Császár, méregkeverő a telefonkönyvben

Július 11-én kezdik terjeszteni a 2005-ös budapesti telefonkönyvet, amely vidéki társaival együtt 1882 óta központi helyet foglal el a polgárok mindennapi életében. Ez az a könyv, amelyet akkor is igényelnek, ha történetesen nem használják. Egy felmérés szerint évente – országos viszonylatban – 150 milliószor veszik kézbe.

Puskás Tivadar, a telefonközpont és a telefonhírmondó feltalálója (Edison szerint „az első ember a világon, aki a telefonközpont ötletét felvetette”), valamint Puskás Ferenc (az öccse), a budapesti telefonközpont megépítője és első igazgatója úttörőmunkájának eredményeképpen 1881. május 1-jén üzembe helyezték a létesítményt a Fürdő (ma József Attila utca 10.-ben), így aztán egy évvel később a Schlesinger and Wohlauer Nyomda a Magyar Királyi Posta megrendelésére elkészíthette a budapesti telefonhálózat előfizetőinek jegyzékét. Kétszázharmincnyolc előfizető névvel és címmel szerepelt a listán, telefonszámok még nem léteztek. A nevek között bogarászva öt szállodára bukkanunk. Ezek a következők: a Vadászkürt (itt írta Vörösmarty a Zalán futását), az Európa (a volt „spenótház” helyén), az Angol királynő (szobáiban egykoron uralkodók, főhercegek, híres írók és politikusok szálltak meg, nem beszélve Deák Ferencről, aki 15 évig lakott itt), a Frohner és a Hungaria luxusszálló (Pest első ötemeletes háza). Az újságok sorában a Pesti Hírlapot, a Pesti Naplót és a Pester Lloydot találjuk, és a P betűnél még – természetesen – Puskás Ferencz nevét. De fellelhetjük a névsorban a gőzmalmokat, a serfőződét, a zálogházat és Várady Béla férfidivat-kereskedőt.
Az első „telefonkönyv” megjelenése óta 123 év telt el, és a kötet változatlanul él és virul, még akkor is, ha az utóbbi néhány évben mindenekelőtt a mobiltelefonok berobbanása miatt (számuk megközelíti a kilencmilliót), a Matáv (illetve a névváltozás után most már a Magyar Telekom) előfizetőinek száma némileg csökkent.
Milyen a jó telefonkönyv? – tehetjük fel a költői kérdést. A válasz alighanem így fogalmazható meg: az, amelyik hasznos, azaz gyorsan és pontosan választ ad a kérdésünkre. Ha keresgélni, bajlódni kell, a tisztelt előfizető feldühödik, s a vége az, hogy felhívja a 198-as tudakozót. Ennek persze a szolgáltató csak örül, de örömébe üröm is vegyül, hiszen megint a sarokba dobták a telefonkönyvet.
Itt van mindjárt egy példa. Az egyik klubelnök telefonált, és azt kérdezte, hogy az újpesti lövészegyesület miért nem a sportegyesületek címszó alatt található. A reklamáció közvélemény-kutatáshoz vezetett. A kérdés az volt: ön hol keresné az újpesti lövészegyesületet a budapesti telefonkönyvben? A megkérdezettek fele válaszolta azt, hogy az Újpest címszó alatt, másik fele viszont a sportegyesületekre voksolt. Az ideális megoldás kétségkívül az lenne, ha kétféleképpen is szerepelhetne a szóban forgó klub a könyvben, de erre nincs mód és lehetőség. (Maradt tehát az „Újpestnél”.)
Tovább bonyolítja az életünket, hogy normális ember a piac gyűjtőnév alatt keresi: mikor tud bevásárolni, a templomok gyűjtőnév alatt azt, hogy a templomban hány órakor lesznek szentmisék, és meddig vihet virágot a temetőbe. Piacok, templomok, temetők – hosszan bővíthető a sor. De a polgár ilyen gyűjtőnevek alatt nem találja. Vagy itt vannak a gyógyszertárak.
