Vegyes vágott

Na jó, könyvek
Az idén is meglesz a diadaljelentés: hány ezer könyvet nem tudnak megvenni az emberek. Az idén is egymást fogják taposni a bazilika előtt. Ezért döntöttem úgy, hogy új nagyregényem első részét karácsonykor jelentetem meg. Mindenesetre felhívnám néhány könyvre a figyelmet.
Gyurgyák János: Szerzők és szerkesztők kézikönyve. Osiris Kiadó. 507 p., Budapest, 2005.
Alapmű. Minden, amit tudni lehet és kell egy könyv kiadásáról a szerződéstől (Lilaköd Kiadó, 1111 Budapest, Zavaros tér 1.) a megjelenésig, benne van ebben a könyvben. Külön fölhívnám a figyelmet a szerződésre: megmutatja, hogy mennyi joggal rendelkezik a kiadó és mennyivel nem a szerző. Hajjaj, emberek! Még az is benne van: Miért írok? Magyar Nemzet, 1994. febr. 13. 7. p. A választ persze nem tudom.
Alberto Manguel: Az olvasás története. Park Könyvkiadó, 383 p., Budapest, 2005.
Jó, ha egy ilyen könyvet író ír meg. Elmondja, mikor kezdett olvasni az ember, milyen volt az olvasás a középkorban, hogyan égettek könyveket, és így tovább. A könyvlopás külön fejezet. XIV. Benedek pápa kiközösítésre ítélte a könyvek eltulajdonítóit. Egy reneszánsz tomusban olvasható ez az intés: Fölül látod gazdám nevét / Hogy el ne lopj, eszedbe vésd. / Ha mégis lennél tolvajom, / Gigádra vigyázz nagyon. / Vagy süsd lejjebb a tekinteted, / Bitó képét szemügyre vedd. / Jókor kapj észbe, cimborám, / Nehogy magasra juss e fán.
Ha belegondolok, hogy Amerikában Lopd el ezt a könyvet! címmel jelent meg egy mű. És minden átkom érje utol az én tolvajaimat! A fordítás Széky János érzékeny és pontos munkája. Végül nem állom meg, hogy egy egyiptomi írnokot ne idézzek: Légy írnok! Vésd ezt szívedbe, / hogy neved, mint az övék, tovább éljen! / A tekercs többet ér a faragott kőnél. Az ember meghal: holtteste por, / S a népe is eltűnt a földről. / Könyv által emlékezik rá / Az őt olvasó szóló szája.
Szerbhorváth György: Vajdasági lakoma. Az Új Symposion történetéről. 386 p., Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2005.
A hatvanas években nemcsak farmert csempésztünk át mi, szegediek Szabadkáról, hanem könyveket, eszméket is. És mindenekelőtt a Szimpót. A fináncok nagyobb buzgalommal kutattak utána, mint a korszak emblémájává lett ruharab után.
A „jumi”, a jugoszláviai magyar irodalom legtüskésebb, legmerészebb és talán kimondhatjuk, legbalibb hajtása nagyon nagy hatással volt rám. Elsősorban Gion Nándor, Domonkos István, Tolnai Ottó, Végel László, Podolszki József, később Balázs Attila írásait figyeltem. Hogy lehet egy irodalomnak ilyen hosszúkás neve?, gúnyolódott önmagukon Tolnai Ottó. Az agyonvert csipke, a Rovarház, a Testvérem, Joáb, a Kormányeltörésben, a Makró nemzedékem alapművei voltak. Bár sokan – lévén nem határ mentiek – nemigen tudhattak róluk. A gondolatrendőrség alapos munkát végzett. Mert ami nem jelenhetett meg itthon, megjelenhetett ott. Várady Tibor például McLuhant hozta el nekem Kanadából.
Szerbhorváth könyve újra felidézte bennem egy Rózsa Sándor nevű (nem tréfa) provokátor emlékét, akit hagytak külföldre szökni, míg Tolnai felfüggesztett börtönbüntetést kapott. Nem utoljára. A folyóirat avantgárd formájára különben a Tel Quel (Olyan amilyen) volt jelentős hatással. Az 1960-ban alakult lapban a hangadók Barthes, Derrida, Sollers és mások voltak. Marcuse, Mao, McLuhan – a Szimpóban ez volt az alaphang. De az egzisztencialisták, sőt a nouveau roman szerzői is helyet kaptak.
