(mit tud G. gyerek…)

Kristóf Attila
2005. 07. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Én nem tudom, hogy G. gyerek folyamatos rosszkedvének van-e valamilyen oka. Sőt azt sem, hogy ez az ok magánéletében, netán a nemzet sorsa felett érzett aggodalmában vagy a politikai történések helytelenítésében gyökerezik. Ám az is lehet, G. gyerek mindössze attól morózus, hogy az idén – legalábbis az ő esetében – nem harap és nem jár a ponty, annál inkább a halőr, ami önmagában is válságjelenség. Egyáltalán, hosszú éveken át ritkán láttam őt mosolyogni. Persze az is igaz, a balatoni nádast aligha teremtette arra a Jóisten, hogy ott az ember maga elé mosolyogjon. A nádas, legalábbis az ősidőkben, a magány egyik kegyhelye volt, aki jól befészkelt a közepébe, azt csak a madarak látták odafentről. A madaraknak meg miért vigyorogna az ember?
Most persze más a helyzet. A nádasban nem lehet elrejtőzni, ez a hely már alig különbözik a nyílt víztükörtől, így G. gyerek halfogási tevékenységét a nagy nyilvánosság előtt kénytelen kifejteni, talán azért nem olyan sikeres, mint valamikor. Egykor, hajdanvolt időkben úgy lehetett megszólalni a nádas mélyén, hogy senki sem tudta, valójában ki is beszél, bár a hangfekvésből azért sejteni lehetett. Valószínűleg említettem már, hogy G. gyereknek sajátos a hangfekvése, némi rosszindulattal akár huhogásnak is nevezhetnénk. Ma a megritkult nádcsomók között szinte szemből szembe folyik minden beszélgetés, csak amikor beáll az éjszaka, akkor ereszkedik egy-egy horgászra a jótékony magány csalóka érzése, amelyet egyáltalán nem zavar meg az általában félórás késésben lévő tapolcai személyvonat kétségbeesett füttye.
Szóval G. gyerek rosszkedvű. Ehhez valószínűleg hozzájárult az is, hogy a szocik elbaltázták a köztársaságielnök-választást, s végül a „rohadt Fidesznek” lett igaza, amelynek vezetői állandóan holmi „tudományos presztízsre” hivatkoznak, ami G. gyerekből felettébb határozott undort vált ki. A tudományos presztízs számára visszataszítóan idegen. Az ő embere, ha már Horn Gyuláról le kellett mondania, egyértelműen Szili Katalin volt, aki majdnem annyira a szívéhez nőtt, mint egykor Árpi bácsi.
– Ha a nép választana – mondta a minap a szomszédjának, aki egyben komája is –, a tudományos presztízs annyit se számítana, mint vízibolhának az eső. Na most, ki cseszte el? Annyi biztos, nem én. Ez a Sólyom a nagy tudományos presztízsével annak idején hányszor keresztbe tett Horn Gyulának, akiről most már mindenki tudja, hogy az ország legbölcsebb embere, egyedül Árpi bácsi mérhető hozzá. Ők mindig jót akarnak a népnek.
– Na mégis! – szólalok meg a néma éjszakában. – Szerinted ki a felelős az elbaltázásért?
– Az egész rohadt elit – feleli, mintha az idén vizsgázott volna politológiából. – Ezért kellene a népre bízni.
– Hiller? – vetem fel.
– Ő végig Szili mellett volt. Egy rossz szót sem mondhatunk rá.
– Gyurcsány?
– Mi az, hogy Gyurcsány?
– Ő se hibás?
– Ő előre megmondta, hogy ennek nem lesz jó vége.
– De ő éppen Szili helyett akart valami mást. Ki tudja, kit?
– Nem úgy van az. Ha Kuncze nem trombitál közbe…
– Szóval akkor Kuncze a hunyó?
– Hát gondolt rá valaki? A rohadt életbe is, hogy az SZDSZ-esek mondanak valamit, aztán ki is tartanak a szavuk mellett? Történt már ilyen valaha?
– Nem – felelem.
– Na látod! – mondja, mintha győztesen került volna ki a vitából. – Egyedül a Mécs Imre gondolkodik úgy, mint a nép.
De hogy a nép valójában hogyan gondolkodik, én nem tudom…

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.