Daróc nem álom

Alámerült Atlantiszom

Sopronhorpácsi képeket nagyítva jutott eszembe, hogy hasonlóan díszes román kori portálét már láttam másutt is, de arra sehogy sem emlékeztem, hol. Azután egy éjjel félálomban beugrott egy Homoród menti falu, Daróc neve és képe. Reggel meg is találtam az onnan származó negatívokat, s ebből kiderült, hogy nemcsak álom volt, hanem való.
Az udvarhelyszéki Homoróddaróc az Olt melléki hegysor keleti részében, a délnyugatra tartó Nagy-Homoród patak jobb oldalán fekszik, Jánosfalva mellett. Egy 1850-es statisztikai adatból (akkor a faluban 719 szász, 406 román és egy magyar család lakott) jól látszik, hogy szász település volt. Azt meg régi könyvekből tudom, hogy valaha városnak számított.
Darócot András király 1224-ben kiadott adománylevelében terra Daraus néven említik mint a Szászföld határát. „A határszélen csakhamar város épült, mely egyike volt a Szászföld tekintélyesebb városainak; de idők folytán duló harczok és dögvész annyira elpusztították s megfogyaszták lakóit, hogy az egykor híres város ma jelentéktelen faluvá devalválódott, de fennmaradt egykori nagyságának egyik legékesebben szóló kőtáblájaként nagyszerű egyháza.”
„Az egyházat 6 bástyás erős várkastély környezi, a többinél testesebb kapubástya az északnyugati szögletben van, de az egyház fő ékességét azonban a torony alatti főkapuzat alkotja, mely Erdély minden portáléi közt (talán még a szászsebesit sem véve ki) a legkitűnőbb, s a késő román építészetnek egyik legkiválóbb műremeke; oly szép és nagyszerű, hogy nemcsak ez, hanem bármely székesegyháznak is díszére válnék – írja lelkesedve Orbán Balázs a Székelyföldről szóló monográfiájában. – Belnyílatának jelölése köríves ugyan, de maga az ajtónyílat lóhereívvel záródik; az ekként keletkezett ívmezőn dús növénydísz közé helyezett két griffnek a domborműve díszeskedik. Nagy mélységgel bíró béllete öt épszög fokozaton át keskenyedik az ajtónyílat felé, minden épszögben kerekded faltő vagy oszlopka áll, ezeknek kidülledő fejezetét a jobb oldaliknál finom metszetű növénydísz ékíti, míg a bal oldaliak fejezete korinthizáló.”
A templomról, illetve a főkapuról szóló lelkesítő írását a következő sorokkal zárja Orbán Balázs: „Ím itt van műrégészeti leírása ez egyháznak, mely hazai műemlékeink közt nagyon díszes helyet foglal el, s mely ily nagyon megcsonkított állapotjában is egyike az oly kevés számban fennmaradt újabb román kori műalkotások remekének.”