Meghaladta tegnap napközben történelmi záró szintjét a BUX, de nem tudott azon a szinten maradni, mivel a befektetők elkezdtek nyereséget realizálni. Az elemzők teljes eufóriával a meg nem szűnő optimizmusról regéltek a hét utolsó előtti napján, tették ezt azért, mert nemcsak a feltörekvő piacokon, hanem a nagy európai, ázsiai és amerikai tőzsdéken is úrrá lett a hossz.
Pesten a BUX 36 pontos emelkedéssel nyitott, amit egy kisebb beeséstől eltekintve jelentős erősödés követett. Az index végül a napi 18 709 pontos szintről 18 592 pontra korrigált vissza, ez 103 pontos javulásnak felelt meg. A forgalom ugyan 17,22 milliárd forintra csökkent, ami némi befektetői lazulást jelzett, de ezzel szemben viszont a BÉT-en forgó részvények között alig-alig lehetett csökkenő árú papírt találni. A 47 papírból csupán 7 részvény ára gyengült, 21 erősödött, 19 kurzusa nem változott. A blue chipek sorából egyedül a Mol árfolyama gyengült, az olajipari részvények 180 forinttal lettek olcsóbbak. Elemzők elmondták, hogy a Mol az elmúlt napokban megdöntötte történelmi csúcsát, így a piac érthetőn kivette belőle a megtermelt nyereséget. Javulóban volt viszont az MTelekom, a Richter és az OTP. A távközlési részvények 2,05 százalékkal, a bankiak 0,83 százalékkal, a gyógyszergyártóé 0,69 százalékkal értékelődtek fel.
A nap nyertese a kis forgalmú részvények közül került ki, a Phylaxia 5,88 százalékkal drágult. Az állatgyógyászati termékeket gyártó társaság annak hatására erősödött, hogy a portfolio.hu oldalon a cég vezérigazgatója, Tóth Péter a közeli tervekről beszélt. A Phylaxia vezetője azt nyilatkozta, hogy fontos stratégiai döntésre szánta el magát a cég: a három hazai gyártótelephely egyetlen központi egységgé történő összevonása révén az idei évben felmerülő egyszeri költségtétel után éves szinten 100-150 millió forintos megtakarítást érhet el a vállalat. Drágult még a Rába, az FHB, az Egis, valamint a BorsodChem ára.
Nagy volt az érdeklődés tegnap Londonban és Frankfurtban is. A tokiói Nikkei 225 index két hónapos csúcsára emelkedett a szerdán, tegnap viszont csupán 0,50 ponttal tudott erősödni. A tengerentúlon meglepetést okozott a Pfizer azon bejelentése, hogy 1,9 milliárd dolláros készpénzes vételi ajánlatot tett a Vicuron Pharmaceuticals 75,9 százaléknyi részvényére.
Csúcson az ATX is. Történetében először 3000 pont fölé került tegnap délután a bécsi tőzsde vezető részvényindexe, az ATX, amely mintegy harminc részvényt foglal magába. Az index már szerdán is rekordértéken zárt: több mint 17 pontos emelkedés után csaknem 2948 ponton – írta az MTI–Eco.
Ezt tegnap délutánra 53 ponttal, azaz mintegy 1,8 százalékos erősödéssel toldotta meg, elsősorban a BA-CA banki részvény több mint két és fél százalékos drágulásának köszönhetően, amely papír – miként szerdán is – a forgalomból a legnagyobb arányban részesedett. A többi banki részvény árfolyamára is jótékony hatással volt, például a Raiffeisen International árfolyama is 2 százalékkal emelkedett.
Optimista a Phylaxia
Nem szakadhatott meg a pesti tőzsdén a növekedési trend tegnap sem, mivel a befektetőket a nyugat-európai piacokról érkező kedvező hírek vásárlásokra késztették. A BUX 18 709 pontig emelkedett, majd a spekulánsok által generált napon belüli üzletek zárása miatt 18 592 pontra csúszott vissza. A magyar tőzsdei indikátor még így is 103 pontos növekedést mutatott. A nap nyertese a Phylaxia lett 5,88 százalékos javulásával. Erőteljes emelkedési hullám keletkezett a vezető európai parketteken is, ezek hatására az amerikai indexek is javulni tudtak. A japán Nikkei 225 index viszont csupán 0,50 pontot erősödött. A Pfizer által a Vicuron Pharmaceuticalsra tett 1,9 milliárd dolláros felvásárlási ajánlat tovább fokozta a befektetők optimizmusát.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!