Mosómese

Hol volt, hol nem volt, mert azért tudd meg, hogy az igazság se jár már szakadt gatyában, na, volt egyszer egy félig már kivágott kerek erdő, abban éldegélt a vedlett szőrű nyuszkó, aki bizony olyan árva volt, mint a fűrészgépkezelő gyűrűsujja, mert az egész családját lepuffantották az orvvadászok. Ez a szegény nyuszkó egy napon éppen a patakhoz igyekezett, amikor az ösvényen talált egy zöld hasú kétszáz forintost. Alig hitt a szemének. Óvatosan felvette, tapogatta, meg is nyalta, végül összehajtogatva a tapsifülébe rejtette, és folytatta az útját, de többször is megállt, a boldogságtól hanyatt dobta magát, közben pedig ezt mondogatta: gazdag vagyok!
De volt egy kis baj, gyerekek! A kakukk mindent látott a vén tölgy tetejéről, pedig annak a fának a fele tavaly leégett, ugyanis egy ravaszdi kiránduló csikket fricskázott az egyik odújába. A kakukk éppen a sárgarigó fészkét foglalta el, a szülőket már halálra csipkedte, és azon volt, hogy a félelemtől reszkető fiókákat piszkálja ki a földre, amikor észrevette a nyuszkót. Minek örül annyira ez az agyalágyult ugribugri? Több se kellett neki, fáról fára röppenve követte a nyuszkót, aki az Örökhó tisztáson összetalálkozott a pocokkal. Azért volt ilyen furcsa neve a tisztásnak, mert valaki egyszer lerakott ott háromezer mázsa döglött cementet, a papírzsákokat eláztatta az eső, a szétfolyt cement pedig mindent fehérre festett.
A buta nyuszkó nem tudta magában tartani a titkot, büszkélkedve megmutatta a pocoknak a kétszáz forintost. A pockot megszédítette a látvány. Már napok óta azon járt az esze, hogy mivel fogja télen táplálni a kicsinyeit, ugyanis az ürge oldalról megfúrta a föld alatti éléstárát, és elhordta az összes magot, így aztán olyat tett, mint még soha, fogta a nyuszkó pénzét és huss, elrohant vele. De ne szomorkodjatok, nem jutott messzire, mert a kakukknak se kellett több, lecsapott rá és elragadta tőle, a pocok pedig ijedtében nekirohant egy vasrúdnak, és menten szörnyethalt. A szeméttenger kellős közepén álló vasrúd egy táblát tartott, ezzel a felirattal: Szemétlerakás tilos! A tolvaj, a pocok jól megjárta, ugye örültök neki? Tudom, annak is tapsolnátok, ha a kakukknak is kihullana a tolla, amiért rosszban sántikált. No, akkor elárulom, hogy így is történt, mert a héja, aki éppen a szemétre készült leszállni, hogy műanyagzacskó-darabkákat gyűjtsön a fészkébe, már a levegőben rácsapott a kakukkra. Az éles csőrével feltépte a tolvaj nyakát, de a levegőben gazdátlanul szálldogáló kétszáz forintost sajnos nem tudta elkapni, ügyetlen volt még a lába, a minap vágta el egy éles konzervdoboz.
A pénz szépen lehullott a földre, éppen a róka orra elé. Hát, látnotok kellett volna a rókát! A szeme könnybe lábadt, azt hitte, csoda történt vele. Éppen aznap reggel járt a baromfiudvarban, és megegyezett a kakassal, hogy kétszáz forintért ad neki egy ősz taréjú, öreg tyúkot, mert aki még nem tudná, az az idő már elmúlt, amikor a ravasz róka éjszaka beosont az ólba csirkét rabolni. De ahol eshet egy csoda, ott mindjárt történhet egy másik, ezt jól jegyezzétek meg! Éppen nyúlt volna a róka a pénzért, amikor előugrott Rudi, a kóbor kutya. Jóravaló állatnak ismerték, nem bántott soha senkit, csak naphosszat vonított, a gazdáját átkozta, aki elverte a háztól. Most azonban rá se lehetett ismerni, egy szempillantás alatt miszlikre tépte a rókát, csak egy véres cafat maradt belőle.
Eszeveszetten elrohant a pénzzel, mintha az ördög kergette volna! Nem sok híja volt, hogy elérjen a fenyőfából ácsolt menedékházig, azaz csak a hűlt helyéig, mert a menedékházat már a felállítása másnapján lebontották és ellopták, amikor egyszer csak előrontott a szarvas, és úgy felöklelte szegény Rudit, hogy felszakadt gyomorral hetet pörgött a levegőben. Olyan szép öklelés volt, hogy odafent az ágon megtapsolták a mókusok. Hanem az a buta szarvas a kétszáz forintost nem találta meg, pedig alkonyatig kereste. Honnan is sejthette volna, hogy ott lapult a galagonyabokor alatt a mosómedve, aki felszedte a pénzt, hazacammogott vele, aztán amikor látta, hogy a vércsepptől a nyúlhájig mi minden tapadt rá, szépen kimosta a patakban. Zöldebb lett, mint új korában volt.
Talán még most is ott szárad az ágon kiteregetve, ha a szél meg nem fújta.