Taposókúra

A természet megtette a legnagyobb szívességet a Balatonnak: a tó vízállása emberi beavatkozás nélkül is megfelelő. A turisták még nem érkeztek meg, az előszezonban üresen állnak a szállodák. Igaz, fürdésen kívül egyelőre nincs mit tenni, legfeljebb enni-inni lehet az éttermekben. Pezsgést csak a meglehetősen drága, négycsillagos szállodákban tapasztaltunk – úgy tűnik, a wellnessre vevő a magyar.

Június első hétvégéjén, harmincfokos melegben kézenfekvő ötlet elmenekülni a fővárosból valami nagy (és tiszta) víz mellé. Az M7-esen kiderül, hogy sokan gondolták így, és az erős forgalomban kifejezetten zavarjuk a többi személygépkocsit a megengedettnél valamivel nagyobb, százharmincöt kilométer per órás utazási sebességünkkel. Félúton eszembe jut a matrica, megállok egy kútnál beszerezni. A kiadás gyorsan megtérül, az egyik siófoki leágazásnál sárga tárcsás ember állít meg ellenőrzésre. „Kötelességem figyelmeztetni, hogy ki kellett volna ragasztania a matricát” – mondja, de gyorsan hozzáteszi, hogy tökéletesen megért, ő is utálja pár nap múlva lekaparni a lekaparhatatlant.
Az ezüst- és aranyparton teljes a pangás, a „Zimmer frei” felirattal ellátott magánházak előtt alig látni parkoló autót, és köztük nagyítóval sem találni külföldi rendszámút. Siófok központjához közeledve egyre több éttermen és panzión olvasható az eladó tábla – az utóbbi években nem mehet túl jól az üzlet errefelé. Több tóparti szállodába betérünk szállás iránt érdeklődve, mindenütt bőven van hely. A látottak némileg ellentmondanak annak a hírnek, hogy az idén a tavalyinál több foglalás érkezett a balatoni szállásadókhoz, de az is igaz, hogy még nem vagyunk az utóbbi években alig két hónaposra szűkült főszezonban. Háromcsillagosban, reggelivel és idegenforgalmi illetékkel, tizennégyezerért adnak ki kétágyas szobát. Az egyik recepción a rendkívül kedves hölgy a fiát is előrángatja annak bizonyítékául, hogy már lehet fürödni a tóban, de tapasztalatunk szerint egyelőre kevesen merészkednek a vízbe. Akik fürdőruhára vetkőztek – nincsenek sokan –, inkább a napfürdőzést választották.
A szállodákat járva beugrik egy tévéhíradós kép: Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly nyáron felavatta a Balaton legújabb szállodáját. A hathektáros, ősfás liget közepén felépített szállodakomplexum parkolója majdnem tele van, a recepciós hosszan keresi a szobát, és euróban adja meg az árat. Két személyre egy éjszaka száztizennégy euró a kádas, kilencvenhét a zuhanyozós szobában. Megszédít az összeg, de aztán meggyőzöm magam, hogy megérdemlek egynapos kényeztetést, és kifizetem az olcsóbbikat. A pitiánerség most sem maradhat el, a huszonnégyezer forintos szobadíjhoz számláznak nyolcszázat parkolódíj gyanánt. Ügyes fogás, mert nem hinném, hogy a négycsillagos, borsos árú szállodába vonattal jönne a vendégek többsége.
Túlteszem magam a kezdeti bosszúságon, a szoba tényleg szép, csak kicsi, a fürdőszobából is tudnék telefonálni, és öt csatornán is nézhetek filmet napi további háromezer-ötszáz forintért. Igaz, a Duna Televíziót és az M 2-t kifelejtették a kínálatból, de hát az üzlet fontosabb a köz szolgálatánál.
