Édes Vajdaság

Egyre több magyart vernek meg a Vajdaságban. Az elmúlt hét végén Újvidéken számoltak le két fiatallal, „bűnük” annyi volt, hogy magyarul beszéltek. Egyikük eszméletét vesztette, a másiknak az állkapcsát törték el. A kormány, a Külügyminisztérium gyakorlatilag hallgat, mint az elfújt gyertyaláng. Hogy ez politikai megfontolás, vagy a strucc mentalitása, azt majd megítéli a történelem. Szerintem sem Gyurcsány Ferenc, sem Somogyi Ferenc nem kap diadalívet a Hősök terén.
Egy nemzetnek, amelynek évezredig része volt az a Délvidék, ahol most a magyar szóért ököl jár, ezt kell elviselnie? Egy nemzet, amely Nándorfehérvárott (ma Belgrádnak nevezik) megállította a keresztény Európára törő török hordát, ezt érdemli? Hol van itt az ENSZ, a demokráciára „érzékeny” Egyesült Államok, a humánum…? Magyart vernek ősi magyar földön, csak mert ők magyarul beszélnek. Álljon meg már a földgolyó! Bárhol vannak is a mai határok, mindennek van határa. Csak legyen egyszer tényleg autonómiája ennek a boldogtalan Délvidéknek, ahol dübörög a kőkorszak – szlovének, horvátok, bosnyákok, koszovóiak után most a magyarokon a sor. Végig kell ezt néznünk, joviális miniszterelnök uram (ha már hazajött Vietnamból)? Vagy vonuljunk fedezékbe?
Verik a magyarokat, mert magyarok. Mert a nyelvüket beszélik, amelyre édesanyjuk tanította őket. Szégyene ez a világnak. Mi meg itt nézzük kétségbeesetten, szomorúan, miközben miniszterelnökünk Ho apó festménye mellett pózol, karján Klára asszonnyal.
A Vajdaság valahol még mindig a miénk. Ha máshol nem, a szívünkben.