Mintaországból bűnbak

Sokan nem értik, hogyan válhatott a nemrégiben még liberális mintaállamnak számító Hollandiából néhány nap alatt afféle bűnbakország – legalábbis az unió híveinek szemében. A folyamat persze korántsem ma kezdődött, a tulipánok földjén évek óta jelek sokasága mutatja az elmélyülő társadalmi és politikai válságot.

Kezdődött az ártatlanság mítoszával. Hollandiában évtizedeken át sokan szentül hitték, hogy a liberális demokrácia kiterjesztésével, a multikulturális életforma hirdetésével, az engedékeny bevándorláspolitikával és mindenfajta másság tolerálásával örök időkre sikerült felszámolni a politikai indíttatású erőszakot. „Nálunk ez nem fordulhat elő” – sokáig ezzel a szlogennel próbálták kivédeni a kontinens más országaiban dúló káros jelenségeket. 2002 májusában aztán egy csapásra megváltozott minden, amikor Pim Fortuyn politikus-pártvezetőt lelőtte egy állatvédő aktivista. Az ártatlanság mítoszának vége szakadt, s a tragikus eset teljes mélységében feltárta a Hollandiában már addig is meglévő, de sokáig elhanyagolt politikai, gazdasági, etnikai problémákat.
Az uralkodó liberális trend ingadozását és a politikai korrektség viszonylagosságát jelzi a Hollandiában élő mozlim közösség és a befogadók közötti megannyi súrlódás is. Amikor Geert Wilders, a liberális VVD (Néppárt a Szabadságért és a Demokráciáért) volt vezetője bejelentette, hogy Hollandiának legalább öt évig egyáltalán nem szabadna befogadnia bevándorlókat, a holland alkotmányos rend ellen uszító imámokat pedig ki kell utasítani az országból, mozlim internetes honlapokon halálra ítélték a politikust. Wilders néhány hétre el is tűnt a nyilvánosság elől, de végső soron megúszta a dolgot. Nem úgy Theo Van Gogh filmrendező, aki kritikus szemléletű filmet készített az iszlámról, és emiatt egy mozlim szélsőséges meggyilkolta. Halálát követően valóságos bosszúhadjárat bontakozott ki Németalföldön, mozlim iskolák és mecsetek borultak lángba, ugrásszerűen megnőtt a bevándorlást ellenzők aránya. Bármennyire is szentségtörő gondolatnak tűnhet, Hollandiát ma súlyos politikai és etnikai ellentétek tartják béklyóban, és egyelőre nem látszik az alagút vége.
Ebből a fajta válsághelyzetből fakad az unióval kapcsolatos ellenérzések zöme is. A hollandok nemcsak a saját kormányuk, de a közösségi politika iránti kétségeiknek is hangot adtak tegnap, amikor tömeges távolmaradással, illetve nem szavazatokkal tüntettek. Ez a magatartás nemcsak azért figyelemre méltó, mert belpolitikai válságjelenségeket mutat, de egyidejűleg a népképviseleti rendszer hiányosságait is feltárja. Nem beszélve olyan kérdésekről, mint a politikai váltógazdaság, az euroatlantizmus és így tovább – a francia és a holland népszavazás után kontinensünkön ideje hozzáfogni az értékek átértékeléséhez.