(mit tud G. gyerek…)

Én nem tudom, hogy G. gyerek folyamatos rosszkedvének van-e valamilyen oka. Sőt azt sem, hogy ez az ok magánéletében, netán a nemzet sorsa felett érzett aggodalmában vagy a politikai történések helytelenítésében gyökerezik. Ám az is lehet, G. gyerek mindössze attól morózus, hogy az idén – legalábbis az ő esetében – nem harap és nem jár a ponty, annál inkább a halőr, ami önmagában is válságjelenség. Egyáltalán, hosszú éveken át ritkán láttam őt mosolyogni. Persze az is igaz, a balatoni nádast aligha teremtette arra a Jóisten, hogy ott az ember maga elé mosolyogjon. A nádas, legalábbis az ősidőkben, a magány egyik kegyhelye volt, aki jól befészkelt a közepébe, azt csak a madarak látták odafentről. A madaraknak meg miért vigyorogna az ember?
Most persze más a helyzet. A nádasban nem lehet elrejtőzni, ez a hely már alig különbözik a nyílt víztükörtől, így G. gyerek halfogási tevékenységét a nagy nyilvánosság előtt kénytelen kifejteni, talán azért nem olyan sikeres, mint valamikor. Egykor, hajdanvolt időkben úgy lehetett megszólalni a nádas mélyén, hogy senki sem tudta, valójában ki is beszél, bár a hangfekvésből azért sejteni lehetett. Valószínűleg említettem már, hogy G. gyereknek sajátos a hangfekvése, némi rosszindulattal akár huhogásnak is nevezhetnénk. Ma a megritkult nádcsomók között szinte szemből szembe folyik minden beszélgetés, csak amikor beáll az éjszaka, akkor ereszkedik egy-egy horgászra a jótékony magány csalóka érzése, amelyet egyáltalán nem zavar meg az általában félórás késésben lévő tapolcai személyvonat kétségbeesett füttye.
Szóval G. gyerek rosszkedvű. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a szocik elbaltázták a köztársaságielnök-választást, s végül a „rohadt Fidesznek” lett igaza, amelynek vezetői állandóan holmi „tudományos presztízsre” hivatkoznak, ami G. gyerekből felettébb határozott undort vált ki. A tudományos presztízs számára visszataszítóan idegen. Az ő embere, ha már Horn Gyuláról le kellett mondania, egyértelműen Szili Katalin volt, aki majdnem annyira a szívéhez nőtt, mint egykor Árpi bácsi.
– Ha a nép választana – mondta a minap a szomszédjának, aki egyben komája is –, a tudományos presztízs annyit se számítana, mint vízibolhának az eső. Na most, ki cseszte el? Annyi biztos, nem én. Ez a Sólyom a nagy tudományos presztízsével annak idején hányszor keresztbe tett Horn Gyulának, akiről most már mindenki tudja, hogy az ország legbölcsebb embere, egyedül Árpi bácsi mérhető hozzá. Ők mindig jót akarnak a népnek.
– Na mégis! – szólalok meg a néma éjszakában. – Szerinted ki a felelős az elbaltázásért?
– Az egész rohadt elit – feleli, mintha az idén vizsgázott volna politológiából. – Ezért kellene a népre bízni.
– Hiller? – vetem fel.
– Ő végig Szili mellett volt. Egy rossz szót sem mondhatunk rá.
– Gyurcsány?
– Mi az, hogy Gyurcsány?
– Ő se hibás?
– Ő előre megmondta, hogy ennek nem lesz jó vége.
– De ő éppen Szili helyett akart valami mást. Ki tudja, kit?
– Nem úgy van az. Ha Kuncze nem trombitál közbe…
– Szóval akkor Kuncze a hunyó?
– Hát gondolt rá valaki? A rohadt életbe is, hogy az SZDSZ-esek mondanak valamit, aztán ki is tartanak a szavuk mellett? Történt már ilyen valaha?
– Nem – felelem.
– Na látod! – mondja, mintha győztesen került volna ki a vitából. – Egyedül a Mécs Imre gondolkodik úgy, mint a nép.
De hogy a nép valójában hogyan gondolkodik, én nem tudom…