Erősen lehangoló képet festettek a felszólalók a Tihanyi Limnológiai Kutatóintézetben a Tudományfinanszírozás és innovációs lánc címmel szervezett szemináriumon. Az előadását elsőként megtartó Meskó Attila, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára jelezte, hogy a közeljövőben a magyar kutatók határokon belül tartása hazánk egyik legfontosabb feladata lesz. Ezt alátámasztva rávilágított, hogy míg Magyarországon egyre kevesebb pénz jut e területre, az unió komoly finanszírozási reformokat tervez. (Igaz, az úgynevezett lisszaboni stratégiában már 2000-ben megfogalmazták azt a célt, hogy az unió váljon a világ legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává. Ez eddig felemás sikereket hozott.) A tervek szerint az unióban dolgozó 1,4 milliós kutatói létszámot 2010-ig 50 százalékkal emelnék. Ez azt is jelenti, hogy a közeljövőben a nyugat-európai tagországok mindent megtesznek annak érdekében, hogy országukba vándoroljanak a kutatók. A közösség döntéshozóinak elképzelései alapján egyébként a jelzett időpontig a tagországok jelenlegi nemzeti össztermékéhez (GDP) viszonyított 1,9 százalékos kutatás-fejlesztési ráfordítás mértéke három százalékra nő. Megjegyzendő, hogy mindeközben a magyarországi ráfordítás – bár több számot is emlegettek – tavaly alig haladta meg a GDP-hez viszonyított 0,9 százalékot. Meskó Attila szerint mítosz, hogy a kutatás-fejlesztésre (K+F) nem lehet többet fordítani, mert alacsony a GDP. Mint mondta, a hazai gazdaság teljesítménye 1988-tól 1991-ig folyamatosan csökken, s ezzel szinte azonos mértékben – ami egyáltalán nem meglepő – a tudományra fordított összegek is megcsappantak. Ugyanakkor 1991-től kisebb megtorpanástól eltekintve folyamatosan emelkedő GDP-t tapasztalhattunk, miközben a K+F-re fordított összegek továbbra is csökkentek. (Zárójelben megjegyezhetjük, hogy mivel a polgári kormány a Széchenyi-tervbe beépítette a K+F-et is, 2002-re e területre a GDP 1,1 százalékát fordították, majd a költségvetési gondok miatti elvonások eredményeként tavaly már ismét az éves nemzeti össztermék egy százaléka alá esett a tudomány finanszírozása – a szerk.)
Számtalanszor hallhatjuk azt is, hogy a versenyszféra nem fordít eleget a területre. Itt azonban látni kell, hogy a hazai kis- és középvállalatok nyilván nem érdektelenség, hanem tőkehiány miatt nem fordítanak kellő mértékű pénzt az innovációra, s eközben az állami hozzájárulás az elvárhatónál sokkal alacsonyabb mértékű. A költségvetés K+F ráfordítása még a GDP 0,6 százalékát sem éri el, miközben az Amerikai Egyesült Államok GDP-jének 1,05 százalékát, az EU-tizenötök pedig 0,77 százalékát fordítják tudományfinanszírozásra. Az alulfinanszírozottság mellett az emberi erőforrások terén is elmaradás tapasztalható: hazánkban 1000 lakosra egyetlen kutató jut, míg az uniós mutató 5,3. Még rosszabb a helyzet, amennyiben a jövő kutatóit, a PhD-hallgatók arányát figyeljük meg. Ezer lakosra ugyanis alig 0,13 természettudományi és mérnöki szakirányú PhD-hallgató jut. Meskó Attila komoly problémának nevezte, hogy óriási a bölcsészek és nagyon alacsony a természettudományi és mérnöki végzősök száma. Mint mondta, a bölcsészettudományi végzősök magas aránya miatt a rendszerbe van építve egy körülbelül 20 százalékos munkanélküliségi ráta. (Ezt alátámasztják az Állami Foglalkoztatási Hivatal adatai is, amelyek szerint márciusban már több mint 16 ezer diplomás pályakezdőt regisztráltak.)
Bendzsel Miklós, a Magyar Szabadalmi Hivatal elnöke annak a veszélyére hívta fel a figyelmet, hogy a kutatás-fejlesztés csak a kormányprogramok írásakor kerül elő. Magyarországnak meg kellene végre fogalmazni időtálló stratégiai céljait, amelyek az ország kitörési pontjai lehetnek. Amennyiben szétaprózottan állunk az unió elé, komoly forrásoktól, s ezzel fejlődési lehetőségektől eshetünk el. A finaszírozás tekintetében reményteli az innovációs törvény elfogadása, azonban az valószínűleg még komoly vitákat fog kiváltani, hogy súlyos adósságot pótlandó, előbb a regionális felszívóképességet kell biztosítani. A hazai stagnáló szabadalmaztatási kedv a vállalkozói tudatosság hiánya mellett az egyelőre alacsony forrásvisszafogással is magyarázható. Az elhangzottakat támasztotta alá a rendezvény házigazdája, Bíró Péter, a kutatóintézet igazgatója, amikor arról tájékoztatta a jelenlévőket: éppen a napokban értesítették, hogy a korábbi elvonások után újabb egy százalékkal kurtítják meg az intézmény költségvetését.
origo.hu
„Félsz már?" – Kulja megfenyegette Takács Péter kolléganőjét