Nem kis ravaszság és nem kevés bátorság kellett e szellemi hajó kormányzásához a jugoszláviai valóság szirtjei, zátonyai között. Döbbenet, hogy nekem az első nemzedék írói jelentik a többet még ma is, és nem a másodiké, akik korosztályombéliek voltak! Azért lett három nemzedék is, mert Tito időnként lesújtott a horvátokra, s hogy ez ne tűnjön fel, minden más nemzetiségre is. Ilyenkor kirúgták a Szimpó főbb vezetőit. Hogy a szerbek miképp vélekedtek a magyarokról, azt egy szerb közmondás fejezi ki leghívebben: Fáj a farkam, hogy a magyaroknak nincs tengerük. Tolnai kimondta, hogy igenis van, mert a jugoszláviai magyar költő is magyar.
A huszadik század második felének egyik – ha nem a fő – avantgárd lapja volt a Szimpó, 42 száma jelent meg. Ex-Symposionként 1992-ben Veszprémben indult újra, ma is él.
Végezetül meg kell állapítanom, hogy sokkal több újságot, folyóiratot, lapok olvasok, mint könyvet. Könyvet úgy nyolcat párhuzamosan. Amilyen olvasó vagy, olyan író leszel. Hol írtam ezt? Csak nem az új regényben?
Feri
A múltkorjában volt egy felolvasóestem az Éghajlat könyves kávézóban, amely tiszta, szép, mértéktartó, ízléses. Nemcsak könyveket, kereszteket, olvasókat is kapni. Élete első irodalmi estjén vett részt webmesterem tíz hónapos fia, Feri. Kinéz másfél évesnek, és hiába keresek más szót rá: gyönyörű. Csak kétszer szólt bele az estbe. És szerencsére nem tud arról a fél tégláról, amely betörte a kirakatot, talán Wass Albert könyve miatt. Nem vagyok a mester rajongója, de a tégla másik felével megkínálnám a vandált.
Gyereknap
Hát persze, hogy a Margitszigeten. A vattacukorárus már teljesen Európa-szabatos. Cotton candy, ez a felirata. Hát bizony akad egy pár koton a menetrendszerűen elmaradt tavasz helyett a nyári bokrok tövében.
Kukázók
Felébredek. Belém villan, hogy nincs meg a Ferrari-toll egy autót utánzó tokban. Még A. vette nekem Rómában, amikor… Mióta a nevemet leszedték a kapuról, és nem tettem vissza, babonásabb vagyok, mint valaha.
Gyere le, mondom A.-nak. Valószínűleg a papírkosárba eshetett, és levittem a vázlatokkal a kukába. Kesztyűt húzok, azt, amit Amerikában tukmáltak rám. Kiszedek néhány zacskót, megbillentem a szemetest. Eljutottunk a papírokig.
Ott van, mondja A.
És tényleg. Örülök. Fölöslegesen.
Hóesés
Nézem a kertet, melyet Marika néni gondoz. Teljesen ellepték a nyárpelyhek. Hó májusban. Nem sokáig tart, akár az emberi kapcsolatok.
Tudom, hogy nektek csak egy mese, de nekem rizses csésze.
Józsika és Mihály
Józsika, az áldozat (tényleg az) kilencvenöt kiló. Mihály, a támadó vasággyal hatvan. Mindketten romák. Még akkor is, ha az áldozat joggal fölhorgadt édesapja azt mondja a tévében:
Ez nem lehet roma! Nézzétek a járását!
Mivel mást nem mutatnak a tévében, nézzük.
Mióta az eszemet tudom, cigányokkal, cigányok között éltem. (A roma megszólításért talán meg is vertek volna. Más idők voltak azok.) Bármennyire is figyeltem, nem emlékszem, hogy külön járásuk lett volna nekik. Lehet, hogy azóta kifejlődött?
Francia nem
Olvasom a francia, angol, német lapokat, és egyre kevésbé értem a franciákat. Az persze nem véletlen, hogy a franciában élő sale étranger (piszkos idegen) kifejezés az angol bloody foreignerhez képest (hülye idegen) kegyetlenül lenéző és utálkozó.