– Hét-nyolc évvel ezelőtt nagyon szigorú szabályok rögzítették, hogy valamennyi gyógyszertár, tejcég vagy ügyvédi munkaközösség stb. azonos gyűjtőfogalom alatt szerepeljen – mondja Gergely László, a Telecom osztályvezetője. – Csakhogy egy idő után rengeteg támadás ért bennünket, mondván, milyen jogon dönti el a Matáv, hogy az előfizető a könyv melyik részében jelenjen meg. Igenis az egyik gyógyszertár vagy könyvkiadó a gyűjtőfogalom alatt, a másik ellenben – neve alapján – a K vagy a C betűnél kíván megjelenni. És akkor jöttek az első kivételek, s ez mostanra káoszhoz vezetett. A törvény értelmében a szolgáltatónak azt az adatot kell tárolnia, ami egyéni előfizetőknél a személyi igazolványban található, vagy ami a cégbírósági bejegyzés szerint a cégek, btk.-k, kft.-k hivatalos (vagy azok rövidített) neve. A telefonkönyv használója azonban megint bajban lehet, mert honnan a csudából ismerné az egyik-másik nyakatekert nevet? Az elmúlt tizenöt évben sok mindent megértünk: rendszerváltozást, ebből eredő utcanévváltozásokat, és a telefonkönyv egy kicsit tükörképe a társadalomnak. Az volt a régmúltban is. Figyelmeztető jel, hogy a közel egymillió budapesti előfizető 30 százaléka titkosította a számát, ez az arány évente egy százalékkal emelkedik. Hasonló jelenség figyelhető meg nagyvárosainkban. A magyarázat: a biztonság hiánya és a betörőktől való félelem. Angliában például ez az arány meghaladja az előfizetők ötven százalékát.
A telefonkönyvet 1991-ig a Magyar Posta adta ki. Ezután már vállalkozásban, a német kézben lévő Magyar Telefonkönyvkiadó Társaság (MTT) gondozásában készül. A Telekom – az adatokon kívül – egy fillért sem ad a telefonkönyv előállítására, ezt az MTT-nek hirdetésekből és reklámokból kell előteremtenie. Ugyanakkor a Telekom és az MTT is sokat költ évente adatfrissítésekre, amely mondhatni: központi kérdés.
– Elismerem, hogy tovább lehetne bővíteni a közhasznú információk körét, amely a lapok elején egy tartalomjegyzék formájában jeleníthető meg – mondja Fetzer Márton, a Telefonkönyv főszerkesztője –, de ahol mindenki számára esélyegyenlőséget kell teremteni, ott kevésbé tudom elképzelni. Erre való a szintén évente (legközelebb decemberben) megjelenő szakmai telefonkönyv, az Arany Oldalak, amely kiegészíti a másikat. Az 1920-as vagy 30-as években jelentek meg a yellow pagesek Amerikában, az első szaknévsorok avítt, elsárgult papírlapon, és a sárga színnek akkora sikere lett, hogy megmaradt a mai napig. Magyarországon 1937-ben látott napvilágot az utolsó, szakmainak nevezett telefonkönyv. 1945 és 1991 között nem adtak ki szaknévsorokat. – Az Arany Oldalak más felépítésű könyv, mint amit az előfizetők megszokhattak – jegyzi meg Keresztesi Péter, az MTT marketing- és PR-igazgatója. – A lényeg, hogy nem alfabetikus sorrendet alkalmaz, hanem szakmák szerint csoportosít, és ha az előfizető ezt nem veszi figyelembe, könnyen feldühödik.
Egy reklamáló telefonáló nehezményezte, hogy főnemesi rangja kérése ellenére nem olvasható sem a telefonkönyvben, sem az internetes tudakozóban. Pedig bárói rangját dokumentumokkal tudja bizonyítani. A neki címzett válaszlevélben ez állt: „Az 1947. évi – ma is hatályos – IV. törvénycikk rendelkezik a címek és rangok megszüntetéséről, valamint a használható és elfogadható címzésekről. A tv. értelmében (…) a magyar nemesi címek és rangok megszűntek, használatuk tilos.” Mivel az új személyi igazolványokban egy idő óta a foglalkozás nem szerepel, ezért az előfizető azt diktál be, amit akar. Megesett, hogy valaki viccesen azt írta a neve mellé: „méregkeverő” vagy „kínai császár”. Arról nem rendelkezik semmilyen jogi szabályozás, hogy ezeket a kéréseket hogyan tudja a Telekom visszautasítani.
A hatvanas évek végén, amikor a telefonszámok még hat számjegyűek voltak, egy rádióműsort úgy állítottam össze, hogy az 1935-ös telefonkönyv alapján feltárcsáztunk híres írókat – Kosztolányi Dezsőt, Szabó Lőrincet stb. –, és szóba elegyedtünk a számok későbbi tulajdonosaival oly módon, mintha nem repült volna el több évtized. Valahogy így kezdődtek a beszélgetések: „Kosztolányi lakás… Hogyhogy nem? …” Ezekből a telefonhívásokból jópofa csevegések kerekedtek, amelyekből a vágást követően egy teljes óra állt össze. Ma már ezt sem tudnánk megtenni, mert 1987-ben áttértünk a hét számjegyre.