„Elpazarolva az őrületnek…”

K ö n y v e s h á z

A nap „kultúraellenes” hevében és térdig érő hóban járta a világot a magyar szecesszió – a maga korában szervezői tehetségéért és elméleti munkásságáért is tisztelt – mestere, Körösfői-Kriesch Aladár, ám sem a forrósággal, sem a hideggel nem törődött, amikor úti élményeit papírra vetette. 1911-ben görög földön készült vázlatai és 1918-as ausztriai és észak-itáliai hadi rajzai tisztelői körében tán ismertek voltak, naplójegyzetei azonban csak a kilencvenes években kerültek elő ódon családi szekrények rejtekéből. De akkor is csupán rövid időre, hogy gondos kezek másolatokat készíthessenek róluk. E másolatok birtokában adta ki az Argumentum Kiadó és az Országos Széchényi Könyvtár Csokonai-Illés Sándor tanulmányának és jegyzeteinek kíséretében azt a pompás illusztrációs anyaggal kiteljesített kötetet, amely nemcsak a méltatlanul feledett Körösfői-Kriesch Aladár művészi elveit, világlátását, erkölcsi hitvallását ismerteti meg az olvasóval, hanem azt a kort is, amelyben ez a sokoldalú, kultúránk felvirágoztatása érdekében ezernyi feladatot magára vállaló ember élhetett.
A mesterségének, művészetének alapjait Székely Bertalantól, Lotz Károlytól, majd pedig a müncheni Liezen-Mayer Sándortól megtanuló Körösfői-Kriesch Aladárról manapság legfeljebb annyit tart számon a művelt közönség is, hogy ő alapította a gödöllői művésztelepet. Talán még azt is eszükbe idézik egyesek, hogy az ő munkái a Zeneakadémia frízei meg a Művészet forrása című kompozíció. Abban viszont erősen kételkedem, hogy azok közül, akik a Parlament ebédlőtermében gyakorta megfordulnak, sokan tisztában vannak-e azzal, hogy az ott látható két nagy kompozíció, a Bölényvadászat és a Halászat a Balatonon Körösfői-Kriesch Aladár alkotása. Az pedig kétség nélkül is állítható, hogy azt a teoretikus elmét, akinek nem volt más törekvése, amikor az „új stílust” (Jugendstil, mondták a németek, art nouveau, így hívták a franciák, modernismónak nevezték a spanyolok, Sezessionstilnek titulálták a szomszédos Ausztriában, mi az ő elnevezésüket magyarosítottuk) idehaza népszerűsíteni kezdte, csak a magyar népi formakincs és a kortárs művészet ötvözése – ezt a Körösfőit a szecesszió mai szerelmetes hívei sem igen ismerik. Pedig volna mit ellesni tőle. Ahogyan hitt a művészet megváltó erejében, a tehetség mindenhatóságában, ahogyan a természetet és az egyszerűségében hatalmas emberi alkotást tisztelte… A most közreadott Naplókban ez az izgalmas személyiség is felfedezhető, de a képzőművész és a szépíró Körösfői-Kriesch Aladár is tanulmányozható.
Az 1911-es görögországi tanulmányútra azzal a Nagy Sándorral együtt vállalkozott Körösfői, aki nemcsak művésztársa, harcostársa s jó barátja, de a sógora is volt. Kettejüket, úgy tűnik, főleg a különböző kultúrák érintkezési pontjai ragadták meg a kalandos út során, no és az évezredekkel előttük járt emberek nagy közösségi élményét tanúsító művészeti rekvizitumok. A Naplók tanúsága szerint „Delphi és Olympia” talán még a dór oszlopoknál és az athéni Parthenon fenséges látványánál is jobban elvarázsolta Körösfői-Kriesch Aladárt. Ezeken a helyeken ugyanis „a görögök minden belháboruskodás daczára – a nagy közösséget ápolták…” Hogyan? Szellemi kincseik kicserélésével, bemutatásával, mondja a magyar művész, az Osztrák–Magyar Monarchia polgára Peloponnészosz földjén, nem titkolt irigységgel a múlt iránt.
E lapokat tanulmányozva el lehet képzelni, mit élhetett át az az ember, akit az ógörög kultúra ilyen eszmefuttatásokra késztetett az „emberi őrület grandiosus színjátékában”, az osztrák–olasz fronton. Mindössze bő egy hónapot töltött hadifestőként különböző hadszíntereken Körösfői-Kriesch Aladár (a mediterrán tanulmányút is körülbelül ennyi időre szólította el szeretteitől), ám ez a keserves pár hét is elegendő volt, hogy egyszer és mindenkorra megfogalmazza a maga számára a világháborúról és egyúttal minden harci cselekedetről alkotott sommás véleményét: „Pénzben milliók és milliók… enyésznek el. Emberi munkában az energiák oly tömege és értéke, amelyek… a culturának, jólétnek és bizonyára a boldogságnak is – ugyancsak hatalmas előmozdítói lehettek volna. De így minden elszórva a szélnek – elpazarolva az őrületnek!” Amikor Körösfői hazatért a hadszíntérről, ő, a politikából való kivonulást hirdető szecesszió művésze huszonnégy tudós és művész társaságában – Ady Endre, Babits Mihály, Eötvös Loránd, Karinthy, Kosztolányi is köztük volt – olyan kiáltványt írt alá, amely a háború befejezését és az „örök békét” követelte. Ugyan ki mondhatja, hogy sokat vesztett aktualitásából Körösfői-Kriesch Aladár két naplója?
(Körösfői-Kriesch Aladár: Naplók. Argumentum Kiadó – Országos Széchényi Könyvtár, Budapest, 2005. Ára: 2700 forint)