Rendkívüli kongresszusok

Egy komoly elemző úgy vélekedhet mostanában, hogy Magyarországon tótágast állt a politika világa. Az ellenzék majd kicsattan az önbizalomtól, diadalmasan magabiztos nyilatkozatokat tesz, míg a legnagyobb kormánypárt magába roskadt, vert seregként legszívesebben elbujdokolna a nyilvánosság elől. A Fidesz mindenki számára nyitott családi eseménnyé, egyfajta juniálissá alakította a maga tisztújító kongresszusát, mintha a Szövetség vezetőinek legfőbb gondja a polgárok szórakoztatása lenne. A jóízű falatozások és baráti csevejek közepette – szinte mellékesen – megerősítették tisztségében a párt elnökét, választottak két új alelnököt, megtartották a kongresszusi beszédeket, megrendezték az elnöki kvízjátékot, amelynek végén kérdező és kérdezett egyaránt nyertesnek érezhette magát, így mindenki elégedetten, jó reményektől feszülő lélekkel távozott. Méreteiben és hangulatában merőben szokatlanul és újszerű pártrendezvény volt ez a kongresszus, a hazai gyakorlatban nem láttunk még hasonlót. A taktikai megfontolásokon túl jó oka van a Szövetségnek az áradó optimizmusra, hiszen az elmúlt bő egy esztendőben meglepő és nagyarányú győzelmeket arattak a különböző szintű választásokon, bár az egyetlen, ám annál fájóbb, december 5-i kudarc intő jel lehet, nem lefutott még a jövő tavaszi döntő megmérettetés.
Az MSZP rendkívüli kongresszusától mi sem állt távolabb, mint a jókedv, a nyitottság, a derűs bizakodás. Az államfőválasztáskor elszenvedett „fiaskót” nehezen tudja a párt tagsága megemészteni. Kedden, a parlamentben valóban fejtetőre állt a világ, mert józan ésszel nehezen felfogható, hogy a többség miként volt képes ezt a fontos választást elveszíteni. Persze a párt legfőbb döntéshozó szerve következetes maradt önmagához, hiszen jó előre bejelentették, hogy nem a személyes felelősöket fogják keresni, így aztán az okokat sem lehet megtalálni, meg a tanulságokat sem lehet levonni. Ha senki nem felelős semmiért, akkor nyugodtan vádaskodhat bárki, vagy éppen önkritikát is gyakorolhat, úgysem lesz következménye. Szegény Szili Katalin végképp nem tehet semmiről, állítólag mégis füttyögtek felszólalása közben, míg Gyurcsány Ferencet, aki gyengéd és óvatos önostorozásra is hajlandó volt, többször megtapsolták. A miniszterelnök megvallotta, ő látta előre a vereséget, de oly nagy volt a párton belül a Szili melletti lelkesedés, hogy nem mert szólni, de megígérte, ezentúl Szili Katalin valahányszor a bukás szélén áll, lesz ami lesz, ő bizony szólni fog. Különben is, a választási előkészítő bizottság elnökeként, ő fogja meghatározni ezután, hogy a párt tagjai és vezetői kiért, miért lelkesedjenek, az egyéni és testületi kilengéseknek ezennel vége. Gyurcsánynak tehát megint jól jött az MSZP kudarca, a kormány után a párt vezető pozícióját is magához ragadta, hiszen, mint a jövő évi parlamenti választást előkészítő bizottság elnöke, a pártelnök Hiller Istvánnak is a felettese lett. Hiller István is beismerte hibáját, mint mondta: hittel helyettesítette a racionalitást, mert az utolsó pillanatig remélte, hogy az SZDSZ megváltoztatja az álláspontját. Ez igazán bocsánatos bűn, úgyhogy a küldöttek elsöprő többsége továbbra is bizalmat szavazott neki. Gyurcsány irányítása mellett majd több gondot fordíthat a hitére meg a racionalitásra. A szabad demokratákkal roppant tapintatosan bánt a kongresszus, a hangadók nem őket okolták a történtekért, akkor már inkább a Fideszben keresték a hibát.
A koalíció fennmarad, a 100 lépésnek nevezett népnyúzás folytatódik, s ahogy a párton belüli ballépéseknek, úgy az ország romlásának sincs felelőse.