Terepjáróval Szilágysomlyóról Érmihályfalvára

A román illetékesek rohammunkával, egy-két nap alatt befoltozták a magyarlakta Szilágysomlyóról Érmihályfalvára vezető aszfaltút hatalmas kátyúit, terepjáró nélkül azonban még így sem könnyű megtenni a különben nem túl nagy utat. Az aszfaltozók serénykedésének oka nem más volt, mint hogy Mádl Ferenc járt a minap kíséretével a térségben, hivatalban lévő államfőként így véve búcsút a határon túl élő magyaroktól. Volt is öröm Szatmárban és a „hepehupás, vén Szilágyban”, hiszen mint a partiumiak mesélik, errefelé eddig sem király, sem elnök nem járt még, most viszont végre egy „igaz magyar ember” jött bepótolni a történelem mulasztásait.

György Zsombor
2005. 06. 20. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Partium, vagyis magyar szóval „Részek”. Ma már alig hallani e kifejezést, igaz, a térség, Erdélyország, melynek határszéléhez Ady Endre is sorolta e területet, maga is nehéz időket élt meg a régmúltban éppúgy, mint azon a bizonyos tavaly decemberi napon. Utóbbi bár nem követelt véráldozatokat, az itt élők szívében máig sajog az a seb, melyet magyar vágott magyaron. S mégis: ez a látogatás most arról szólt, miként fedezhetjük újra fel egymást, keríthetünk sort a régiók minél szorosabb összekötésére, s a határok majdani eltűnésével hogyan kapcsolhatjuk végre vissza ezt az évtizedeken át tudatosan megnyomorított térséget Európa vérkeringésébe.
Múlt pénteken Debrecenben, a Régiók egykor és ma című konferencián főként a határokon is átívelő regionális együttműködésnek az elméleti lehetőségeiről esett szó, néhány órával később azonban a szatmári és a szilágysági térségben már a gyakorlati megvalósítás került napirendre. Itt, Ady „hepehupás, vén” hazájában látszik csak igazán, hogy a háborúk lezárulta, az Európai Unió létrejötte, bővülése, a hidegháború befejezése sok feszültséget enyhített ugyan, de mindenre nem jelentett megoldást. Román sört csapolnak Szatmárnémeti magyar kocsmájában, s bár régen elmúlt éjfél, a sokadik kör után sem fogy ki senki a történetekből. Partiumiak és székelyek egyaránt ülnek az asztalnál, s keseregni ma este egyiküknek sincs kedve. Bevallom, némi biztatásra végül aztán mégiscsak rátérnek, milyen kívánatos is volna az a bizonyos sokat emlegetett autonómia, ami a december 5-i népszavazás sokkja után talán az egyetlen dolog, amely ha politikáról esik szó, még lelkesíti ezeket a srácokat. Azt mondják, elegük van abból, hogy a munkájuk után befizetett adóból szinte semmit sem forgatnak vissza számukra, anyanyelvüket gyakran nem használhatják szabadon, s bár Bukarest tudja, milyen fontos az itt élőknek a vallás, sem a református, sem a katolikus egyház nem kapja meg a kellő támogatást, holott a román templomok egymás után nőnek ki a földből.
Már pirkad Szatmárnémetiben, de a belváros még mindig fiataloktól hangos, mivel épp előző nap ballagtak az érettségizők. Pihenni még sincs időnk, a delegáció már korán útnak indul Zilahba, hiszen a város sűrű programmal várja a vendégeket. Szilágyság – arccal Európa felé a címe annak az értekezletnek, amely a múlt és a jelen képletes összekapcsolásával próbál biztató irányelveket megfogalmazni a jövő számára. A zilahi nagytemplomban tartott püspöki áhítatát követően Tőkés László a magyarság egységben maradására biztat, Mádl Ferenc pedig előadásában arra szólít, hogy ez az egykori határvidék ne elválassza, hanem összekösse az embereket, a kultúrákat és persze a gazdaságot. Az államfő örömmel nyugtázza, hogy a nehézségek ellenére azért optimisták lehetünk, hiszen „az itt élők nem szülőföldjük hányattatott sorsára hivatkoznak, nem arról beszélnek, hogy a régió újbóli megismertetését mi minden akadályozza, hanem okosan és bátran az akadályok elhárítására törekszenek”.
Szilágysomlyón aztán igazi búcsúhangulat várja a delegációt. Érthető az öröm, hiszen a városka a Magyar Ház új szárnyának az alapkőletételére készül, s már csak az államfő kézjegye hiányzik az acélhengerben elhelyezendő iratról. A több évtizedes nyugati „száműzetésből” hazatért Baumöhl Géza itt született Szilágysomlyón, s bár a közösségi ház az ő ötmillió forintos adománya révén épülhet meg, az idős férfi mégis szívesebben húzódik szerényen a háttérbe. Szinte úgy kell előrángatni, hogy aztán földijeitől megkaphassa a jól kiérdemelt tapsot.
Érmihályfalván aztán néptáncosok és tíz környező, főként magyarlakta település polgármestere fogadja az államfőt. Ekkora konvoj még sosem járt e rendkívül rossz utakon, ám az első megilletődöttség után a hivatalos program hamar baráti beszélgetésbe vált. Miközben az asszonyok pálinkát kínálnak, a polgármesterek a távolról sem ilyen ünnepélyes hétköznapokról mesélnek – ám panasz egyikük száját sem hagyja el. Bizakodnak, szövik a közös boldogulás terveit, s örülnek, hogy azért sokan vagyunk még ideát, akik nem feledkeztünk meg róluk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.