Utolsó előtt

K ö n y v e s h á z

„Az úszó palota első osztályán megyek. És mégis olyan nehéz leszek a bánattól, mint egy spongya, amely teleszívta magát. Pedig hogy örültem, amikor sok kínnal-bajjal »megcsináltam«, hogy elmehessek pár hónapra Amerikába. Most már nem örülök. A tűz égetett volna meg, amikor kíváncsi lettem rá, hogy mi van a földgömb túlsó oldalán.” Ezt írja Hunyady Sándor már az odaúton, 1940 tavaszán a New York felé tartó hajó fedélzetén, miután hosszú ideig tartó készülődés, tervezgetés, álmodozás után végre nekivág az Újvilágba vezető útnak. Nem először fogja el a honvágy, két évvel előbb, párizsi tartózkodása alatt is hasonló módon vall: „Csak két hete vagyok Párizsban, istenien érzem magam, és máris betege lettem a honvágynak.” Mintha állandóan ott munkált volna benne a két ellentétes indíttatás: az elvágyódás, hogy világot lásson, más tájakat, embereket ismerjen meg, és a haza, az otthon mindenekelőtt való szeretete. „Inkább odahaza a koldulás, a kórház, mint Kaliforniában egy úszómedencés villa a legszebb pálmafák között”, mert ahogyan fogalmaz: „Tudni akarok mindent, ami körülöttem van. Érezni akarom az árnyalatok selyemérintését. És ez csak odahaza lehet.” Természetes hát, hogy Honvágy lett a címe annak a kötetnek, amelyet az író unokaöccse, Alexander Brody állított össze.
Maga a könyv két részre tagolódik. Első része a családi hagyatékban fennmaradt tizenegy eddig ismeretlen levelet tartalmazza, melyet Hunyady Sándor 1938-ban és 1939-ben írt öccsének, az Amerikában élő Bródy Illésnek, illetve Alexander Brody ezekhez fűzött magyarázó jegyzeteit, amelyek az író akkori életét, környezetét, családi viszonyait mutatják be, továbbá hajdani fotókat a levelekben említett emberekről, akik a magyar művészeti, politikai élet neves szereplői voltak. A második rész az író levelekhez kapcsolódó-kapcsolható tárcáiból, novelláiból áll.
A harmincas évek vége: pusztulás felé sodródó ország, egyre szembetűnőbb jelek, amelyek a bekövetkező katasztrófát vetítik előre, másrészt igény a magyar függetlenség megőrzésére, pezsgő szellemi élet, mintha az utolsó előtti pillanatban a magyar kultúra, irodalom, színház vagy éppen a film még meg akarná mutatni valódi nagyságát. Ez az az idő, amikor úgy tűnik, a magyar irodalom ki tud lépni a világba, nemcsak Európában, de Amerikában is megjelennek íróink. Hunyady Sándor darabjait például játsszák Olaszországban, de közli novelláit az amerikai Esquire magazin, amelynél öccse, Illés dolgozik. S amelynek főszerkesztője, Arnold Gingrich – Hemingway barátja –, aki a lapja köré gyűjtötte a kor legjobb amerikai írógárdáját – Fitzgeraldtól Dos Passosig, Steinbecktől Truman Capote-ig –, kapacitálja Hunyadyt a kiutazásra, majd mikor kint van, a maradásra, hiába. Hunyady Sándor mintegy száznapos kinntartózkodás után hazajött, s rá másfél évvel, 1942-ben meghalt. Nem kellett megélnie az összeomlását.
Hunyady Sándor egyik legnagyobb formátumú alkotója ennek a kornak, ennek a világnak. Kötődései okán – nemesi származású anya, Hunyady Margit és zsidó apa, Bródy Sándor fiaként – át tudta élni és a levelek tanúsága szerint át is élte összes kínját, látta hibáit, ám soha nem szűnt meg szeretni azt. Ez a csöndes szeretet üt át a sorokon, legyen szó a Fészek Klub liftessé lett egykori pincéréről (Bajusz), a két gyereke közül csak az egyiknek jegyet vevő anya tettét elnéző kalauzról (A pesti kalauz), a hatvankilós bőröndöt cipelő székelyről (Szeretfalva–Szováta) vagy akár divatról, női körömről (A piros köröm). S ez a szeretet az, amely rokonítja a kor többi nagy írójával, Krúdyval, Móriczcal, Máraival. Azt mondjuk, Hunyady örökre eltűnt kor képviselője. Ez igaz. De hogy mitől volt ilyen az a kor? A benne élőktől, attól a szeretettől, amely mintha végleg elveszett volna innen.
A Honvágy szép és tartalmas könyv, csak remélni lehet, hogy ösztönzi az író reneszánszát.
(Hunyady Sándor: Honvágy. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest, 2005. Ára: 3480 forint)