Az első számú közellenség

Kilencven éve szentelték pappá, hatvan éve nevezték ki esztergomi érsekké, harminc esztendeje távozott az élők sorából Istennek az a felkent szolgálója, Mindszenty József bíboros, akinek életét regények, filmek, emlékiratok és mázsás periratok örökítették meg, mégis keveset tud róla a XXI. század embere. Válogatott tudatlanságaink felszámolására is alkalmasnak mutatkozik azonban az a tanácskozás, amelyet a három kerek évforduló alkalmából rendez holnap, június 12-én Tihanyban a Mindszenty Társaság. A szimpózium egyik előadója Kahler Frigyes egyetemi tanár, jogtörténész, a Mindszenty-per kutatója.
– Mindszenty József peréről sokáig csak az ateista sajtópropaganda információi jutottak el a társadalomhoz. A rendszerváltozás hajnalán, amikor a bíboros emlékiratait Magyarországon is szabadon olvashattuk, a közvéleményt erősen foglalkoztatta a főpap méltatlan sorsa. Hamarosan azonban más injúriák kötötték le a társadalom figyelmét, sortüzek, ügynökök, az Állami Egyházügyi Hivatal ármánykodásai, pedig a XX. századi história olyan kivételes egyénisége ő, akit most volna tanácsos a tétova tömeg figyelmébe ajánlani. Mi az, amit feltétlenül tudnia kell erről az eszményeihez következetesen ragaszkodó emberről minden polgártársunknak?
– Elsőként említeném, hogy biztonsággal tudott választani jó és rossz között, s nem volt megtéveszthető, mint kortársai közül oly sokan. Még veszprémi püspökként keményen tiltakozott a zsidóüldözés miatt, és követelte az esztelen háború befejezését is, ezért a nyilas hatóságok letartóztatták és börtönbe hurcolták. Nem sokkal később ugyanilyen határozottsággal tiltakozott a német lakosság kitelepítése, a felvidéki magyar lakosság áttoloncolása miatt. Fellépett a hadifoglyok érdekében és általában minden alkalommal, ha az emberi jogok megsértésével szembesült. Következetes volt, s ezért nem volt hajlandó lemondani a közösséget megillető jogokról, legyen az a vallásgyakorlás, a szólás és véleleménynyilvánítás szabadsága vagy az iskolák fenntartásának joga. Egyházáért és hazájáért kész volt minden áldozatra.
– Vannak, akik azt állítják, Mindszenty József pere nem akkor kezdődött, amikor a vádlottak padjára ültették, hanem amikor az egyházi iskolájukért küzdő Pócspetri lakóit félholtra verték, a „főkolomposnak” kikiáltott embereket pedig statáriális bíróság elé állították. Vajon miért szerepelt kiemelt helyen Rákosiék ördögi értékrendjében a magyar történelmi egyházak közül éppen a katolikus egyház? Miért faragtak főbűnöst Mindszenty Józsefből?
– A Mindszenty-per előkészítése igen hamar kezdődött, az AVO lényegében megalakulásától kezdve gyűjtötte az adatokat, igyekezett beépülni a katolikus egyházba. Rákosi már 1945-ben kijelentette a katolikus egyházzal kapcsolatban: „Nekünk óvatosan kell támadni.” Majd kifejtette, hogy nem szabad közvetlenül az egyház ellen vonulni, inkább az egyes egyházi személyeket és intézményeket rohamozzák meg, mégpedig úgy, hogy az egyházat az oppozíció helyzetébe kényszerítsék. A magyar történelmi egyházakat, így a katolikus egyházat is ellenségnek tekintették, mert pártjuk ideológiájával szemben állt. A marxista tanítás szerint az istenhit „a nép ópiuma”, ezért fel kell számolni. Ez a felfogás többeket a harcos ateizmusban megnyilvánuló magatartásra késztetett. A kommunizmus ideológiája ugyanis maga is türelmetlen vallásként mutatkozott, megkövetelte, hogy a társadalom minden tagja úgy cselekedjen és gondolkozzon, ahogy azt a kommunista ideológia legfőbb őrei előírják. Nyikolaj Bergyajev (1874–1948) orosz filozófus, aki kezdetben maga is marxista volt, így fogalmazott: „Csak egy egyház adhat ki az egész birodalom lakosságára kötelező katekizmust. Más szóval a kommunizmus azért üldöz minden vallást, mert maga is az!” A politika oldaláról nézve a kommunista párt kizárólagos hatalomra tört, ezért mindenkit ellenségnek tekintett, ha e céljának útját állta. A magyar katolikus egyház a háború után a legnagyobb és legerősebb történelmi egyház volt s Mindszenty József következetes egyházi vezető. Ezért lett mind a katolikus egyház, mind pedig Mindszenty József „az első számú közellenség”.
