Európa példaadó küldetése

A román származású, franciául író moralista, E. M. Cioran (1911–1995) A zsarnokság iskolájában című esszéjét közli a Nagyvilág. A mű a politikai kísértésről szól, a „leigázás vágyáról”, ami talán nem sokban különbözik Nietzsche híres „Wille zur Macht”-jától, amit úgy szoktak magyarra fordítani: A hatalom akarása.
Hosszas, ironikus mozzanatokat sem nélkülöző önvizsgálat után jut el a szerző a következő figyelemre méltó megállapításhoz: „Résen kell lennünk minden pillanatban, hogy ne engedjünk a politika csábításának. Miképpen sikerülhet ez, különösen egy demokratikus rendszerben, amelynek fő bűne, hogy az első jöttmentnek is lehetővé teszi, hogy hatalomra törjön, szabad utat enged becsvágyának? Emiatt hemzsegnek a szájhősök, a sorstalan hőbörgők, a senkiházi eszelősök, akiket nem jelöl meg a végzet, képtelenek a valódi szenvedélyre, alkalmatlanok a győzelemre és az összeomlásra…”
A kivételes személy számára, aki az igazi hatalomra törvényesen igényt tarthat, a közösség szolgálata, miként Cioran írja, „fenyegetés”, mert „Túlzásba vitt türelmessége okozza vesztét, az ellenfelet kíméli, aki viszont őt nem fogja kímélni, mítoszokat engedélyez, amelyek aláássák és tönkreteszik, hóhéra nyájassága csalja lépre…” Mindez egy sokat tapasztalt szellem tanúságtétele a modern hatalom természetéről, azé a mesteré, aki messze túllátott a mindenkori napi politika helyi csetepatéin, aki képes volt meglátni a nyugati kultúrát fenyegető ezernyi veszélyt, s végső soron azt kérdezte: egy magát részben túlélt, hanyatlóban levő kultúra, mely civilizációba csapott át, képes-e arra, hogy a történelmi züllésen úrrá legyen. Pontos választ adni nem tud, nem is akar, hiszen tisztában van azzal, hogy a história rejtett erővonalai csak utólag tisztulnak láthatóvá, s ember legyen a talpán – ha van egyáltalán ilyen személy –, aki tisztán lát a mindenkori pillanat szövevényében. Hozzáteszi azonban, hiszen Cioran mélyen európai szellem és szeretné hinni, hogy a helyzet nem reménytelen: „Európa, elébe vágva az időknek, mint mindig, most is példát fog adni a világnak, és kitünteti magát vezéri és áldozati szerepkörében. Küldetése volt, hogy előképe legyen mások megpróbáltatásainak, helyettük szenvedjen, felajánlja nekik, mintául, tulajdon megrázkódtatásait, hogy másokat megkíméljen attól, hogy eredetieket, személyeseket kelljen kitalálniuk.”