Bajban van-e a politikai elit napjainkban? – tehető fel a kérdés Csizmadia Ervin hozzászólásából kiragadva. S hozzátoldhatjuk némiképpen önkényesen: gondban vannak-e maguk a politológusok, amikor napjaink történéseit elemzik, hiszen olyan tarka folyamatoknak lehetünk tanúi, amelyeket elemző legyen a talpán, aki prognosztizált volna egy-két éve vagy akár pár hónapja. Stumpf István, a beszélgetőpartner emlékeztetett rá: a köztársasági elnöki pozíció a rendszerváltás óta mindig politikai paktumok fogságában volt, ennek szakadt vége Sólyom László alkotmányjogász akadémikus mostani államfővé választásakor. Magyarán: eddig mindig két nagy párt alkujának kérdése volt, hogy ki tölti be az egyik legfontosabb közjogi méltóság posztját – egészen mostanáig. Természetesen nem magánbeszélgetés volt az említett szóváltás, hanem a Mindentudás Egyeteme legújabb fejezete a Magyar Tudományos Akadémián, amelyet akár évadzáró eseményként is aposztrofálhatunk. Csizmadia Ervin és Stumpf István tizenöt év alkotmányosságáról cserélt gondolatokat a plénum előtt, de a kerekasztal-beszélgetésnek akár a rendszerváltás másfél évtizede is lehetett volna a címe. Napjaink rendszerváltó folyamatai ugyanis nem várt fordulatokat vesznek újabban, s bízvást állítható: nem lezárt eseménysorról van szó. Ehhez a benyomáshoz újabb impulzusokat kaphatott a hallgatóság az Akadémia históriai falai közt, mivel – mint Csizmadia utalt rá – a magyar társadalom már egyáltalán nem ugyanaz a közeg, mint tizenöt esztendeje volt. Leszűrhető a tanulság: olyan folytatásos regényt élünk a mában, amelynek írói és szereplői egyaránt mi vagyunk, s a végeredmény történelmileg szokatlan módon nem külső hatalmaktól függ.
Csizmadia Ervin és Stumpf István beszélgetése után azt is megkérdezhetjük: biztos, hogy ilyen államot akartunk? S ha a válasz óvatos igen, nem kell-e továbbvinnünk a gondolatsort: vajon nem szükséges-e a kereteket némiképp újragondolnunk? Csizmadia Ervin mindenesetre emlékeztetett rá: a volt államszocialista országok közül csak Magyarországon nincs új alkotmány. Azt is fölemlítette, ami szinte napi közbeszéd tárgya, ám sokszor mégis szemérmesen hallgatunk róla: a rendszerváltás óta eltelt időszak a nagyvárosi demokráciáról szólt döntően, s jó ha tudjuk, a növekvő társadalmi elégedetlenség előbb-utóbb az intézményi változásokat is kiköveteli magának a történelem tanúsága szerint. Stumpf István ezt sommásan úgy fogalmazta meg, hogy generáljavításra van szükség az iszapbirkózás helyett, hiszen látni kell, az állam szerepét újra kell definiálni. További szembeszökő változtatásokra az Európai Unióval kapcsolatban is szükség van – állapította meg a Századvég Politikai Iskola Alapítvány elnöke, hiszen mint mondta, az EU mechanizmusa koránt sincs kialakítva. S hogy mi lehet ebben a változtatásban a szerepünk? Csizmadia megállapítása akár továbbgondolásra is érdemes lehet: feltűnően kerüljük itthon a nemzeti érdek fogalmát. A beszélgetőpartnerek egyetértettek abban, hogy egyfajta új államalapításra is szükség van tizenöt év elteltével, amelynek alapfeltétele a mentális változás kell hogy legyen. Stumpf még egy fontos adalékot is hozzátett az előbbiekhez. Az információs társadalom nem csupán pénzlehívási technika, hanem sokkal több.
Le kell számolni tehát egy illúzióval, amit a Mindentudás Egyeteme évadzáró estje is megerősített: tévedés volt a nyugati integrációhoz fűződő Kádár-rendszer alatti illúziófolyam. A politikai elitnek pedig be kell látnia: a stratégiai típusú gondolkodás váltsa fel a rövid távú érdekharcot. Másképpen fogalmazva: olyan a helyzet, amikor mindenki érzi, hogy így nem fog menni tovább. Stumpf István bonmot-jával leírva: a politika fontosabb annál, hogy csak politikusokra lehessen bízni.