– Az ötvenes évek nagy koncepciós pereinek általában tudni véljük a forgatókönyvíróit…
– A Mindszenty-per tipikus konstruált, koncepciós per, amelyet a legfőbb pártvezetők, Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Farkas Mihály és Révai József személyesen irányított. A vádirat fogalmazványán a kézírásukat is megtalálni.
– Nem túl halovány gyermekkori emlékem szerint, amikor a „valutázó hercegprímásról” harsogott a rádió, szülővárosom egyik kommunista főembere elszólta magát. Ez már túlzás, azt mondta. Miért látták jónak a per kézben tartói a legkülönfélébb „mellékszálakkal” színesíteni a Mindszenty József elleni vádakat?
– A koncepciós perekbe az úgynevezett „mellékszálak” rendszerint azért kerültek bele, hogy megerősítsék azt a hiedelmet, miszerint a vádlottak valójában köztörvényes bűnözők, vagyis ez szükséges volt az erkölcsi hitelük megrendítéséhez. A „valutázással” kapcsolatosan még ma is kevés szó esik arról, hogy olyan pénzek kerültek ekkor terítékre, amelyeket külföldi egyháztagok gyűjtöttek a magyar egyház megsegítésére, s elsősorban a háború okozta sebek gyógyítására szántak. Ezekről az adományokról az éppen Amerikában járó magyar pénzügyminiszter, Nyárádi Sándor nyilvánosan kijelentette, hogy szabadon felhasználhatók – csak gyűjtsenek minél többet –, nem esnek a korlátozó intézkedések hatálya alá. Mai szóval élve a miniszter devizahatósági engedélyt adott az adományok felhasználására. Más kérdés, hogy erre 1949-ben már senki sem mert hivatkozni.
– Elvtársukat, Rajk Lászlót halálra ítélték a kommunisták. Mindszenty Józsefnek meghagyták az életét. Vajon mi tartotta vissza őket a halálos ítélet kimondásától? Papot még a kommunisták sem mernek ölni? Vagy a börtönben ülő bíborosra hivatkozva diplomáciai – esetleg gazdasági – üzleteket akartak nyélbe ütni?
– A kommunisták mertek papot ölni. Az érdeklődők részletesen utánaolvashatnak ennek Szántó Konrád A meggyilkolt katolikus papok kálváriája című könyvében. Mindszenty életének megkímélésére Rákosi adott utasítást, és meg is indokolta, miért. Neki nem egy vértanú főpapra van szüksége, mondta, hanem egy minden tekintetben lejáratott, erkölcsileg tönkretett emberre.
– Nehéz értelmezni a Vatikánnak a per folyamán tanúsított magatartását, de a következetes kiállású bíboros sorsával kapcsolatos későbbi döntéseit is. Miként ítéli meg a kutató több évtized távlatából azt a különös viszonyt, amely Mindszenty József és egyházi feljebbvalói között fennállt?
– A Mindszenty-per idején a Vatikán tiltakozott. Többet aligha tehetett. A későbbiek, az 1956 után az amerikai követségen töltött évek, majd a Mindszenty sorsával kapcsolatos döntések a Casaroli bíboros nevével jelzett új keleti politika, az Ostpolitik sokat vitatott kérdésköréhez tartoznak. Számos egyháztörténész fejtette már ki ezzel kapcsolatban az álláspontját. A vita idején Mindszenty bíborosnak és VI. Pál pápának is súlyos érvei voltak. Tény, hogy Mindszenty 80. életévét követően sem mondott le önként esztergomi érseki címéről, s ezért a pápa – élve az egyházjogban biztosított lehetőségével – az esztergomi széket üresnek nyilvánította. Bár Mindszenty József fájlalta e döntést, engedelmesen tudomásul vette, s nem tekintette magát többé Esztergom érsekének.
– Nemigen mondható, hogy Mindszenty József pere az ítélet kihirdetésével véget ért. Tartott az voltaképpen az ötvenhatos forradalom, sőt a bíboros nyugatra távozása után is. Lezárult egyáltalán a hercegprímás jogi meghurcoltatásának története?
– Jogilag a per az 1990/XXVI. számú törvényen alapuló semmissé nyilvánítással zárult le. Ez azt jelenti, hogy a hercegprímás ellen folytatott eljárást úgy kell tekinteni, mintha meg sem történt volna. A történetírás számára ezt követően is fontos forrás a Mindszenty-per, amely a kizárólagos hatalomra törő kommunista diktatúra, a monolit hatalom megteremtésének egyik fontos állomása volt.