A molekuláris genetikával egy új, nagyon modern tudományág vonult be a magyarság eredetének kutatásába, de nem fejtettük meg a magyar eredetkérdést, mert az nem is fejthető meg. Ennek a végtelenül bonyolult problémakörnek mindig csak egy-egy szelete lesz megismerhető. Ezekkel a szavakkal vezette be nemrég a fenti két intézet 2001-ben megindított programjáról szóló első nyilvános beszámolót az Akadémián Bálint Csanád, az MTA Régészeti Intézetének igazgatója. Óva intett két tipikus hibától: attól, hogy vakon higgyünk a természettudomány új módszereinek „százszázalékosan pontos” eredményeiben, illetve attól, hogy egyáltalán ne higgyünk bennük. Arra figyelmeztetett, hogy a genetika éppúgy nem ad egyértelmű választ a magyar etnogenezis, a „nép” kialakulásának kérdéseire, ahogy önmagában a történettudomány, a nyelvészet, a finnugrisztika, az orientalisztika, a történettudomány, a régészet és a történeti embertan sem. A kutatások során nyert természettudományos adatok értelmezése társadalomtudományi ismeretek nélkül mit sem ér – hangsúlyozta. Raskó István, a genetikai intézet igazgatója is az erős szkepticizmust javasolja mindenkinek, aki történeti genetikával akar foglalkozni. Rengeteg a hibalehetőség és az értelmezési probléma még akkor is, ha ez a tudományág jelentős eredményeket is elkönyvelhet.
A szakemberek a XX. század nyolcvanas éveitől tudják, hogy a régészeti leletekben bizonyos körülmények között megmaradhat az ember külső és belső tulajdonságait meghatározó örökítőanyag, a DNS (dezoxiribonukleinsav). Azt is tudják, hogy a DNS bizonyos szakaszainak vizsgálatával információkat szerezhetnek az egyes népcsoportokra, sőt az emberiség eredetére és rokonsági kapcsolataira vonatkozóan. Megállapították, hogy az összes ma élő ember anyai származásvonalának elején egyetlen aszszony, apai ágának elején egyetlen férfi lelhető fel, s mindkettő Afrikában élt. Őseink 150-160 ezer évvel ezelőtt hagyták el azt a kontinenst, ekkor alakult ki az a két ősi genetikai nyaláb, azaz haplocsoport, amelyből az összes nem afrikai csoport származik. Az egyik (amelyiket M-mel jelöltek) leszármazottai Ázsiában, Ausztráliában és Amerikában terjedtek el, a másikéi (az N-nel jelöltté) Európában. „A mai európai lakosságban hét fő genetikai nyaláb különíthető el. 95 százalékuk [a magyarok is] beleillenek e hét csoport valamelyikébe” – olvashatjuk Raskó István tanulmányában.
Az MTA Régészeti Intézete és a szegedi genetikai intézet a 2000-ben meghirdetett Nemzeti fejlesztési és kutatási program keretében nyújtott be közös pályázatot, hogy megalapozzák hazánkban azt a kutatási irányt, amely a magyar néppé válás folyamatának – etnogenezisének – a kutatásában teljesen újnak számít. Ennek a célnak a szolgálatában hozták létre 2002–2003 folyamán az Archeogenetikai Laboratóriumot az MTA Régészeti Intézetében Mende Balázs Gusztáv antropológus – a mostani kutatási program témavezetője – irányításával.
Az Archeogenetikai Laboratórium és a genetikai intézet munkatársai az ásatásokból származó csontanyag elemzését végzik el. A Kárpát-medencében fellelhető honfoglalás kori népesség, illetve a vele összefüggésbe hozható avarok, szlávnak meghatározott népcsoportok és kora Árpád-kori emberek ásatásokból nyert csontmaradványait, illetve állatcsontokat vizsgálják – szigorúan meghatározott előírásoknak megfelelően. A kutatásokat kiterjesztik a szomszéd országokból: Ausztriából, Szlovákiából, Romániából (Erdélyből) származó IX–XI. századi sírok embercsontjainak vizsgálatára, és remélik, hogy kapnak mintákat Oroszországból, a feltételezett vándorlási területekről is. Az utóbbiak a sztyeppei vándorlás útvonalának pontosításához fontosak. Raskó professzor szerint a legnagyobb segítséget éppen az egyes népek vándorlási útvonalának azonosításában adja a molekuláris genetika. Ilyen módon derítették ki a történelem előtti Japán benépesülésének történetét, az óceániai szigetek népeinek eredetét és az Újvilág humángenetikai történetét.
