A város, ahol a lengyel hagyomány által sasfiókoknak nevezett ifjú hősök nyugszanak: Lemberg. Nálunk talán a legtöbben ezen a néven ismerik. Kár, hogy elfelejtettük Ilyvót, Rákóczi korában használt magyar nevét. Az ukránok Lvivnek hívják, a lengyelek pedig Lwównak. Galícia egykori tartományi székvárosa ma az ukrán nemzeti tudat egyik fontos központja, egyúttal az Európára ablakot nyitó Ukrajna jelképe.
Múlt pénteken ünnepélyes keretek között nyitották meg újra a lengyel sasfiókok temetőjét az ukrajnai nagyvárosban. Több mint négyezres tömeg – köztük Ukrajna és Lengyelország köztársasági elnöke – vett részt a megnyitón. Különös alkalom volt ez a nap a két szomszédos nemzet számára, hiszen a sasfiókok annak idején, egészen pontosan 1918 novemberében, halált megvető bátorsággal védték szülővárosukat, lengyelként az ukránokkal szemben. A temetőben csaknem háromezer lengyel katona nyugszik; szintén ide kerültek az 1920-as lengyel–szovjet háborúban elesett lengyel hősök.
Lengyel nemzeti emlékhelyről van tehát szó, amelynek rendbehozatala és felavatása nemcsak anyagi áldozatot követelt a lengyel féltől, hanem évekig tartó, türelmes diplomáciai erőfeszítéseket. Az ukránoktól pedig annak elfogadását, hogy a háborús konfliktusok, tragédiák nem élhetnek örökké nemzeti sérelemként; akkor különösen nem, amikor az egykor egymással szemben álló felek szomszédként egymásra vannak utalva. Juscsenko ukrán elnök beszédében úgy fogalmazott, hogy nincs szabad Ukrajna szabad Lengyelország nélkül, és szabad Lengyelország sincs szabad Ukrajna nélkül.
Ha ismerjük egy kicsit is a lengyel–ukrán konfliktusok múltját, akkor a temető újbóli megnyitását fontos üzenetnek vehetjük Közép-Európa számára, hiszen 1918 őszén két patriotizmus került szembe egymással, s 2005-ben képesek voltak az utódok együtt fejet hajtani mind a két oldal áldozatainak emléke előtt.
origo.hu
Pride 2025 – ilyenek ők! - képgaléria, videó
