Szakrális művészet – akkor keverjük le!

Képzeljük el, hogy egy reggel nyolc óra után a kedves néző kiejti a kezéből a tejeskávés bögrét, hogy megdörgölje a szemét, mert mit lát képernyőn? A TV2 Mokka című reggeli műsorában a tüchtig Liptai Claudia és a zord Havas Henrik között egy beesett arcú, hajléktalan külsejű úr ül a stúdióban. Valami Csontváry. A bulvárlapok közönsége már ismeri: ő az, aki furcsa, botránygyanús ábrákat (pl. egy fél női nemiszerv) rejt el a képein, és aki őrültnél őrültebb tartalmú leveleket küldözget nagy embereknek. Claudia azért megkérdezi, hogy mégis miről is szól az ő művészete. Csontváry reklamál, hogy egy-két képet igazán mutathatnának tőle, de meggyőzik, hogy azok nem lennének a reggeli műsorba valók. Nagy levegőt vesz tehát, kezdi mondani, hogyan is gondolja ezt az egészet, de amikor eljut odáig, hogy a megváltozott tudatállapot és az ősi magyar mitikus hősök, akkor már azok is fészkelődnek a stúdióban, akik a képernyőn nem is látszanak. A „lila” és a „szittya dumáról” Csontváry aztán gyorsan áttér arra, hogy az ő művészete szakrális, és akkor már a stúdió fantomhada T betűt integet bőszen Henriknek, és ő mondja is, mit tehetne mást, hogy lejárt az idő. És ezzel kész. Ennyit tudtunk meg a Mokkából a múlt század egyik legnagyobb festőművészéről. Persze a szentendrei Művészeti Malomban nemrég bemutatkozó Baji Miklós Zoltán intermediális művészt, festőművészt – főleg látatlanban – nem szeretném Csontváryval egy sorban említeni, itt most csak azt akartam megmutatni, hogy ha egy már bizonyított művésszel készül el ugyanaz az interjú, amit Havasék Bajival készítettek, mennyi és hogyan jönne át mindabból, ami lényeges.
A gyászos eredményt ezúttal nem kenhetjük a két műsorvezetőre. Nem az ő bűnük a bulvársajtó kultúrapusztító, mindent és mindenkit a maga szintjére lecibáló attitűdje, amivel megpróbáltak tárgyilagosan szembekérdezni, nem az ő bűnük, hogy a magyar és a nemzetközi tradicionális kultúrkincs nagy része, amelyből nagyon komoly életművek táplálkoznak, gyanús, ócska, zűrös, avítt kacatoknak tűnhetnek a kultúrtörténetben tájékozatlanok szemében. És azt se írjuk a számlájukra, hogy egyetlen magyar tévécsatornán sincs meghatározó értékmérőként működő, elsősorban magas kultúrát közvetítő műsor, amely érdemben és a saját közegében mutatna és mérne meg egy-egy művészeti teljesítményt, levéve a nem odaillő terhet a reggeli magazinokról és munkatársaikról.
(Mokka, TV2 – augusztus 30. – 5.50–9.00)