Lefújta az Atlantis szeptemberre tervezett felbocsátását a NASA, amely legkorábban novemberben újítja fel az űrsiklóprogramot – adta hírül a BBC. A Columbia 2003-ban történt tragédiája óta az idén július 26-án felbocsátott Discovery volt az első űrrepülőgép, amely elszakadhatott a Földtől. Ám amikor a start után kiderült, hogy a külső üzemanyagtartályáról több szigetelődarab is levált – egyikük alig volt kisebb annál, mint ami a Columbia vesztét okozta –, a NASA ismét megtiltotta a siklók repüléseit a gond megnyugtató megoldásáig. A Discovery ugyan baj nélkül visszatért augusztus 9-én a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), de nyilvánvaló, hogy a külső üzemanyagtartály, amelynek átalakításával két és fél éven foglalatoskodott a NASA, további változtatásokra szorul.
Bill Gerstenmaier, az ismétlődő hiba okát kutató szakembergárda vezetője elmondta: nem úgy fest, hogy hamar megtalálják a megoldáshoz vezető legjobb utat. Az Atlantisnak tehát legalább novemberig várnia kell, de ha ez az időpont is korainak bizonyul, akkor már csak jövőre nyílik a számára alkalmas indítási ablak. Ez azt jelentené, hogy az ISS-t továbbra is csak a kis kapacitású orosz űrhajók látogathatják, így az űrállomás fejlesztésére egyelőre nem számíthatnak a programban részt vevő országok, amelyek már horribilis összegeket áldoztak az űrbázisnak szánt, de raktárakban várakozó tudományos eszközök előállítására.
*****
Úton a Mars-szonda. A floridai Cape Canaveralből tegnap útnak indították a Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) nevű szondát, amely jövő márciusban csatlakozik majd a vörös bolygó körül keringő európai és két amerikai kutató szondához. Az MRO szerdára tervezett fellövését már kétszer is elhalasztották szoftverhiba miatt.
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!