(ki rátermettebb…)

Én nem tudom, mi a különbség az egyik vagy a másik kormány között. Az ideológiák különbségéről van némi fogalmam, nyilvánvaló számomra, hogy a szocialisták és a liberálisok mást helyeznek előtérbe, mint a polgári demokraták. Általában a szocialisták előterében a szociális demagógia áll, amit esélyegyenlőségnek neveznek. Ezzel nincs is bajom, inkább háttérbe szorító törekvéseik nyugtalanítanak, az, amikor az ideológia valami ellen szól, és negatív hatást gyakorol a társadalmi élet és a kultúra bizonyos elemeire.
Itt először a hitéletre és az egyházak működésére gondolok. A pszeudoliberálisok és a baloldaliak általában helytelenítik Isten létezését, az emberi erkölcsbe és elmébe helyezik bizalmukat, lényegében úgy vélik, hogy a lét érdeme a politikai korrektség és az úgynevezett haladás, amiről persze semmi közelebbit nem tudunk.
Évszázadok óta a baloldali messiások (nevezzük őket kommunistáknak, szocialistáknak vagy liberálisoknak) fő ellenfele és botrányköve a kétezer éve eljött Messiás, összes előzményével, Ábrahámmal, Jákobbal és Mózessel együtt. A nemzetiszocializmus szörnyű prófétája éppúgy gyűlölte Istent, miként a létező kommunizmus bajnokai. Borzalmas produkciójukat ismerjük; abból, amit építettek, a legcsekélyebb haszna sem lett a világnak, lételemük a rombolás volt, s ennek egyik sarkalatos pontja, az egyházak kiiktatása.
Természetesen nem állítom azt, hogy a baloldali liberális eszmék csak kárt okoztak. Ellenkezőleg: sok esetben pozitívan hatottak a polgári társadalmakra, a szabadság eszménye (amely persze a kereszténységben gyökerezik) alapvetően változtatta meg az emberi viszonyokat, s már a konzervatív értékrend sem képzelhető el nélküle. Az mindenesetre biztosnak látszik, hogy a demokrácia a szellemi, kulturális és politikai küzdelemben egymással szemben álló, egymásra szüntelenül ható, mégis különböző eszmerendszerek híján sehogy sem prosperálna. Alternatívák nélkül ugyanis nincs választás. Mindezt figyelembe véve azt kell hinnünk, hogy a demokratikus politikai berendezkedés legfontosabb eleme az alternatíva, az ellenzék, amely a közmegegyezés szerint a választók akaratából hatalomra kerülhet. Miként láttuk például Ukrajnában: aki felrúgja a közmegegyezést, és erőszakkal, csalással akarja megtartani a hatalmat, az – ideológiai önképe legyen bármily nagyszerű – a demokrácia és a jogállam ellenségének minősül. Szerencsére Európában oly erősek és stabilak a demokratikus hagyományok, hogy korunkban ilyen fordulat nehezen elképzelhető.
Mindemellett azonban nagyon érdekes az a magyarországi viszonyokra is jellemző politikai gyakorlat, hogy a baloldal polgári értékeket hangsúlyozó ellenfelét mindenáron erkölcsileg és szellemileg akarja – már-már a véglegesség szándékával – ellehetetleníteni. Itt kell megjegyeznünk, hogy a magyar jobboldalnak nincs politikai közelmúltja, míg a baloldalnak kizárólag az van. Tehát egymás kölcsönös bírálatában az esélyegyenlőségnek nyoma sincs. Amikor a szocialisták és szövetségesként a szabad demokraták szellemi, erkölcsi nyomást gyakorolnak a jobboldalra, egyszerűen figyelmen kívül hagynak egy tetemes történelmi időszakot, amikor a baloldal negligálta a polgári értékeket. Ez a hiátus okozza, hogy a jobboldal általuk értelmezett múltjából ismét és ismét a fasizmust kotorják elő, a baloldal pedig nemcsak Sztálint, de már Grósz Károlyt is feledte.
Persze ez mind nem ad választ eszmefuttatásunk kezdő kérdésére, hogy mi a különbség az egyik vagy a másik kormányzat között. Nincs rá válasz, miért halmoz baklövést baklövésre a szocialista kormány, miért estünk Gyurcsányba Medgyessyből, miért lesz egyre zavarosabb és lehangolóbb a kép, amely országunkról a szocialista regnálás során kialakul. Lehetséges, miszerint csak arról van szó, amit már a kezdet kezdetén sejtettünk, hogy a polgári oldal politikusai rátermettebbek, műveltebbek és okosabbak?
Én nem tudom…