A lakosságnak kell fizetnie az m3-asért?

Noha az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) múlt héten nyilvántartásba vette a köztelevízió m3-as Demokrácia csatornáját, továbbra is kétséges, megkezdheti-e a sugárzást a parlamenti adó. Mivel a köztelevízió csak egy földfelszíni sugárzású csatornával rendelkezik, az m3-as kábelszolgáltatókon keresztül lenne elérhető – ha egyáltalán a törvény erre módot ad.

Bodacz Balázs
2005. 07. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A médiatörvény rendelkezései szerint a kábelszolgáltatók kötelesek minden közszolgálati adó műsorát alapcsomagjukban ingyenesen továbbítani. Amennyiben az m3-as elkezdi adását, úgy ezt a csatornát is fel kell venni az alapcsomagba. Kéry Ferenc, a Magyar Telekommunikációs Szövetség elnöke lapunk kérdésére elmondta: a műsorelosztás analóg szűrőkön keresztül történik, amik az előfizető által kötött szerződésben foglalt programcsomagot engedik be a háztartásba. Ahhoz, hogy az m3-as az alapcsomag részeként fogható legyen, a szűrőrendszert le kell cserélni. Ez – mivel Magyarországon mintegy kétmillió háztartás van bekötve a kábelhálózatba – milliárdos tétel. Senki nem mondta eddig, hogy átvállalja a költségeket, úgy néz ki tehát, hogy megint a lakosság fizet – fejtette ki Kéry. Mint mondta, a digitális átállás előtt néhány évvel több milliárd forintot költenének el műszaki okokból egyetlen csatorna miatt, aztán az egész technológiát „úgyis ki kell dobni a kukába”. – Szerettünk volna egyeztetni az ORTT-vel, de erre nem kaptunk lehetőséget – mondta Kéry Ferenc, aki szerint a jelenlegi helyzet súlyos piaci és versenyjogi aggályokat is felvet.
Kovács György ORTT-elnök szerint a médiatörvény – noha nem is engedi – nem tiltja egyértelműen, hogy a köztévé új csatornát indítson. A piaci viszonyokba történő beavatkozással kapcsolatban Kovács úgy reagált: a kábelszolgáltatóknak nincs más dolguk, mint hogy betartsák a törvényt. Elismerte ugyanakkor, hogy az ORTT valóban nem tárgyalt a kábelszolgáltatókkal. Megjegyzésünkre, hogy a közérdek és a közszolgálatiság jegyében nem tervezi-e az ORTT a többmilliárdos költségek átvállalását a lakosságtól, Kovács György elmondta: egyelőre nincs szó ilyesmiről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.