Azt hiszem, Hollandiának is elfogyott a türelme, befogadóképessége, engedékenysége, toleranciája. Ez a két nem az alapító atyák közül az európai alkotmányra (+ jövőre a britek no-ja) megrendítette Európát. Azt jelenti: nem leszünk a harmadik pólus Amerika és Ázsia mellett. Azt jelenti: nincs szükség ránk, Európa hátsó udvarbeli, cselédlépcsős lakóira, csak a piacaink kellenek. Hát Törökország nem kéne?! Még három nem, és vége egy álomnak.
Lyukas, korhadt múzeumhajón élünk. A hídon agyonfizetett tisztek ismeretlen tolvajnyelven gagyognak pityókásan. És közben süllyedünk. Lassan, de biztosan. Van, aki örül ennek.
Kajla (2.)
Őt se fogadta örömmel a Nyugat, közelebbről Anglia. Pedig a kutya EU-s útlevele, oltásokkal együtt, rendben volt. Kevés levegőt kapott, kicsit felfúvódott a hosszú út alatt. Az angol határőrök ennél kevesebbért is visszafordítanak ilyesféle, másodrendű európaiakat. Mit akarnak ezek? Miért jönnek ide? És miért hoznak kutyát is? Gyanús ez, my friends, nagyon gyanús.
Nagy meccs, kis közönség
Két hét kellett, hogy magamhoz térjek a ’Pool null–háromról elért győzelmétől a Milan ellen. Az átmenet nyilvánvaló: senki nem jár magyar meccsre, csak aki hirigelni akar. De kell a közös élmény, az együttlét melege. És itt jönnek a nagy képernyős vagy kivetítős kocsmák, mint például a Club Söröző Melegkonyha Vendéglátó Egység (nem vicc!). Jó hely az együttlétre. Helyey szurkoló úrral, Józsi webmesterrel és a haverokkal (mind ’Pool-szurkoló) iszonyatos üvöltéssel ugrottunk talpra. Mint valamikor réges-régen a focipályán.
Hazanéző
Székhelyi József színigazgató két hibát is elkövetett Szegeden. Először: ízléstelen módon kiforgatta a Himnusz szavait Orbán Viktor megalázására. A második: elment a Közéleti Kávéház összejövetelére. A hallgatóság több alkalommal is megszakította a magát mentegető direktort, akit lapunk egykori munkatársa, Halász Miklós kérdezett.
Amikor Székhelyi föltette a kérdést, hogy:
Önök szerint helyes az, hogy mindennap gyalázkodó leveleket kapok, és halállal fenyegetnek engem és a családomat?
Mire egy öregúr bólogatott, hogy igen.
Akkor én nem akarok önnel egy teremben maradni, mondta Székhelyi, és távozott.
De nem az igazgatói székből. Széke helyén van, azt hiszi.
A Todomány sorozatból
Az egész tudományos világot megrázta a hír, hogy a december 26-i pusztító cunami után egy félig megégett, azonosítatlan repülő tárgyat (magyarul ufót) is megtaláltak Thaiföld egy elhagyott kis szigetén. A jármű 3 méter átmérőjű.
Dr. Szalonna Pillangó professzor, a kérdés szakértője szerint két halott ufót találtak a pilótafülkében és egy meztelen földi nőt, akit elraboltak, és nyilván kísérleti nyúlként kezeltek a földön és észen kívüliek.
A nőt azonosították: tavaly október 31-én tűnt el a Pakóca megyei Alkörmösről. Jelenleg egy kórházban vizsgálják. Viszonylag elfogadható egészségi állapotban van, mondta dr. Szalonna. A thai kormány nem akar tudni semmiről. A megtalált ufók az úgynevezett „szürke típushoz” tartózók, túl nagy fejjel, hosszú végtagokkal és két köldökkel. A Shá Dzi partját azért fésülték át ilyen későn, mert alig hihették, hogy élőt találnak. Szinte biztos, hogy a légi jármű a víz alatt haladt a szökőár kipattanásakor, ezért került a repülő csészealj a homok alá. Ismeretlen fémekből készült, amelyek háromszor erősebbek a titániumnál. Amikor a nőt megtaláltak, azt nyöszörögte:
Vedd le a szürke kis kezedet rólam!
Sugárágyút, élelmiszer-szintetizátort és egy sajtburgert találtak a csészealj fedélzetén.
Szinte biztos, hogy a thai kormány mindent le fog tagadni, állítja dr. Szalonna.