Az értéktelen mérték

Évek óta nézem a közszolgálati televíziót, és még mindig csodálkozom, hogy tévés kollégáim, magukat kiválónak és függetlennek jegyzett szakemberek hová tudnak süllyedni. Mert hogy egy magáncsatornán az önimádó médiaigazgató, rossz modorával, önuralmát feledve gorombáskodik mindenkivel – kivéve a tegeződős haverokat, találgassák, melyik oldalról –, az legkevésbé sem tekinthető követendő példának. Nem függetlenség ez, hanem a helyzettel visszaélő közszereplő ámokfutása. Erre a válasz, hogy hja, kérem, egy magántévén szabad. Megjegyzem, mért adna felmentést a csatorna tulajdonosi szerkezete az emberek nyílt manipulálásra: „Ne menjetek szavazni, a politikusok csaló, rabló gazemberek, egyik sem különb a másiknál. A parlament cirkusz, benne mindenki hazudik, és igazából szét kellene kergetni az Országgyűlést, semmi haszna nincs” – sugallja nap mint nap. Nagy a gyanúm, hogy a TV2 Mokkáját nem a véletlen szülte.
A közszolgálatnak elvileg mentesnek kellene lennie ilyesfajta elfogultságtól. Ehhez képest az Orbán-kormány idején nyújtott szégyenletes médiateljesítmény ismétlődik meg, fordított formában. Míg Orbán kormányzása idején a televízió politikai műsoraiban a riporterek kárörvendve, mondhatni a habzó mosópor intenzitásával támadták és égették a kormányt, most az ellenkezőjét játsszák el. Halált megvető bátorsággal és agresszióval védik Gyurcsány kormányát, tegyen vagy mondjon az bármely egetverő hülyeséget, lépjen százat előre vagy hátra. Mindezt az ellenzék ellenében, mintha ők lennének helyzetben, és tőlük kellene folyamatosan védeni a kormányt. Nemhogy Európában, de pápua földön, ahol sokszor végezték fazékban az okvetetlenkedők nem viselkedik úgy az értelmiség vagy a magukat mértékadó értelmiségieknek csúfolt csoportok, mint nálunk.
Nem kell szociológiai mélység, politológiai magasság, de még pszichiátriai szakvizsga sem ahhoz, hogy érzékeljük, az elmúlt tizenöt évben értelmiségünk elégtelenre vizsgázott. Árulás? Írástudók árulása? Ne menjünk bele elvi alapokat feszegető elemzésekbe. Más az ideológia, és mások a mindennapok. Értelmiségünk, ezen belül médiaértelmiségünk amellett, hogy végzetesen kettészakadt, valóban elkövetett némi árulást, sőt eszméik kiárusítását. Kiket tart a civil mértékadó értelmiséginek? Azt, aki megjelenik a televízióban, akinek a kezében mikrofon van, akinek a gondolatai naponta jelennek meg nyomtatásban, és százezres példányszámokban olvashatja azokat a tájékozódásra kiéhezett állampolgár.
Nagyon is igénylik az emberek a hiteles tájékoztatást. A hiteles mellett azonban a sokoldalú is fontos, mert ha az állampolgár tisztán akar látni, nem árt több oldalról ismerni a tényeket. Nos, ezt tagadja meg a mai magyar médiapiac a használóitól, és itt játszotta el hitelességét a médiában dolgozó értelmiségiek nagyobbik fele.
Azzal nem számoltunk, hogy egzisztenciális kockázatot is jelenthet. Esetleg. Vulgárisan azt, hogy a kassza nem a frissen szervezkedő, lassan lábra álló jobboldalnál lesz, hanem a hatalmas anyagi fedezettel bíró, a hirdetési piacot uraló, a tőke biztos letéteményesénél, a baloldalnál. Ők rendelkeznek ma is a média 98 százalékával. Tessék megnézni azt a két százalékot, amely fölött nincs hatalmuk: Magyar Nemzet, Hír Televízió, Demokrata, Reform. Folyamatos nyomás alatt állnak, igaztalan támadásoknak kitéve, piszlicsáré ügyek miatt perelve. A kettészakadt médiaértelmiség idegőrlő harcának emblematikus figurái a Magyar Narancstól a Népszaváig tevékenykednek, besegít nekik jó néhány tévé- és rádióadó is. Friss példa erre az Orbán Viktor elleni inkvizíciós eljárás. Nemcsak az izgatja a sikertelenségébe belehízott Szabó Zoltánt, hogy egy volt miniszterelnök – nem cipész vagy tetőfedő –, Magyarország polgári kormányának volt miniszterelnöke adott-e tanácsot a feleségének vagy sem, hanem hogy Orbánéknak 122 milliós vagyonuk van. Ez a dollárban félmilliós hangyaszellentés semmiség a Gyurcsány-vagyon 3500 millió forintjához képest. A vájkálókat a lejáratáson kívül az izgatja, milyen alapon mer egy jobboldali vagyonosodni? Aki azt hiszi, vizionálok, kérdezzen meg néhány sikeres jobboldali vállalkozót.