Nem minden csontból lehet azonban archaikus DNS-t (aDNS) nyerni vizsgálatokra alkalmas állapotban, mert a DNS-állomány az idők folyamán többnyire sérül. Hogy mennyire, az attól is függ, milyen talajviszonyok közepette őrződtek meg a leletek. Ha viszont sikerül megfelelő épségű aDNS-t izolálni, molekuláris genetikai vizsgálatokkal, a genetikai bélyegek különbségeinek, polimorfizmusainak a meghatározásával következtetni lehet az elhunytak közötti rokonsági viszonyokra (ha egy temetkezési helyen talált csontokat vizsgálnak), különböző helyeken élő népesség rokonsági fokára (ha különböző ásatásokból előkerült leleteket hasonlítanak össze).
Az új magyarországi program kutatóinak nem volt elég archaikus adatuk, Raskó István szegedi kutatócsoportja ezért a szakirodalomban szétszórtan meglévő adatokból állított össze több mint nyolcezres adatbázist. Ebbe ma élő magyarok és székelyek adatai is bekerültek. Azokat határozzák meg magyarként, akik legalább a nagyszülőkig visszamenőleg magyarul beszéltek. Ugyanilyen mintákat vettek a székelyek köréből is.
A genetikai intézetben végzett vizsgálatok során mintegy nyolcvan minta elemzésével megállapították, hogy a X–XI. századi népességben jóval magasabb volt az ázsiai eredetű genetikai típusok aránya, a mai magyar és székely populáció viszont európai típusú genetikai képet mutat. Az elemzések során az archaikus adatokat is kronológiailag elkülönülő csoportokba rendezték, és elemezték a csoportok közötti eltéréseket.
Hogy mindebből milyen következtetéseket lehet levonni, azt egyelőre nem tudjuk. Mende Balázs Gusztáv mindenesetre óvatosságra int, többszörösen is.
– Be kell látnunk, hogy a kutatás természetéből következően nem mindenkit vettünk számításba, vagy nem mindenkit találtunk meg az eddig használatos módszereinkkel. Nincsenek pontos népességtörténeti adataink, csak azt tudjuk, hogy már a honfoglalás kori népesség is rendkívül öszszetett volt, az Árpád-kori még inkább, ezért egyiket sem értelmezhetjük etnikai szempontból jól körülírható és jellemezhető népességnek. Amikor a történész-régész valakiket honfoglalónak titulál, régészeti megfigyelésekből indul ki, pillanatképeket rögzít. Azt mondja, díszes, jellegzetes rítussal, mellékletekkel temették el az illetőt a X. században. Szablyával, tarsolylemezzel, jellegzetes ékszerekkel, esetleg lóval. A koponyáját trepanálták, olykor feltehetőleg szakrális céllal. De temetkezhetett a honfoglalás korában nagyon gazdagon olyan ember is, aki nem a bejövőkhöz tartozott, csak később csatlakozott hozzájuk, s az ősei teljesen más területen éltek, esetleg rabszolgák voltak. Genetikailag tehát „kívülálló”, de kulturálisan megfelel annak a képnek, amelynek alapján a régész valakit honfoglalónak nevez. A régészek elsősorban nem őstörténeti kérdéseket tesznek fel, arra kíváncsiak, vajon három egymás közelében eltemetett férfi milyen rokonságban van egymással. Ez ad bizonyos kronológiát, de a rokonsági fokot hitelesen csak az úgynevezett autoszomális DNS-t vizsgáló módszerrel, a testi kromoszómaállomány vizsgálatával, valamint a férfi öröklődési vonal meghatározására alkalmas Y kromoszómás vizsgálatokkal lehet elemezni. A női ágat pedig a sejtmagon kívüli, az úgynevezett mitokondriumokban – a szervezet energiaellátásáról gondoskodó „törpe erőművekben” – található DNS-állománynak köszönhetően.
Ezeknek a módszereknek a fejlesztésén dolgoznak Szegeden. Az eljárásokat két honfoglalás kori kis családi temető anyagán: Harta-Freifelten (Bács-Kiskun megye) és Balatonújlakon próbálják ki. Egyelőre azonban még sokáig az adatbázis bővítése a cél. Mende Balázs szerint minimum öt-tíz év kell ahhoz, amíg lesz annyi vizsgálati adat, hogy elkezdhessék összevetni őket a történeti, nyelvészeti, régészeti és egyéb adatokkal.
„Egy bizonyos közösséghez, történelemhez, nyelvhez, szokásokhoz, hagyományhoz való kapcsolódás vállalása tudati szintű jelenség – írja Bálint Csanád, és megállapítja: – Az őstörténetünkkel kapcsolatos genetikai kutatásoknak a legelső eredménye könnyen előre láthatóan az a banalitás lesz, hogy a magyarság rendkívül sokféle etnikai komponensből tevődött össze. A részletek pedig nyilván számtalan meglepetést tartogatnak. Kutatni kell – mégpedig a tények előtt meghajolva, és nem illúziókat kergetve, még kevésbé mítoszokat teremtve.”
origo.hu
Eltűnt pásztói nőt keres a rendőrség
