Mint a Nap

Nincs messze az az idő, amikor a jelenlegi technikák arra sem lesznek elegendőek, hogy megtankoljuk autónkat. Sokan úgy vélik, az egyetlen megoldás egy mindeddig teljesen kihasználatlan energiaforrás, az atomok magjainak egyesülésekor felszabaduló magfúziós energia. Július elején, a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G8-ak értekezletén már arról döntenek, hol épüljön meg az első kísérleti fúziós erőmű.
Meglehet, két emberöltő elteltével szükségleteink jelentős részét már nem a szénből, kőolajból, földgázból, hanem az atomok magjainak egyesülésekor felszabaduló magfúziós energiából nyerjük majd. Jelenleg a felhasznált energia nyolcvan százaléka származik fosszilis forrásokból, és sokan úgy vélik, az atomenergia fejlesztése megfelelő alternatívának számít. Csakhogy a radioaktív elemek felhasználás utáni elhelyezése már most komoly gondot jelent, a veszélyeket olykor eltúlzó környezetvédők akciói pedig esetleg megbéníthatják az ágazat fejlődését. Az már csak külön érdekesség, hogy egyes országok, mint például Irán és Észak-Korea esetében szinte casus bellinek számít a nukleáris fejlesztés, hiszen annak örvén atomfegyvergyártásra is sor kerülhet.
Sokkal békésebbnek tűnik a természet energiáit, a megújuló energiaforrásokat – a szelet, a napsugárzást, a vizet – felhasználó technikák fejlesztése, ezek azonban jelenlegi tudásunk szerint csak nagy területen, kis mennyiségben és túl drágán képesek energiát termelni, nem beszélve arról, hogy erősen függenek az időjárás szeszélyétől. A Magyar Euratom Fúziós Szövetség (MEFSZ) szerint bár ígéretes és környezetkímélő megoldások születnek ezen a téren, már most tudható, hogy azok soha nem lesznek képesek kizárólagosan biztosítani szükségleteinket.
Az új források mielőbbi aktivizálása sürgető, mert a világ energiaigényei rohamosan nőnek, s a felhasználás fél évszázad múlva – amikor a tüzelőanyagok fogyatkozásának jelei már minden bizonnyal megmutatkoznak – már két-háromszorosa lesz a mostaninak. Az erre a problémára talán egyedüli gyógyírt jelentő fúziós erőművek üzemanyaga a hidrogén két izotópjának, a deutériumnak (amely tengervízben bőségesen áll rendelkezésre) és a tríciumnak a keveréke lenne. Előbbiből a szakértők szerint több millió évnyi tartalékkal rendelkezik bolygónk, utóbbi pedig fémből vagy lítiumból viszonylag könnyen előállítható. Hatalmas előnye az egyszer talán megvalósuló erőműveknek, hogy nem termelnek szennyező anyagokat (leszámítva a radioaktív szerkezeti elemeket, de ennek mértéke nem jelentős), s különösebben nem lennének balesetveszélyesek; valamint talán a legfontosabb, hogy a fúziós technika szinte a végtelenségig képes az energiaszolgáltatásra. Az emberek többsége idegen és ijesztően mesterséges technikára gondol, pedig nincs szó másról, mint a Napot is működtető természetes energiaforrásról.
A probléma abban áll, hogy az egyelőre csak a tervezőasztalokon létező erőművek létrehozása igen bonyolult, sőt jelenleg megvalósíthatatlan feladat. Ennek oka, hogy a reakció létrejöttéhez a Nap hőmérsékleténél ötször-tízszer magasabb értéket kellene elérni, vagyis a részt vevő anyagokat százmillió Celsius-fokra felmelegíteni, természetesen minden más anyagtól távol. Ez mágnesekkel lenne megvalósítható, ám egyelőre nem áll készen az a szerkezet, amelyben a magegyesülés lejátszódhat.
A remények szerint a gyakorlatban is mielőbb bemutatható művelet hatására a hidrogénionok hélium atommagokká alakulnak át, miközben hatalmas mennyiségű energia szabadul fel. Egy gramm hidrogén annyi energiát szolgáltat, mint 11 tonna szén, ami közérthetően annyit tesz, hogy három palack vízből és némi terméskőből egy négytagú család egész évi szükséglete előállítható ezzel az eljárással.
A MEFSZ interneten is elérhető tájékoztatása szerint a világ több ezer tudósa világméretű összefogásban fél évszázada dolgozik azon, hogy mindez megvalósulhasson, s kinyerhető legyen az energia. A kutatások mindazonáltal már elérték azt a pontot, hogy a politika is komolyan vegye a folyamatot, sőt július elején a világ vezető gazdasági hatalmait tömörítő G8-ak értekezletén már arról döntenek. A tét óriási, hiszen nem kevesebb, mint 2,5 billió forintnak megfelelő összegbe kerülő beruházásról van szó – s persze a presztízsről, amelyet az első ilyen jellegű erőmű megépítése jelent. Az elmúlt hetekben a hírügynökségek azt jelentették, hogy az Iter névre keresztelt beruházásért Japán és Franciaország verseng, igaz, a végső megvalósulás aligha képzelhető el nemzetközi öszszefogás nélkül. Sajnálatos módon azonban a kutatás már most vad rivalizálásba váltott, s az iraki háború francia elutasítása óta az Egyesült Államok hallani sem akar arról, hogy a kísérleti erőmű Európában épüljön fel. Franciaország pedig az uniós alkotmány kudarca után önmagát népszerűsíti, fennen hirdetve szerepvállalását a kontinens jövőjét nagyban befolyásoló projekt megvalósításában.
Talán éppen emiatt történhetett, hogy a 2002-ben fizikai Nobel-díjjal kitüntetett japán Masatosi Kosiba nemrégiben nyilvánosan leszögezte, hogy a fúziós erőmű a politika és a gazdasági világ szülötte, nem a realitás talaján álló tudományé. A reaktor hatékonyságának bizonyítására mindazonáltal biztosan várnunk kell még, hiszen a Der Spiegel című német lap szerint az első, ipari mennyiségben energiát előállító erőművet 2050 előtt aligha állítják üzembe.

---

Magyar atom