Varjúvárban

K ö n y v e s h á z

A Nap Kiadó Emlékezet című sorozatának újabb kötete Kós Károly (1883–1977) író, képzőművész és építész alakját idézi fel. A kötetet Dávid Gyula állította össze a temesvári születésű művész és közéleti ember műveiből és a rá emlékező kortársak munkáiból. Kós 1968-ban publikált Önéletrajzából megismerhetjük küzdelmes, sikerekben és sanda gyanúsítgatásokban is bővelkedő életútját, annak kolozsvári, budapesti, konstantinápolyi, majd sztánai állomását. Fia, Kós András felidézi a sztánai Varjúvár, az apja által épített nevezetes ház történetét, míg lánya, Kós Zsófia arra emlékezik, hogyan élt a család a Varjúvárban. Kárpáti Aurél és Móricz Zsigmond a kalotaszegi tájat s benne a teremtő Kós Károly alakját idézi fel. „Abban az időben volt ez – emlékezik Móricz –, mikor a magyar népdal elképzelhetetlen volt a hangversenyi dobogón, de Bartók és Kodály már gyűjtötték a nép szájáról a dallamokat, s mikor én már befejeztem népköltési útjaimat, és a gyűjtött anyagot kezdtem feldolgozni novellákban és regényekben. Kós és Zrumeczky nagy öröm volt számomra, mert ők ugyanezt csinálták az építészeti népkincs felfedezésével…” Hogyan lettem építészből író című emlékezésében Kós Károly elmondja, hogy „puszta véletlenségből” fogott tollat, és maga sem hitte volna, hogy elsősorban szépíróként fogják számon tartani. Kiáltó szó című „röpiratában” viszont azokat a feladatokat ecseteli, amelyek az „impériumváltás” után Erdély sokat próbált népeire várnak. Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Szekfű Gyula, Tamási Áron, Kemény János és Illyés Gyula azt a Kós Károlyt idézi fel, aki „Kalotaszeg lelkeként” – a kifejezést Reményik Sándor használja – mindig megérzi, mit kell tennie, s amit tesz, az egyszerre őrző és jövőbe mutató tevékenység. „Érdeklődésének – írja a Nyugatban Schöpflin Aladár – erős transzszilván részrehajlása van. Igazi, élményszerű tájképeket csak Erdélyről rajzol, magyarországi képei sokkal konvencionálisabbak. Nyelvének is van, minden tájbeszédi színezés nélkül, bizonyos erdélyi íze, amit jólesik hallani…”
A diktatúrában Kós Károlyt gyanakvás, sőt többnyire publikációs tilalom sújtotta. 1983-ban betiltották az emléke előtt tisztelegni kívánó centenáriumi ünnepséget és Önéletrajza közreadását. Az ismeretlen cenzor így írt: „Neve és műve töröltessék az utókor tudatából, s aki leírja, maga is bűnrészessé válik.” Csak Ceausescu emlékezetes bukása után lehetett újból felidézni Kós Károly feledhetetlen alakját és közzétenni műveit.
(Kiáltó szó – Kós Károly emlékezete. Nap Kiadó, Budapest, 2005. Ára: 2890 forint)