Azt tartják, az értelmiség mértéket és értéket mutat. Hová lett egy illyési formátum? Ki az a költő, író, akinek a szavát aranyban mérik? Akire hallgat a nemzet. Csoóri Sándor? Nemeskürty István? Döbrentey Kornél? Jókai Anna? Értelmiségünk fürgébbik hada már rég lejáratta azokat, akik sorskérdésekben bármiféle üzenetet tudnának közvetíteni a magyar nemzetnek. Ma az irodalom viszonos nagyságokból tevődik össze. Én halálra dicsérlek téged, viszont te meg legközelebb engem. Halálra dicsért, kül- és belföldi kitüntetésekkel teleaggatott íróink könyvei raklapszámra állnak, eladhatatlanul.
Viszont fennkölt hülyeségeiket bátran és ellenállás nélkül hintik a televíziókban, elborzasztva a nézőket élet- és nemzetidegen böfögéseikkel. Ők töltik meg a hozsánnaoldalakat, őket hívják a Nagy Könyvbe, zsűribe, könyvvásárra, vitafórumra. A végére elhiszik magukról, mekkora nagyságok. Az már a szomorú magyar valóság, hogy irodalmunk kikiáltott nagyjai bátor vitézek módjára nézik le szülőhazájukat, fúrják potenciális ellenfeleiket, képesek némileg több pénzért – eme univerzális ösztönzőért –, hátba szúrni a másképp gondolkodókat. Tipikus értelmiségi magatartás? Szólás- és véleményszabadság?
A „mértékadó” értelmiségiek megértően idomulnak a homoszexuálisok parádéjához, de gúny és nevetség tárgyává tesznek minden olyan kérdést, mint Trianon vagy a fogyatkozó magyar népesség. Ráerősítenek erre a kereskedelmi csatornák, amelyekben a homoszexualitás, a szinglilét, a prostik és az abortuszok zászlóvivői mérkőznek meg a fogyókúrák, plasztikai sebészek és asztrológusok heterogén kavalkádjával. Ezt képviseli médiaértelmiségünk? Miért? A nézettség nem lehet mindenre felmentés. Szerepe lehet ebben a lelki azonosulás mellett a mainstream kötelező érvényű ízlés diktatúrájának is.
Néhány hónappal ezelőtt Cs. S. nyilatkozatában korrupcióval vádolta a magyar nyilvánosság szereplőit. Véleménye szerint az írott és elektronikus sajtó nagyobbik része kilóra megvehető. Pénzért, ajándékért, sarzsiért. Azóta sem olvastam egyetlen felháborodott cáfolatot sem. Ellenben az állítás igazolása sejlik abban, hogy a tegnap még Medgyessyt magasztalók ma már Gyurcsányt szolgálják lakájként. A média nagyágyúi pedig kevés kivétellel szimbiózisban élnek a jelenlegi kormánykoalíció vezetőivel. Mobilszámaik ismertek, egymás közt tegeződve, kedélyeskedve cseverésznek. Ha figyelmesen olvassuk az újságokat, megtudhatjuk, kikkel barátkozik Gyurcsány, kikkel jár sörözni, csocsózni, a haladó baloldali és szabadelvű értelmiségiek közül kivel tegeződik, kivel üti agyon szabad estéit. Ki kivel nyaral, nyaralás közben kiről, miről diskurálgat. Ki kiket hív meg házassági évfordulójára, ki kivel golfozgat, teniszezget, már ahogy ez a haladó baloldalon trendi. Ki utazgat a volt amerikai nagykövethez, ki járkál és milyen koncertekre, kellő sleppel és spontaneitással?
Hogy van ez? Az értelmiség áruvá tette önmagát, majd felajánlotta megvételre eszméit és tehetségét? Aki a legtöbbet fizeti, annak adta el magát? Annak orbánozik, szőlőbányázik, taggyűlésezik, antiszemitázik és rasszistázik parancsszóra. Lelkiismeret-furdalás nélkül eltaposva a másik oldalt. A megélhetési értelmiség és Gyurcsány Milliárdos Ferenc jegyesek. Minden külön értesítés helyett.