Viharos szél és hideg hiúsította meg a K2-nél lévő hegymászó csapatok terveit a múlt hét végén – közölte a Sportpiac. A lengyel–bolgár különítmény, soraiban az 55 esztendős Anna Czerwynskával, oxigénpalackokkal és két magashegyi teherhordóval indult el szombaton a 7800 méteres 4-es táborból. A hegy csúcsát azonban ők sem érték el, hasonlóan az idén próbálkozó eddigi összes expedícióhoz. Az ítéletidő miatt 8200 méteren vissza kellett fordulniuk. A Mol-K2 expedíció magyar–szlovák–román vegyes csapat tagjai közül aznap Mécs László, Kollár Lajos és Dan Borcea voltak a legaktívabbak: felvittek további két sátrat az 1-es táborba.
Kedvező változásokról számolt be azonban legutóbbi bejelentkezésekor Kollár Lajos, a csoport vezetője. Elmondta: az elmúlt napok változékony, de a korábbinál jóval enyhébb időjárása lehetővé teheti, hogy a héttagú csapat péntekig felállítsa a 3-as tábort 7300 méteren, kiépítve a csúcs felé vezető táborláncot. Egy ott eltöltött éjszakával az akklimatizáció is befejeződhet, és augusztus elején talán végrehajthatják az első csúcstámadást – vélekedett Kollár. Ennek megfelelően kedd reggel Csollány Katalin, Erőss Zsolt, Mécs László, Markos Huba és Jaro Dutka elindult az alaptáborból, hogy az 1-es tábor érintésével estére a 2-est is elérje. A csapat szerdán továbbhaladt, felállította a 3-as tábort, s – a tervek szerint – ma tér vissza az alaptáborba, az addig ott ügyeletet tartó Kollár Lajoshoz.
A hegymászók számításai szerint szombatig mindenképp végezniük kell az említett munkálatokkal, mert utána már csak szűk két hetük marad a világ második legmagasabb csúcsa, a 8611 méteres K2 meghódítására.
Gál Kinga: Von der Leyen agóniája ma bizonyítottan elkezdődött
