Kezdőötös négy magyarral

Pakson a Bongó nevű érzelmi kombinátban ünnepelt hétfő hajnalig az Atomerőmű SE immár kétszeres magyar bajnok férfi kosárlabdacsapatának legénysége. A Duna-partiak 3-2-es összesítéssel verték a Debreceni Vadkakasok együttesét, a mindent eldöntő vasárnapi összecsapáson 68:58-as győzelmet aratva. Amikor tegnap délben szezonértékelésre kértük Zsoldos András vezetőedzőt, kissé álmos volt a 47 éves mester hangja…
– Kicsit öreg vagyok én már az ilyen mulatságokhoz, de azért, bevallom, szívesen vállalnék még egy-két ilyen virrasztást. Egy bajnoki aranyérem minden gyötrődést megér – kezdte a Honvéddal korábban már segéd- és vezetőedzőként négy bajnoki címet szerző egykori szövetségi kapitány.
– Minek tulajdonítja, hogy le tudták győzni a játékerőben semmivel sem gyengébb Debrecent?
– Az atomerőmű anyagi támogatásának, amivel sikerült versenyképes csapatot összetoborozni, no meg a menedzsment áldozatos munkájának, természetesen a játékosoknak, s nem utolsósorban a közönségnek.
– Úgyszólván az egyetlen csapat a Paksé az élvonalban, amelynek magyar a „gerince”. Ezen a téren is példát mutatnak.
– Vasárnapi kezdőötösünkben Mészáros, Kiss Zsolt, Sitku és Czigler mellett Wayne Smith volt az egyetlen légiós, míg ellenfelünk alapcsapatában Szendrei József az egyetlen magyar… Értelemszerűen jobban megértik egymást a mieink, a szó szoros és átvitt értelmében is. Főleg úgy, hogy Sitkuval és Mészárossal idestova tizenöt éve együtt húzzuk az igát.
– Együtt marad a bajnokcsapat?
– Az én szerződésem lejárt, és még nem beszéltünk a hosszabbításról… Miként a játékosokéról sem, mostanáig minden energiánkat lekötötte a döntő.
Kiss Zsolt élete most olyan, mintha a sztorit egy hollywoodi film forgatókönyvéből kölcsönözték volna. Vasárnapig senki sem ismerte az országban, most meg minimum egy egész város hőse. A 68-58-as győzelemből 16 ponttal vette ki a részét, s a mezőnyből mindössze egyetlen dobást hibázott el!
– Mi volt a nehezebb: a döntő ötödik meccse, vagy hajnali ötig ébren maradni a Bongóban?
– Egyik sem volt könnyű. Az a helyzet, hogy teljesen nem engedhettem el magam, mert két vizsgám még hátravan egy szegedi főiskolán, munkajogot tanulok, de 26 évesen azért még a kosárlabdát tekintem főfoglalkozásomnak.
– Ehhez képest elég későn kezdett kosárlabdázni…
– Egészen pontosan tizenhét évesen, harmadikos gimnazista koromban. Bevallom, kicsit döcög is még a labdavezetésem.
– A tripladobással viszont nem áll hadilábon.
– Azzal nem, persze meg is szenvedek érte: minden edzés végén ott maradunk Sitku Ernő barátommal, és vérre menő dobóversenyeket folytatunk. A döntőben meg is lett az eredménye, Ernőnél és nálam is.
– Zsákolni tud? Elvégre csak 192 centi…
– Hogyne tudnék. A védekezés viszont nem az erősségem, habár mióta Zsoldos András az edzőm, rengeteget javultam. Bandi sokat foglalkozik velem külön is, istenigazából ő tanított meg kosárlabdázni.
– Van már szerződése a következő szezonra?
– Még senki sem tárgyalt velem a klubtól, de azért remélem, a döntő utolsó meccsén nem rontottam a szerződési esélyeimet…