A csaknem négymilliárd forintos beruházásból megépített wellness- és konferenciaszálló különben a Széchenyi-tervből is kapott jókora összeget (az állami és regionális támogatás értéke majd kilencszázmillió volt), de ezt az új kurzusban nem ildomos hangoztatni, ezért a bejárat előtt csak egy diszkrét tábla jelzi: „Ez a létesítmény kormányzati és regionális támogatásokkal valósult meg, 2001–2004.”
A wellnessrészleg tényleg fantasztikus (és a szállóvendégek számára ingyenes a masszázs kivételével), az illatkamra óriási találmány, a sószoba jót tesz az allergiának, a hangzatos nevű Kneipp-taposó jéghideg vízben való kavicson járást jelent. A csendszoba falából kiálló két drót (szerencsére szigetelték) jelzi, hogy azért Magyarországon vagyunk. A kinti és benti medencékben elég nagy a forgalom, és mindenki magyarul beszél. A park homokos tóparti strandban végződik, de a víznek erős hínárszaga van, ezért némi lábáztatás után maradunk a medencéknél. Napozás közben profitokról és meetingekről hallani, két fiatalember pedig arról elmélkedik a járulékos cicababák társaságában, hogy az esti svédasztalos vacsoránál kötelező-e a nyakkendő, vagy mehetnek „smart casual”-ban is. A fitneszteremben menedzserfeleségek és jól szituált nyugdíjasok küzdenek a narancsbőr ellen, a kinti büfében pedig ötszázötven forintot kérnek a háromdecinyi, soproni töltésű holland sör dobozáért. A pincér láthatóan most ismerkedik a vendéglátás alapfogásaival, ami szegénységi bizonyítvány egy négycsillagos helyen, de szezon végére várhatóan felnő a feladathoz.
Késő délután elindulunk a partra. A nagy üdítőitalról elnevezett beachen már csak szerelmespárok andalognak. Hétszáz lenne a belépő (a gyerekjegy a felébe kerül), és négy óra után kedvezményt adnak. A tó vize húszfokos, jelzik egy táblán, a víz tiszta, de ugyanez nem mondható el a partról, amely leginkább építőtelephez hasonlít. Június eleje van, de még csak most rakják le a járólapokat a parton, odébb bódét ácsolnak, és a nagyszínpadra a nyár első hétvégéjére semmilyen programot nem szerveztek. Olyan a hangulat, amilyet a nagy nemzetközi üdülőhelyeken március végén, április elején tapasztalni. A sétálóutcában is nagy a pangás, egy fagylaltosnak hosszú percekbe telik, amíg kiszámolja tizenhét gombóc árát. Egyet százhúsz forintért adnak, kétezer-negyven lesz a tizenhét, mondja mobiltelefonos kalkulátora segítségével a vendég, kifejezve reményét, hogy augusztusra már menni fog ez is a fiatal eladónak. Az ételárak különben nem riasztóak, háromezer-ötszáz forintból két felnőtt megvacsorázhat. Szórakozni indulnánk, de hamar kiderül, hogy nincs hova. Siófokon június elején, szombat este inni lehet meg inni – van ugyan egy diszkó, de ott éjfél előtt még alig lézeng valaki.
Vasárnap reggelre elromlik az idő, délelőtt a butikok és a vendéglátóhelyek többsége ki sem nyit. Rossz érzés megint megtapasztalni a sajnos több évtizedes igazságot: ha nem süt a nap, a Balatonnál nincs mit csinálni. A hivatalos tájékoztatók szerint idén bőséges programok, több mint ezer rendezvény van a Balaton körül, de ezekből egyet sem sikerült kifognunk Siófok környékén. Hazautazás előtt néhány helyen érdeklődünk a több éve beharangozott, de csak május óta forgalmazott Balaton-kártyáról, ám a boltosok, vendéglősök jelentős része még nem látott ilyet – úgy tűnik, ezt az egyszerű, a világ számos helyén jól működő rendszert is sikerült egy huszáros mozdulattal megbonyolítani.