Az Antall Józsefnek tulajdonított híres mondás szerint: „tetszettek volna forradalmat csinálni.” De valóban nem forradalomként lehet-e minősítenünk azt, amikor milliónyi emberben fogalmazódik meg egyszerre a gyökeres változások kényszere? Stumpf István ezt a társadalmi közérzést úgy öntötte szavakba: ha nem tud változtatni a politikai rendszer saját magán, maga a politikai rendszer lesz az össztársadalmi probléma. A társadalmi dinamika hiánya ugyanis csak tünékeny látszat, nem tartható, hogy sok a vesztese a tizenöt éve elkezdődött rendszerváltó folyamatoknak, s a csatlakozás óta eltelt több mint egy év megmutatta: az EU-integráció vesztesei ugyanazok, akik a rendszerváltozás kárvallottjai is voltak.
A színházi axióma úgy szól: a ki nem mondott poén a legjobb poén. Ennek a tapasztalatnak a két politológus is eleget tett, amikor – bár nem említették föl név szerint a Nemzeti fejlesztési terv hiányát – mégis mintha minden második mondatukkal ezt a problematikát járták volna körül. Ugyanígy egyetlen politikus neve sem hangzott el, mégis pontosan tudta mindenki, kiről, illetve kikről van szó, amikor Stumpf István úgy szólt, az emberek az „einstandolást” nehezen dolgozzák föl. Szerinte a magyar társadalom soha nem fogadta el, hogy tizenöt éve ugyanaz a kör gazdagszik, miközben úgy érezhetik, a személyes erőfeszítéseknek, munkának csekély értelme van. S ez az egész rendszerváltozás folyamatát megkérdőjelezheti. Csizmadia Ervin szavai szintén figyelmeztetők lehetnek. A megdöbbentő adatok szerint a végzett egyetemisták tizenöt százaléka a munkanélküliek táborát gyarapítja. Egyes felmérések azt mutatják: rosszabbul élünk, mint a nyolcvanas években, holott az akkori közvélemény-kutatások rendre más, optimista reményekről tanúskodtak. Az emberek nagy többsége a nyugati életszínvonalat jelölte meg a rendszerváltás legfőbb céljaként. Stumpf István mindezzel kapcsolatban egy másik sulykolt tévhitről is lerántotta a leplet. Fukuyama, korunk egyik legnagyobb hatású gondolkodója ugyanis kimutatta: ma az állam nem elhal, éppen ellenkezőleg, feladatai kiszélesednek.
Hogy ennek mindenki tudatára ébredjen, talán hozzájárulhatnak az olyan beszélgetések is, mint amely az Akadémián zajlott. A résztvevők szerint ugyanis a politológia korántsem csupán pártokkal foglalkozik, hanem mindennapi életünk alakítóival. Így az sem írható a véletlen számlájára, hogy a politológiát a rendszerváltás előtt – Stumpf István szavai szerint – csak bújtatva lehetett tanítani. Csizmadia Ervin megközelítése: a politológia nem valamifajta éteri tudományág, ám ez a rendszerváltás tizenöt esztendeje alatt nem domborodott ki eléggé. Új helyzet állt elő: a magyar társadalom már nem ugyanaz, mint volt 1990-ben. A tanulási folyamat újabb fázisába ért, de az EU-csatlakozással a társadalmi nyomás újból megerősödött. Stumpf István hangsúlyozta: az új köztársasági elnöknek ezért is lesz nagyobb a mozgástere.
Fordul a világ. Mintha más politikai pennával írnának az új köztársasági elnök megválasztása óta. Így más dimenziót kaphatnak Bence György filozófus szavai is, aki a Mindentudás Egyetemének egy múltkori előadásán azt mondta: a forradalom, az államalapítás, az alkotmányozás nagy pillanataiban, amikor azt döntjük el, hogy milyen államot akarunk, a politikum időben is megelőzi a létrehozandó államhatalmi és politikai intézmények kialakulását. Hozzátette: megállapodott politikai viszonyok között is előfordulhat, hogy olyan kérdések kerülnek terítékre, amelyek újra fölvetik, hogy milyen államot akarunk.
