Felelőtlen kiárusítás

Közvetlenül a rendszerváltozás után kezdődött meg a hazai energetikai cégvagyon privatizációjának előkészítése, 1995-ig azonban gyakorlatilag semmi nem történt. A Bokros-csomag kihirdetésével párhuzamosan a folyamat robbanásszerűen felgyorsult, mivel a kormány azonnali bevételeket akart. Amíg az MDF-kormány decentralizált, a szakértőkre támaszkodó privatizációs gyakorlatot folytatott, az első szocialista–szabad demokrata koalíció – Suchman Tamás irányításával – a gyors, egyszerű, a kabinet által irányított ügymenet mellett döntött, és befektetők helyett a készpénzes vevőket preferálta. Az év végére ennek köszönhetően mélyen ár alatt elkelt a Mol 30 százaléka – az utolsó 12 százalékot a hírek szerint az idén dobják piacra –, az öt regionális gázszolgáltató és a hat áramszolgáltató, továbbá a Mátrai és a Dunamenti Erőmű jelentős része. A hazai tulajdon azóta tovább apadt, jelentősen leszűkítve a nemzeti energiastratégia mozgásterét.
A fenti tranzakcióknak köszönhetően 1995-ben olyan nagy – 350 milliárd forintnyi – bevételre tett szert a költségvetés, hogy a kormány először azt sem tudta, mihez kezdjen vele. Végül 250 milliárdot a költségvetési lyukak betömésére fordítottak, a maradék pedig adósságszolgáltatásra ment. Tíz év távlatból visszatekintve egyik tétel sem javított sokat az ország helyzetén, a meggondolatlan privartizáció káros hatásait viszont sokak szerint azóta is nyögjük. Járosi Márton, az Energiapolitika 2000 Társulat elnöke többször is felhívta a folyamatos áremelkedések és a külföldi tulajdonlás közötti kapcsolatra a figyelmet, de utólag az Állami Számvevőszék is károsnak ítélte meg a nagy ’95-ös privatizációs hullámot.