MI A MAGYAR?

Vas vármegye’ nyugoti szélén léptem először ált édes hazám’ határait, ’s beérék a’ szomszéd Stajerországba. Elfogultság, ’s ollyas érzelem lepett meg, millyen az anyjától először elváló gyermeké; ’s nem érzelgés, hanem a’ velünk született honszeretet volt, melly negyvenhat napi távollét után visszatértemkor e’ helytt kedves Hunnianak még levegőjét is édesbben szivatá velem.
[…] Gréczbe jövék, a’ mind belső alkotására, mind vidékére kies városba. Föltünő volt előttem a’ nép’ vallásossága, csöndessége, serénysége, szerénysége, szivessége. Sokféle és sokszori kérdéseimre mindenki legnagyobb készséggel felelt, ’s tudománya szerint utba igazított. Garázda zajt, pajkos hánytorgatást, szilaj büszkeséget, pörlekedő ’s öszvekapni szerető szellemet, mint némi nagy városban, épen nem tapasztalék. Keserítő vala azért nékem is e’ tekintetben hazámra emlékezni; de a’ jelen’ örömeit e’ szép kertben annál édesbben éldelém. Nem is volt, mi szivemet jobban megvidította volna, mint még valami, mit, kimondhatatlan kárára, hazám nélkülez, ’s a’ hitel’ mostani állapotjánál örökké nélkülözni fog.
A’ takarék-pénztár (Sparcasse) ez, mellybe minden ember igen csekély summácskát is, mellyre tüstént nincs szüksége, bele tehet, ’s mikor kivánja, kamataival együtt visszavehet. Illyes intézetnek a’ birtoki jólétre, ’s ebből az erkölcsire, hogy jó befolyása, ’s kiszámithatatlan haszna van, ha messze nem vezetne, igen könnyü volna megmutatni. Hazánkban, mint mondám, a’ hitelnek rosz lábon állása miatt illy intézetnek lehetetlen alakulni; pedig az indolens magyar köznép önhaszna’ eszközlésére igy talán reá vétethetnék. Teszem: a’ lelki pásztorok – mert csak mégis ezeknek van, ha értenek hozzá, legtöbb alkalmuk az alnép között jól alapítani! – jól kilesett pillanatban néhány embert reá beszélnének: adják keresményök’ kis részét illyes intézetbe, ’s vegyék annyiba, mintha azon kiadtak volna (melly közbember maga fölött annyi lelki erővel bir, hogy illy czélból csak tiz garast is félre tud tenni, annak léte biztosítva van; mert illyenből korhely nem lesz): máskor ismét igy tévén a’ helyett, hogy tobzódva gégéjökön rosz bort korcsoláznak le, ’s a’ csapláros’ erszényét töltik, szaporítsák ön kis pénz-gyüjteményöket, melly maga magát is nevelvén, néhány év mulva elégséges leend p. o. egy fijok’ kiházasítására, egy jó tehén’ szerzésére, vagy véletlen szerencsétlenség okozta bajból kivergődésre, ’sat. A’ példa követésre találna. De a’ moralis haszon ennél sokkal nagyobb ’s tetemesb lenne. Ennek részletes kifejtése hosszu, ’s amugy is illy viszonyokban teljességgel sikertelen munka volna.
[…] Az ut olly borzasztó hegyinek, áskáló erdei csermelyektől olly vadul megszaggatottnak, bajbonczos növényekkel benőtt rettentő sziklafokok által olly igen elzordonultnak tetszék, hogy azon utat lehetetlennek képezlék. De sok nincs ugy a’ világon, mint embernek első tekintettel látszik. Az ut maendri kanyarulásokban a’ kapaszkodókat csigásan körülfonva, a’ leomolhatandó földet ’s kavicsot erős fallal tiltva, a’ mélységben mormogó vizektől biztos korlátokkal védve, olly mivészileg készült, hogy rajta kivánhatólag kényelmesen haladhatni. Ehhez hazámban Orosziból Váczra mentemben – ehhez közel – láttam csak némileg hsonlót; másként ugyan Carinthia’ utjait – a’ mellékeseket is – honunknak sok helytt két árok közé szorított elkerülhetetlen nagy sárával nem merém hasonlításba hozni. Itt ugyanis a’ kerületbeli helyhatóság szüntelen’ számos munkást foglalatoskodtat az utakon, kik vésővel ’s kalapáccsal, vagy repesztő porral széttördelik az ezer évü sziklákat, azokat az utakon egyenlőre kalapálják ’s gereblyélik, a’ kásává zuzottat azonnal eltakarítják, és semmi pocsolyát, vagy gödröt meg nem szenvednek. E’ nagyra menő költséget a’ kormány csupán a’ vámpénzből könnyen győzi, mellyet itt nem egyedül a’ földhöz ragadt szegény, hanem az amazéval hasonló kényelemért, az ország’ dusa is fizet. […]
A’ csapgátoron (Erbstollen) bémenénk az aknába, ’s miután ezer öt száz ölet a’ föld alatt elbolyongtunk, ’s az érczet fölhuzó műszert, mellynél Selmeczen szebbet láttam, ’s egypár szivattyut megnéztünk, 13 lajtorján harminczegy ölnyi magasságra a’ fölvilágra léptünk. Vezetőnk az ottani bánya’ egyik altisztje volt, ki általam Selmeczet hallván említtetni, jól isméri ő, igy szóla, a’ selmeczi bányákat, mert e’ város’ academiajában végezte tanulmányait, mi azonban szerencséjét nem hogy elő mozdítaná, hanem hátráltatja; mert itt a’ magyar academicusokat nem szeretik. Ha igazat szólt (moralis charactere felől az által, hogy fél napi fáradságáért, ’s szolgálatbeli készségéért, a’ mi az illyféle embereknél szerfölött ritkaság, teljességgel semmit el nem von, bennünk jó véleményt gerjesztett): ugy valóban tőlünk is nagy fonákság, hogy gyakran sok hozzáfogható honfiak’ elmellőzésével annyi idegent hizlalunk.
Szemelvények Szenczy Imre Rándulás Carinthiaba, Glockner hegyéig című művéből, 1836