választás kimenetelét illetően! De mi lesz, ha nem ők nyernek? Akkor kin lehet majd számon kérni az ötezer forintos segélyt és az adórendszer teljes átrendezését? Igaz, azt szokták mondani, hogy olyan szegény ember nincs, aki még ígérni sem tudna. Gyurcsány úr elődje, Medgyessy Péter is ígért erdőt-mezőt-vadvirágot, ingyenes tankönyvet, ingyenes szívgyógyszert, ingyenes gyermekétkeztetést, ingyenes diákutazást. Ígért adócsökkentést, 800 kilométer új autópályát, 400 ezer új munkahelyet. Utána pedig jött a feketeleves. Amit a D–209-es az ígéretekből mégis beváltott, azt tetemes adó- és áfaemelések formájában melegében vissza is szedte, a nyugdíjasoknak adott 19 ezer forinttal együtt. De a Fővárosi Közgyűlés koalíciós többsége is csatlakozott az áremelések politikájához (BKV-jegyek, csatorna, víz, szemétdíj, távfűtés, villanyár stb.). Így megy ez, kérem, már évek óta. Mondom ezt demagógia és populizmus nélkül, mert a gyurcsányi üres zsebekre való állandó hivatkozás már nagyon unalmas.
Szerintem be kellene már fejezni mindenféle ígérgetést minden szinten. A privatizációban így vagy úgy meggazdagodottak zsebe már tele van, a többségnek pedig, aki ebből kimaradt, legfeljebb a hócipője.

Vincze István Budapest